Innes Shona

Shona Innes klinikai szakpszichológus és igazságügyi pszichológus szakértő több évtizede segít kicsiknek és nagyoknak az élet kihívásaival megbirkózni.

Először tanár akart lenni, végül mégis a pszichológiát választotta. Már gyerekkorában rajongott az olvasásért, kisebb könyvtára volt otthon.

Az Ölelj meg!-sorozat köteteiben kisgyerekeknek segítenek megbirkózni olyan, felnőttek számára is nehezen emészthető kérdésekkel, mint például az érzelmek hullámzása, egy család, egy barátság dinamikája, vagy éppen a halál.
Az ausztrál pszichológus megannyi komoly témáról írt már mesekönyvet, melyekben bőven akadnak hasznos tanácsok a szülőknek, és érdekes gondolatok a gyerekeknek. Ráadásul mindez igazán könnyed, érthető nyelvezettel és Agócs Írisz gyönyörű illusztrációival párosul!

Ölelj meg! Újratöltve!
2023-07-10
#Ezt olvassuk

A Pagony egyik, sokak által kedvelt sorozata, az Ölelj meg!-könyvek ismét új kötettel büszkélkedhet! Bízunk benne, hogy Shona Innes legújabb könyve most is sok-sok gyereknek és szülőnek tud majd segíteni, valamint reméljük, hogy Agócs Írisz illusztrációi ezúttal is ugyanúgy elvarázsolnak titeket, ahogy minket is! Ismerd meg a legújabb részt, melynek címe: A játszótér olyan, mint a dzsungel!

Tovább olvasom...
"Nem az a típus vagyok, aki sokáig meg tud ülni egyhelyben."
2023-07-10
#Kávé mellé

Biztosan ismered az Ölelj meg!-sorozatot. Ezeknél jobb segítőkönyveket aligha találhatsz a 2-5 éves korosztálynak! Most bemutatjuk a kötetek szerzőjét, Shona Innes ausztrál pszichológust, aki nem csak fantasztikus író és szakember, de nagyszerű beszélgetőpartner is. Olvasd el a vele készített interjúnkat!

Tovább olvasom...
Irány a játszótér! – Csak magabiztosan!
2023-07-10 - Wágner Eszter
#Ezt olvassuk

Szülőként az egyik, ha nem a legnehezebb kihívás, amivel találkozunk, hogy hogyan tanítsuk meg a gyerekeknek a konfliktuskezelést. Hiszen, bármennyire akarjuk is megvédeni mindentől a kicsiket, nem lehetünk ott minden egyes összezörrenésnél. Nem vállalhatunk át minden problémamegoldást a gyerekektől, hiszen ezzel az önállósodásukat hátráltatjuk. Mutatunk egy könyvet, ami segíteni fog nektek ebben a helyzetben! Olvass tovább!

Tovább olvasom...