Tavaszváró versek
Szépen lassan beköszönt a tavasz. Ha kíváncsi vagy, hogy hogyan ragadja meg az évszakváltást a kortárs gyereklíra, akkor olvasd el ezt a verscsokrot, amit a ismert és kevésbé ismert magyar költők köteteiből válogattunk össze! Így egyben betekintést is nyers a kortárs gyerekversek szíves világába!
Bónuszként egy felnőtt verset is beleraktunk, mert nem bírtuk ki...
Sokan várjuk már a tavaszt. A nagy hideg és szürkeség után a fényt, a színeket, a melegebb időt. És valóban közeleg, hisz mások már a fények, megérkeztek az első gólyák, virágzik a hóvirág. Addig is, amíg megérkezik úgy igazán, olvassunk verseket (is)! Összeszedtünk kicsiknek és nagyoknak egy csokorra valót.
Szabó T. Anna: Február (Elhagy)
Hallod, hogy pendül az ég? Jön a szél!
Zsendül a földben a nedv, fut a vér,
bizsereg a magban a lomb meg a fény –
túl vagyunk lassan a tél nehezén.
Olvad a hó, fenn fordul a nap,
kiböködi a hideg csillagokat,
döccen a vén Föld rossz kerekén –
túl vagyunk mégis a tél nehezén.
Jaj, milyen évszak! Hosszú, sötét.
Óvtuk az otthon csöpp melegét.
Biccen az új ág, zsenge remény:
túl vagyunk, úgy-e, a tél nehezén?
Jön, jön a szél, friss föld szaga száll,
létre gyötörte magát a halál,
nincs lehetetlen, van te meg én –
túl vagyunk, látod, a tél nehezén.
Miklya Zsolt: Há/vé (Végtelen sál)
A híd, a hegy,
a húr, a hó,
a hold, a hang,
a házikó.
A víz, a vad,
a vár, a vér,
a volt, a van,
ha véget ér.
A híd alatt hal úszik el,
nem láthatod, pedig figyel,
csobban picit a hátuszony,
hang suhan át a húrokon.
A ház fölött vadlúdcsapat
húz észak felé, úgy halad,
mint folyóra írt ferde vé,
mit sodor a víz másfelé.
A hegy tetején hóorom,
hogy mire vár, azt nem tudom,
nem melegíti fel a hold,
a nap pedig még ott se volt.
Mire a napfény hóhoz ér,
benned már rég buzog a vér,
elolvad, csordogál a hó,
magába issza a folyó.
A víz, a hang sosem pihen,
nem lel nyugalmat semmiben,
ha elcsitul is, arra vár,
hátára veszi egy madár.
A volt, a van,
ha véget ér,
viszi tovább
a víz, a vér,
a hold, a hang,
a házikó,
a híd, a hegy,
a húr, a hó…
Kovács András Ferenc: Tavaszi szél (Válogatós)
Száguldozom szélszekéren,
szélszekéren köd után,
eszterhéj a fuvolám,
száguldozom köd után.
Kóricálok árkon-bokron,
árkon-bokron, tűhegyen,
hol csak táltosló megyen,
kóricálok tűhegyen.
Kóborolok holdtutajon,
holdtutajon magamba,
csillag akad hajamba,
holdtutajon magamba.
Kollár Árpád: Jó (Milyen madár)
a bodobácsok kijönnek a napra, és ez jó,
jó az is, hogy van fű, és a füvön jól gurul a labda,
ez nagyon jó, és jó, ha abbahagyom végre a köhögést,
és amikor a tata segít bekötni a cipőmet,
pedig már egyedül is be tudom kötni,
jó a homok és jó a sár is, elég jó a kalapács is,
a pókok is jók, lábbal is meg lábak nélkül,
és jó nekem ott lenni, ahol vagyok éppen,
ősszel lenni a legjobb, de tavasszal sokkal jobb,
és a repülés is jó, az biztos nagyon jó lehet,
jó sokáig aludni, de jó felkelni jó korán,
ha csípi a köd az arcomat, és apa visz óvodába,
meg jó az is, hogy nincsen éjszaka nappal,
és jók a csillagok is, de csak ha fönt vannak az égen,
mert olyan jó minden, jó a világon, ha jó.
Krusovszky Dénes: Benne van minden (Mindenhol ott vagyok)
Leguggolok a pocsolya mellé és nézem,
benne van az ég, felhők úsznak rajta,
benne van egy házfal, ami fölém hajol,
a párkányon ülő galamb is tükröződik benne,
meg egy néni, aki húzós kocsijával a piac felé indul.
Anya rámszól, hogy menjünk most már,
de én nem akarok elmozdulni innen,
mert ebben a pocsolyában tényleg minden benne van,
én is benne vagyok, és benne van anya is,
ahogy odalép mellém és elcipel magával.
Varró Dani: Nyúl tavaszi éneke (Friss tinta)
Mert, jaj, a nyár mint lepke röppen,
és ősszel minden oly riadt,
és télen sűrű, lassú ködben
dideregnek a nyúlfiak.
Tavasz, te cuppanásnyi szikra,
ha tappancsod a sárba lép,
vidorság száll a kis nyuszikra,
s megédesűl a sárgarép’.
Bajuszt pödörsz a napsugárból,
s ugrálsz, mint gyönge, lenge nyúl,
Ó, jaj, tavasszal szép a zápor,
és sokkal később alkonyul.
Kiss Ottó: Ne félj, apa! (Ne félj apa! – Nagy kislánykönyv)
Ne félj, apa!
Tavasszal majd úgyis
visszahullanak a levelek
a fákra.
Szabó Lőrinc: Tavasz (Szél hozott)
„Mi az?” - kérdezte Vén Rigó.
„Tavasz” - felelt a Nap. 
„Megjött?” - kérdezte Vén Rigó.
„Meg ám!” - felelt a Nap.
„Szeretsz?” - kérdezte Vén Rigó.
„Szeretlek!” - szólt a Nap.
„Akkor hát szép lesz a világ?”
„Még szebb és boldogabb!”
