A Templeton-ikrek nagy jelenete

Részlet Ellis Weiner könyvéből Jeremy Holmes rajzaival

cimkék: #jó könyv #olvasósarok #Pagony #Folyt. köv.

A Templeton ikrek okosak, különlegesek és nyomoznak! Abigail és John Templeton ikrek, apjuk pedig a zseniális feltaláló, Elton Templeton, akit egy újabb egyetem szerződtetett. Most valami egészen különleges találmányon dolgozik: a VIZSLATO-n, ami közel hozza a színházban a színész arcvonásait a közönséghez. Talán nem tűnik olyan fontosnak ez, de ha a világ minden színháza erre vágyik, akkor csillagászati összeget ér a szabadalom… Nem csoda, ha a gonosz és irigy Victor és Hector megpróbálja megszerezni tőlük, de legalábbis tönkre tenni a professzort. Csakhogy a gyerekek nagy jelenetet csapnak! - Gács Anna fordítása


1. FEJEZET

IGAZÁBÓL IS ELKEZDŐDIK AZ IGAZI TÖRTÉNET KEZDETE

– Jaj ne, John! – kiáltott Abigail Templeton a testvérének. – Hat táncoló dinoszaurusz elrabolta a kutyánkat, Bonzót, és Franciaországba, Párizsba hurcolták!
– Azonnal tőrbe kell csalnunk őket, Abby! – felelte John. – De előbb ki kell vetetnem a vakbelemet.
A Templeton ikrek már vagy egy hete az új házban laktak. Csinálták, amit rendesen – iskolába és haza mentek, megírták a leckéjüket, a hobbijuknak hódoltak, Bonzóval (a röhejes kutyával) foglalkoztak és főztek –, míg el nem jött a szombat, és apjuk, a híres Elton Templeton professzor végre körbe nem tudta vezetni őket a főiskolán, ahol újabban dolgozott.
Így, miután bekaptak egy kis sütit és banánt reggelire, az ikrek beszálltak az autóba (még mindig röhejes) kutyájukkal együtt, és az apjuk elvezetett a kampuszra.
Nos, ha jól ismerlek, akkor nyilván az jár a fejedben, hogy „Vajon miért tartott ilyen sokáig, míg a professzor el tudta vinni az ikreket megmutatni nekik a munkahelyét?” Elmondom, mert megérdemled, hogy tudd. Várj csak. Mégsem vagyok egészen biztos benne, hogy megérdemled. De akkor is elmondom, amilyen jószívű vagyok. Viszont így az adósom leszel.
A professzor azért nem tudta rögtön körbevezetni az ikreket, mert nagyon fontos volt, hogy azonnal munkába álljon. Az elmúlt években a főiskolára nem jelentkezett elég diák, így félő volt, hogy csődbe megy. Felvették hát Templeton professzort és egy sürgős, létfontosságú feladattal bízták meg: egy találmánnyal kellett előállnia, de olyan csodálatossal, kivételessel, elképesztővel, amelyet a főiskolák és egyetemek szerte a világon mind meg akarnak majd vásárolni. A találmány eladásából befolyó pénz pedig segít a főiskolának talpra állni.
Ezért aztán az első héten a professzor mást se csinált, csak értekezletekre járt, gondolkozott, számításokat végzett és vázlatokat rajzolt az új találmányhoz.
A főiskola neve Thália Ének-, Szín- és Táncművészeti Akadémia volt, de általában csak a rövidítését használták, vagyis azt, hogy TÉSZTA. Nos, én is tisztában vagyok vele, hogy a „tészta” szó az emberek többsége számára mást jelent: spagettit vagy makarónit, vagy idősebbeknek valamilyen desszertet.
Ebben az esetben azonban a TÉSZTA egy betűszó, vagyis egymás mellett álló szavak, illetve nevek betűiből van összerakva. A GYIK például a GyakorI Kérdések rövidítése. Hasonlóképpen a TÉSZTA a Thália Ének-, Szín- és Táncművészeti Akadémia rövidítése.
Igen, tudom: az „és”-ből nem szerepel semmi a TÉSZTÁ-ban. Ez általában így szokott lenni: a lényegtelen, jelentéktelen szavak betűi gyakran nem jelennek meg a rövidítésekben. Ez teljesen normális, nem kell izgulni.
A főiskolán énekelni, táncolni és színészkedni tanították a diákokat (vagy inkább „színészmesterségre”, mert a színészek valamiért nem szeretik, ha „színészkedés”-nek nevezik, amit csinálnak), illetve olyan mesterségekre és tudományokra, amelyek a különféle előadó-művészetekkel kapcsolatosak.
Az épületek mindegyike valami olyan tárgyra, illetve szimbólumra emlékeztetett, ami a benne működő tanszék művészetével, mesterségével vagy tudományával volt kapcsolatos. Így például a Színművészeti Tanszéknek két olyan épület adott otthont, amelyeknek formája a színház közismert jelképét, a komédia és a tragédia híres kettős – vagy ha úgy tetszik, iker – maszkját idézte. A Forgatókönyvíró Tanszék pedig méretes írógépet testesített meg. A Jelmeztervező Tanszék hatalmas garderobe-ot mintázott. És így tovább.
– Nézzétek ezeket a szobrokat! – mondta Abigail Templeton, amikor testvére, apja és feltűnően idétlen kutyájuk társaságában körbesétáltak a kampuszon. – Mind olyan, hogy is mondjam… lestrapált.
Így is volt. A kampuszokon megszokott nagy, központi, téglalap alakú, füves udvart és az épületek közötti terek nagy részét színészek, énekesek, táncosok, rendezők, drámaírók, kameramanok, szkriptesek, koproducerek és standfotósok5 szobrai díszítették. Csakhogy a szobrok mind meg voltak repedve vagy el voltak rozsdásodva, vagy hiányzott egy darabjuk.



A professzor bólintott, és azt válaszolta, hogy:
BAJBAN VAN EZ A HELY. EZÉRT VAGYUNK ITT.
Amikor Templetonék megálltak egy William Shakespeare-t ábrázoló szobor mellett, hirtelen odalépett hozzájuk egy napszemüveges, bozontos szakállú férfi. Egyetlen félbe hajtott, sárga, vonalas papírlap volt a kezében. Egy pillanatra megállt, úgy tűnt, hogy csodálkozik. Aztán gyorsan másfelé fordult, és mint akinek sürgős dolga akadt, elsietett.
John az udvaron átvágó férfi után nézett.
– Ismerősnek tűnik ez a fickó – mondta.
– Tudjátok – magyarázta a professzor –, sok színész tanít itt. Talán valami filmben vagy a tévében láttad. Mindenesetre az én műhelyem is pont arra van. A Világosító Tanszéken.
A professzor abba az irányba vezette az ikreket és a mindig mindentől elragadtatott kutyájukat, amerre a rejtélyes ember távozott. Séta közben Bonzó eszelősen csóválta a farkát, és úgy csaholt meg forgatta a fejét, mintha az épületek közötti séta élete legizgalmasabb eseménye volna, a professzor pedig legújabb találmányát magyarázta.
– Mi a különbség – fogott bele – egy színdarab, musical vagy opera és egy film vagy tévéműsor között?
– A színdarab élőben megy – válaszolta Abigail.
– A tévéműsorok is mehetnek élőben – mondta John. – Például a híradó vagy a sportközvetítések.
– Mindkettőtöknek igaza van – felelte az apjuk. – De az élő tévéadások is használnak valamit, amit a színház nem.
Az ikrek összenéztek, és az volt az arcukra írva, hogy „Ácsi, megvan a megfejtés.”
– Kamerát – mondták ki egyszerre.
– Remek – szólt a professzor. – És mi az, amit a kamera lehetővé tesz, de egy élő színpadi előadás nem tud nyújtani?
Az ikrek elgondolkodtak. Gondolkodjunk hát el mi is, amin azt értem, hogy te gondolkodj el!
Várom, hogy elgondolkodj…


Kapcsolódó cikkek