© Pagony - Gordon Eszter

Monszport Vivien a Hová bújt a süni? mesekönyv illusztrációival mutatkozott be a Pagonynál, kedves, részletgazdag rajzai azóta rengeteg család szívébe belopták magukat, és szerencsére egyre több könyvben találkozhatunk velük. Így mesél önmagáról:

"1995-ben születtem Budapesten, a Budapesti Metropolitan Egyetemre jártam képi ábrázolás szakra. Budapesten lakom, 6 éves korom óta vannak tengerimalacaim, de minden állatot szeretek. Kevés húst eszem, fontos nekem a feminizmus, az lmbtq+ jogok, és alapvetően minden szinten az, hogy elfogadjuk egymást mi, emberek, és empatikusan viszonyuljunk egymáshoz. Nem bírom az erőszakot, még nézni sem, szóval a Game of Thrones nem az én sorozatom. :)

Egészen kicsi korom óta folyamatosan rajzolok, mindig ez volt az egyik legfontosabb dolog az életemben – meg a történetek hallgatása, olvasása. Régen rengeteget olvasott nekem az anyukám és a nagymamám, és szerencsés vagyok, mert védett és hosszú gyerekkorom lehetett, annak ellenére, hogy viszonylag korán elveszítettem apukámat, aki amúgy szintén grafikus volt.

Én voltam az a gyerek, aki órákon keresztül ott ült minden egyes kézműves-foglalkozáson a helyi művházban, könyvtárban, majálison. Szóval, csuhébabát, valaki?"

2025 legszuperebb pagonyos társasjátékai
2026-01-10
#Ezt játsszuk

Olvastad már cikkünket 2025 legmenőbb könyveiről? Ha igen, akkor most nézd meg, hogy mik voltak 2025 legmenőbb pagonyos játékai. Van itt minden: útépítés, pontgyűjtés, lépegetés, Kicsimackó... Olvass tovább, ismerd meg mindet!

Tovább olvasom...
Mennyi élmény vár az óvodában!
2026-01-08 - Fodor Andrea
#Ezt olvassuk

Végre, végre megismerhetjük Panka óvodai életét is, ami természetesen csupa kaland, barátság! És persze mint a való életben is: nehezebb helyzetek, dilemmák is megtalálják a kislányt, amik feloldásához remek útmutatót kap a kedves óvó néniktől. Ha egy bájos kötetet keresel, ami az óvodásod mindennapjaival foglalkozik, és még  hasznos útravalókkal ellát, akkor ne kutass tovább: a könyvetek a Sziasztok, hóvirágok! Ismerd meg most! 

Tovább olvasom...
Fedezd fel a világot Pankával!
2026-01-08
#Ezt olvassuk

Panka egy óvodás kislány, aki mindennap hosszú sétára indul anyukájával, kertészkedik a nagypapájával és segít az állatoknak az apukájával. Mint minden kisgyerekben, úgy benne is rendre felmerülnek kérdések az őt körülvevő világgal kapcsolatban. A felnőttek pedig szerencsére kellő tájékozottsággal, mégis egyszerűen, a kisebbek számára is érthetően válaszolnak a felmerülő kérdésekre. Ismerd meg Czernák Eszter mesekönyvsorozatát, melyet Monszport Vivien rajzai tesznek még aranyosabbá! Olvass tovább!

Tovább olvasom...
Sütihasználati beállítások