Kalasnyikov és Rózsafüzér
  • 16-35

Fekete András és Grancsa Gergely

Kalasnyikov és Rózsafüzér

Tilos az Á Könyvek, 2015

288 oldal , Puha kötés

Pablo Escobar unottan kotorászott az ebédjében. Voltak ilyen napjai. Alapvetően imádta az életet, de akadt, amikor megcsömörlött. Ez minden jóérzésű emberrel előfordul. És a rossz érzésűekkel is. Már a kedvenc kaviárja sem esett jól a reggelinél, és ez felettébb gyanús volt. Eljött a depresszió napja. És pont most kérték fel, hogy fülszöveget írjon egy regényhez, amit két idióta írt! Nem is tudja, miért, de egy gyenge pillanatában elvállalta.
Talán azért, mert fenn akarja tartani a látszatot, hogy ő minden jó dolog, így az irodalom támasza is. Meg azért, mert őt is többször megemlítik a regényben. És mert a címe, Kalasnyikov és Rózsafüzér, az ő életének két alapköve. Rossz és jó. Halál és feltámadás. Testi és lelki élvezet. Nincs jobb, mint kicsit gyilkolászni, majd egy templom csendjében imát mormolni. Vagy fordítva. Közben persze finomakat enni, zenélni, filmet nézni, hogy a többi kellemes lehetőséget ne is említse… – és készülni arra, hogy mindez véget érjen egyszer és mindenkorra. Egy fiatal nyikhaj írta a könyvet, aki azt hiszi, hogy már mindent tud az életről, miközben semmit. Meg egy vén fószer, aki abban reménykedik, hogy mindent félreértett, és semmi sem úgy van, ahogy eddig gondolta.

Rémisztő egy kombó. A felkérés szerint az ajánló nem lehet több 1200 karakternél, így Pablo kénytelen levágni a szöveg fülét a kolumbiai címerrel díszített macsétájával.

Elérhetőség: rendelhető

Várható szállítási idő: 3- 5 munkanap

Teljes ár: 2990 Ft
Aktuális ár: 2093 Ft
loyaltypoints10 törzsvásárlói pont
Kosárba
nextprev
Film a könyvben, könyv a filmben

"A zenekar mellett saját filmet is akartak készíteni. Egy olyan filmet, mint az igazán nagyok, ami látszólag marhaság, röhögsz rajta, miközben valójában a végső nagy kérdéseket feszegeti. „Amit csinálunk, azt élvezzük! Azt élvezzük, amit csinálunk!” – ez volt Kala életfilozófiája. „Egyszerűen csak élvezzünk, te barom!” – szólta le mindig Nyikov."
Olvass bele a Kalasnyikov és Rózsafüzérbe – a könyvbe, ami látszólag marhaság, röhögsz rajta, miközben valójában a végső nagy kérdéseket feszegeti...

"A Kalasnyikovot természetesen Tarantino rendezi majd"

Ki az az őrült, aki enne sült hangyát? Van olyan ember a világon, aki örülne, ha Kőbunkónak hívnák? Mi a legjobb dolog Budapestben? Ha érdekel a válasz, olvasd interjúnkat Fekete Andrással és Grancsa Gergellyel, a Kalasnyikov és Rózsafüzér szerzőpárosával, ami legalább olyan meghökkentőre, humorosra és abszurdra sikerült, mint maga a könyv!

Örök kedvenceink

Iskolai zaklatás, illegális bokszmeccsek, gyerekeket összezáró reality show, két New York-i könyvmoly levelezgetései egy piros füzet lapjain, egy alternatív irodalomtankönyv, egy Tarantino filmre emlékeztető ámokfutás... És persze három sorozat, az Időfutár, a Lucky Girls és Tallér Edina új kötete. Ízelítő a Tilos az Á könyveiből!

Összes kapcsolódó cikk