Könyvek – nem csak gyerekeknek

Őszinték leszünk. Van, hogy annyira elmerülünk a körülöttünk lévő gyerekek ajándékainak kiválasztásában, hogy a felnőttekre már csak az utolsó utáni pillanatban marad idő. Ha veled is megesett már hasonló, vagy még gyűjtögeted az ötleteket, kiválasztottunk neked pár olyan ajándékötletet, amelyek nemcsak a gyerekeknek, de a szülőknek is nagy örömet fognak okozni – olvass tovább, mindenkinek találsz itt valamit!

napszine.jpegAz év végén jó megállni, és végiggondolni, honnan is jöttünk, hol is vagyunk és hova is tartunk. Az elmélkedéshez pedig tökéletes társ az Andersen-díjas regényíró, David Almond könyve, A nap színe.
A történetben egy kiskamasz fiú egy napját követhetjük végig, nem sokkal édesapja halála után. Főhősünk a nap különös eseményein és találkozásain keresztül kezdi megérteni a továbblépés erejét, a felnőtté válást, a gyász kezelésének lehetőségeit, miközben a lakókörnyezetének érdekes alakjaival találkozik. Bár ez a srác még csak kamasz, sokat ad a története nagyobbaknak és felnőtteknek is, hiszen a saját emlékeink felidézésében nagy segítségre lesz ez a gyógyító erejű történet.

Szerezd be itt kedvezménnyel!

lehetnek_barki_borito_1000px.jpgA Lehetnék bárki különleges versantológia. A célja hasonló, mint a kiadó 2017-es Szívlapát című versgyűjteményének: közelebb hozni a verseket a 21. századi olvasókhoz, hogy azok ne csupán az iskolai kötelező anyag részeként jelenjenek meg az életünkben, hanem olyan élményként, amely hozzánk kötődik, nekünk szól, minket üt szíven.
Ám a kortárs kategóriát most egy kicsit másként, merészebben értelmeztük.
A kötet bő kétharmadában ugyanis a mai harminc év alatti költőgeneráció versei szerepelnek, a másik közel egyharmadában pedig már köztünk nem élő költők fiatalkori versei. Helyet kaptak Adytól Vörösmartyig a nagy régiek, és többen a 20–21. század meghatározó költői közül is, mint Juhász Ferenc, Nemes Nagy Ágnes, Petri György, Térey János és Weöres Sándor – ám mind csak olyan verseikkel, amelyeket ugyanúgy harmincéves koruk előtt írtak, mint a kötet kortárs szerzői.

Kattints ide, és rendeld meg kedvezménnyel!

pixel_borito_1000px.jpgTóth Krisztina számos nyelvre lefordított Pixel című könyve rövid történetekből álló laza novellafüzér. A novellák önmagukban is értelmezhetők, együtt pedig egy nagy kompozíció részei. A novellák történetei 1-1 testrész köré rendeződnek. A főszereplőket - feleségeket, férjeket, szeretőket - kivétel nélkül szembeállítja valamilyen hétköznapi esemény saját magukkal.

A hangoskönyv mini hangjátékokból áll, 15 nagyszerű színész közreműködésével. A három narrátor: Györgyi Anna, Létay Dóra és Major Melinda, a karakterszerepekben pedig Epres Attila, Fesztbaum Béla, Friedenthal Zoltán, Gyöngyösi Zoltán, Hajmási Dávid, Igó Éva, Jordán Adél, Lux Ádám, Radnay Csilla, Rujder Vivien, Vida Sára és Zsurzs Kati hallható.

Szerezd be itt kedvezménnyel!

gyemant_mesekonyv.jpgHa a klasszikusabb irodalom felé kacsintgatnál, Benedek Elek legújabb és szerintünk eddigi legszebb mesegyűjteményét ajánljuk, a Gyémánt mesekönyvet, amiben többek között olyan híres történetek is helyet kaptak, mint a Babszem Jankó vagy A kis gömböc. Bár ebben a könyvben meséket találsz, úgy gondoljuk, minden felnőtt polcán is ott a helye, hiszen ezeken a meséken nőttünk fel, és a könyvgyűjteményünk különleges darabja lehet.

Tedd kosárba kedvezménnyel!

indian.jpgVadölő, Sólyomszem, Bőrharisnya - ki ne hallotta volna ezeket a neveket, aki az indiánregényeket szereti?

Natty Bumppót nevezik így indián barátai, az ő élettörténete fűzi egybe James Fenimore Cooper híres, öt regényből álló sorozatát, amely itt egy kötetben jelenik meg. Az észak-amerikai indiánok és a fehér telepesek harcáról, az angol-francia gyarmatosítók viszályairól szólnak ezek a kalandos, izgalmas történetek.
Minden polcon ott a helye ennek a gyönyörű kötetnek, hisz annak is izgalmas kaland lesz, aki először kóstol bele ebbe a világba, és annak is, akinek újraolvasva nemcsak az indiánok kalandjai elevenednek meg, hanem a saját gyerekkora emlékei is.

Szerezd be itt!

greta.jpegÉletrajzi ihletésű könyvet is tudunk nektek ajánlani: a fiatal klímaaktivista, Greta Thunberg inspirálta A jövőnk most kezdődiket, mely nemcsak a lány útját mutatja be napjainkig, hanem hasznos tanácsokat is ad az élet minden területére arról, hogyan tudunk maximálisan környezetvédőkké válni. Legyen az a hulladék termelésének szabályozása, az energiahasználat az otthonunkban vagy akár az étkezés, ebben a könyvben a felnőttek is sokat fognak tanulni a bolygónkat veszélyeztető ember által generált folyamatokról, így a gyerekek szemében is élen járhatnak ebben a nemes küzdelemben.

Szerezd be itt kedvezménnyel!

macska7.jpegMostanában több olyan könyvvel is találkoztunk, ami gyerekek mellett felnőttekhez is ugyanúgy szól, és amelyek létjogosultságát az idő bizonyította. Ilyen könyv a Macskák, T.S. Eliot klasszikusa. A könyv Varró Dani és Havasi Attila fordításában jelent meg a milliós rajongótáborral bíró Axel Scheffler rajzaival. Nem kell sokat keresgélni, ha el akarjuk dönteni, tényleg jó szórakozás lesz e a könyv a szülőknek is, hiszen a Broadway történetének leghosszabb ideig futó darabjáról van szó, és ez nem véletlen! Jól felépített macskakarakterek, többrétű történetek és könnyed dallamosság és fergeteges humor jellemez minden verset.

Rendeld meg itt! 

a_mindegy_oltony_borito_300px.jpgSylvia Plath neve is ismerős lehet, bár nem pont a gyerekkönyvek kapcsán. Hogy mégis helye van a nagy gyerekkönyvírók között, azt A Mindegy-öltöny bizonyítja. A történetben Jólesz Maxi öltönyre vágyik, hiszen már mindenkinek van, és amikor megkaparint egyet, kiderül, ebben az öltözetben minden élethelyzet könnyedebben és boldogabban kezelhető! A történetből felnőttek számára is értékes tanulságokat vonhatunk le arról, hogy vágyaink reális és őszinte meghatározása segíthet megtalálni helyünket a világban. Itt rendeld meg kedvezménnyel!

hogyne-szer.jpegKevésbé ismert Shakespeare szonettekkel is okozhatunk meglepetést a fa alatt, Papolczy Péter fordításai felfrissítik, a kortárs irodalomba ültetik a szonetteket, de a kötetben elolvashatjuk Szabó Lőrinc klasszikus fordításait, majd az eredeti angolt is. A Hogyne szeretnélek! izgalmas grafikai megoldását Buzay Istvánnak köszönhetjük: vicces, szinte pajzán rajzai különleges humorral ruházzák fel a könyvet.

Szerezd be itt most kedvezménnyel!

adventi_kalendarium2.jpegAzoknak, akik szeretik maguk megválasztani, mit olvasnak, valami különlegessel érdemes készülniük ebben az időszakban. Az Adventi kalendárium című verseskötetben például Szabó T. Anna 24 ünnepváró versével ismerkedünk meg, ami végigkísér minket advent időszakán és szívünkbe varázsolja a karácsony hangulatát.

Itt rendeld meg!



21034.jpgA főzés szerelmeseinek Vrábel Krisztina Végtelen Spagetti című szakácskönyvét javasoljuk, ami az előételektől a desszertekig olyan családi recepteket és mesés finomságokat tartalmaz, amiket a család együtt készíthet el, illetve egy-egy jól ismert meséhez kötődnek.

Szerezd be itt kedvezménnyel!

Kapcsolódó termékek