Zubály  Sándor

Tanárképző főiskolán végeztem földrajz-rajz szakon. Jelenleg szabadúszó grafikusként és óraadó tanárként dolgozom. Első rajzaim 1992-ben jelentek meg a Cherubion könyvkiadó jóvoltából, és számát sem tudom, azóta már hány alkalommal találkozhatott munkáimmal a nagyközönség.

A társasjátékokkal komolyabban 2001 óta tartom a kapcsolatot. Először csak játékosként vettem részt ebben a világban, majd 2009-ben megjelenhettek első grafikáim ezen a fórumon is. A Gémklub által kiadott Krysis c. társasjáték illusztrátoraként mutatkozhattam be. Első saját tervezésű társasjátékom szintén a Gémklub jóvoltából jelent meg. Ez volt 2012-ben az Okos kertész című, kimondottan a legkisebbeknek készült játék. Legutóbbi munkám a Maszat és az elveszett plüssök szintén a kicsiknek készült, de remélem, hogy a gyerekekkel játszani leülő szülők is találnak benne örömet.

A falunkban régóta vezetek egy társasjáték klubot, ahol rendszeresen összejövünk néhányan, és nagyon kellemes délutánokat-estéket töltünk el együtt. Büszke vagyok rá, hogy az oda járó fiatalok egy részét én “fertőztem meg” még általános iskolás korában a társasjátékok szeretetével. Az iskolában, ahol most tanítok, szintén előkerülnek a társasjátékok, ha van rá lehetőség. Nem minden gyerek rajong értük, de a többség szerencsére pozitívan fogadja ezt a szórakozási formát.

Jelenleg több játékon dolgozom, amit elsősorban a 6 éves kislányommal tesztelünk. Vele szinte naponta játszunk valamit, és a kortársaihoz képest már elég nagy rutinja van ezen a téren.

Minden, ami Maszat
2022-02-21
#Ezt olvassuk

Berg Judit Maszat-sorozata a kicsik egyik legnagyobb kedvence. Immár 11 kötetben olvashatunk az ovis kisfiú midennapjairól, és gyönyörködhetünk Agócs Írisz cukibbnál cukibb rajzaiban. A mesék közül kettőt diafilmen is megtaláltok a kínálatunkban, a sorozathoz készült foglalkoztatókönyv, sőt, már társasjáték formájában is találkozhatnak Maszattal a kicsik. De mi teszi ennyire ellenállhatatlanná ezt a karaktert? Ebből a cikkből kiderül!

Tovább olvasom...

Sütihasználati beállítások