„Nincs már menstruációs tabu”
Hiánypótló könyvet írt Dr. Benkovics Júlia szülész-nőgyógyász és Kránicz Dorottya illusztrátor, melynek központi témája a menstruáció és a menstruációs ciklus. Hogyan kell beszélni a menstruációról azokkal a gyerekekkel, akik már az internetről tájékozódnak? Milyen a társadalmi hozzáállás a női ciklushoz? Felteheti-e ma a kezét egy diák az órán, hogy „Tanár úr, kimennék betétet cserélni”? Ezekről is beszélgettünk Dr. Benkovics Júliával. Olvass tovább!
Miért érezted szükségét annak, hogy írjál – szerzőtársaddal, Kránicz Dorottya illusztrátorral közösen – egy új könyvet a menstruációról? Miben kell, hogy más legyen egy mai, korszerű kiadvány, mint azok a kötetek, melyeket még anyáink adtak a mi kezünkbe gyerekkorunkban?
Tele van a világ menstruációval foglalkozó irodalommal, aminek mi nagyon örülünk, és tényleg nagyon sokat fejlődött az erről a témáról való kommunikáció az utóbbi időben. De pont olyat nem találtam, amilyet én is szívesen forgattam volna tinikoromban. Ebben a könyvben a mostani szakmai tudásomat és a tinikori hiányérzetemet szerettem volna összegyúrni.
A Megvan? című könyvvel azt szerettük volna elérni, hogy a menstruáció élményét megfosszuk az értékítéletektől: egyrészt vetkőzzük le azt, hogy a menstruáció egy átkozott, tisztátalan, minden hónapban jelentkező rémség, másrészről pedig azt is kaparjuk le róla, hogy a menstruáció király, hogy a menstruáció óriási kaland – mert egyik sem igaz. A menstruáció az, ami, nem kell róla többet gondolni. A nehézségek elkerüléséhez az egyetlen és igazi eszköz egy nő kezében az információ. Az, ha tudja, hogy mit tehet, ha bármivel elégedetlen a menstruációs élményével kapcsolatban.
Fontos volt, hogy a könyv fogyasztható legyen mindenki számára, így az én 15 éves nőgyógyászati tapasztalattal megírt szövegeim mellé elengedhetetlenek voltak Dodó (Kránicz Dorottya, illusztrátor - szerk.) kifejező és informatív rajzai. Szerettünk volna egy nagyon egyszerű, nagyon jól fogyasztható, értékítéletektől mentes menstruációs térképet, aminek mentén bárki tovább tud tájékozódni, ahol szükségét érzi.
Hogyan terveztétek meg a könyv vizuális kommunikációját? Kránicz Dorottya képei nagyon viccesek is az információgazdagság mellett, ez közös koncepció volt?
Hasonló életkorú gyerekeink vannak és nagyon közel is lakunk egymáshoz, úgyhogy mi évek óta erről a témáról is beszélgetünk, tudjuk, hogyan tekint a másik a társadalom főbb kérdéseire. Abban pedig, amikor az ember egyedül marad a testével, rengeteg humor lehet, akár csak ha arra gondolunk, amikor össze kell hajtogatni egy betétet, de sok-sok más témát is említhetnék. Minden nehézséggel könnyebb humorral megküzdeni, és a menstruáció is nagyon jól megközelíthető így szerintünk.
Voltak olyan témák a kötetben, melyekkel kapcsolatban úgy érezted, hogy érdemes nagyon finoman fogalmazni? A menstruációt nemcsak orvosi, biológiai szempontból lehet megközelíteni, sokan spirituális viszonyban vannak vele, ami akár az objektivitással, a tényekkel ellentmondásos lehet. Volt célod ezekre reagálni?
Azt gondolom, hogy az egészségügyileg biztonságos döntések óriási halmazán belül mindenkinek joga van a saját univerzumához. Nekem nagyon fontos az, hogy senkit ne bántsak meg abban, amit ő gondol. Az egészségügynek készen kell állnia, hogy kiszolgálja a hitrendszereket: hogy mindenkinek abban a világban segítsen, amelyikben ő létezni kíván. Nekem nagyon jó a tapasztalatom abban, hogy az egészségügyi szempontok átültethetők bármilyen hitrendszerbe vagy spirituális közegbe.
Mennyire kell ma máskép beszélgetni a gyerekekkel a menstruációról, mint húsz évvel ezelőtt? Sok mindent olvasnak az interneten, egyáltalán beszélgetnek még a szülőkkel erről a témáról? Hogyan érdemes jól beszélgetni velük a menstruációról?
Azt tapasztalom, hogy egyértelműen sokat olvasnak az interneten, de a barátok és a szülők mindig elsődleges információs forrásként szerepelnek az életükben. A tapasztalatmegosztás a barátokkal történik, a szülő mint bizalmi személy pedig az, aki segít eldönteni, hogy mi a valóság és mi nem az. Ezzel a generációval azért kell másképp beszélni, mert ők már konkrét kérdéseket tesznek fel, nem az elejétől kell őket bevezetni a témába. Az alapvető kérdéseket az internet könnyedén megválaszolja számukra, de az összefüggésekre rámutatni és az egyéni tapasztalatokra reagálni kitüntetett fontosságú ennek a generációnak. Szülői oldalról is tegyük hozzá, hogy ma már sokkal nyitottabban tudnak a felnőttek is válaszolni a kérdésekre, már nem tabutéma, mint korábban volt.
A Megvan? című kötetet itt rendeld meg!
Mikor kezdjük a gyereket bevezetni a menstruáció témájába? Ma már a legtöbb szülő a kisbaba előtt is nyitva hagyja a vécéajtót, aki pisilni is elkíséri az anyukáját, így akár a betéttel is találkoznak már kicsi korukban...
Valóban, már ebben a korban megkezdődik ez, és a szülők e tekintetben is nagyon tudatosak az első pillanatoktól kezdve. Én azt gondolom, hogy látva tanul az ember, nem tizenhét évesen kell például azt sem elkezdeni mondani a fiúknak, hogy mások melléhez csak engedéllyel nyúlunk. A közös idő eltöltése és az érzelmi közelség lehetővé teszi, hogy a kérdések a legkorábbi időtől kezdve természetesen bukjanak ki a gyerekből. Ha ott vagyunk, ha sok időt töltünk együtt, akkor fel fogja tenni a gyerek a kérdéseket, mert baromi izgalmas az emberi test! Bemegyek egy óvodás csoportba, és ott van huszonnyolc kis biológus: mindenki eldobja az agyát egy hangyától, örülnek neki, ha egy pocakban van egy baba – természetesen teszik fel a kérdéseiket. Arra kell figyelnünk, hogy a kérdés ne pánikot, hanem nyugalmat váltson ki belőlünk. Szerintem a mai szülőgenerációnak az a feladata, hogy a saját teste működésével kapcsolatban a saját válaszai legyenek meg.
Szerepel a könyvetekben egy mondat: „Tanár Úr, kimennék betétet cserélni!” Ez szerinted ma tényleg realitás? Nem tart kicsit előrébb a könyv, mint a mai társadalmi közeg?
Én azt gondolom, hogy az én feladatom ebben az, hogy megmutassam, hol van az origó – ami se nem sok, se nem kevés, hanem csak simán a nulla. Általában én optimistább vagyok, mint a valóság, de a felnövekvő generációnak tudnia kell, hogy mi az a minimum, ami neki jár. Ha én úgy csinálok, mintha a tanár urat nem kéne megbántani a menstruációval, vagy úgy csinálok, mintha normális lenne, ha valakinek nem vizsgálják ki a fájdalmas menstruációját, akkor a mai fiatal lányok nem fogják elérni az életükben azt, hogy ott legyen a nulla, az origó, ahova való. Ezek a lányok – az iskolai szexedukációs tapasztalataim alapján is így látom – már akarják a helyüket a világban.
Szerintem ez egy olyan könyv, amit ki kell csapni az asztalra a nappali közepén. Ez egy coffeetable-book. Ha apa veszi a kezébe, tizennyolc újdonsággal fog találkozni. Aztán a kezébe veszi a hatéves kisfiú és a kilány is, mind mást fognak kérdezni.
Maradt még tabu a témában?
Nem. Nincs már menstruációs tabu.
Fodor Andrea interjúját olvastad.
Olvasd el az ajánlónkat is itt!
