Pepe egy napja a bölcsiben

Bölcsibe szoktatás Vadadi Adriennel

Rengeteg gyerekkönyv szól az ovikezdésről és az ovis hétköznapokról. Pedig van egy igen fontos lépcső az ovi előtt: a bölcsi. Vadadi Adrienn legújabb könyvében arra vállalkozott, hogy egy kisfiú, – nevezetesen Pepe egy bölcsődei napján keresztül a legkisebb olvasók is betekintést nyerhessenek ebbe a titokzatos világba! Tudj meg mindent erről a hiánypótló könyvről!

pepe_a_bolcsiben_borito_1000px.jpgKevés olyan mese jelent meg eddig a hazai piacon, amely a bölcsis hétköznapokat mutatná be értő módon, ezért is hiánypótló Vadadi Adrienn új könyve, a Pepe a bölcsiben, amely, úgy sejtem, hamarosan szinte minden bölcsibe készülő kisgyerekes szülő polcán megtalálható lesz. De miért kiemelten fontos ez a könyv?

Minden szülő tudja, hogy a legkisebbek életének első igazán fontos mérföldköve a bölcsibe szoktatás. Nem véletlen, hogy komoly előkészületek, rengeteg utánajárás és szervezés előzi meg a tökéletes intézmény kiválasztását. Ugyanis a legkevésbé sem mindegy, hogy kétévesünk milyen tapasztalatokkal gazdagodik majd az itt eltöltött idő alatt.

A szülőktől való elszakadást, szeparációs szorongást jelentősen megkönnyíti, ha tudják, mire számíthatnak, hogyan zajlik egy nap a bölcsiben. Vadadi Adrienn szuper meséje pedig többek között ebben is tökéletes segítséget nyújt!

De mitől különleges Pepe története?

kepernyofoto-2021-07-26-104926.pngSzalma Edit illusztrációjaA könyv több rövid fejezeten keresztül meséli el egy kisfiú, Pepe szemszögéből, hogyan is telik egy nap a bölcsiben. Ez a narratíva egyfelől nagymértékben elősegíti a mese hitelességét, másfelől tipikus, bölcsődei élethelyzeteket mutat be azoknak, akik most készülnek bölcsibe, de nem igazán tudják elképzelni, hogyan és mivel jár ez a gyakorlatban.

A fejezeteken keresztül Pepével tarthatunk az érkezéstől, a reggelin, éneklésen át egészen az alvásig és hazamenetelig. Ráadásul a korosztály legismertebb mondókájával és énekével is találkozhatunk a könyvben, ami még életszerűbbé és testközelibbé teszi az olvasó számára Pepe bölcsiben töltött napját. Szerencsére a kisfiú olyan lelkesedéssel mesél a bölcsiről, hogy a kisebb olvasók mindenféle esetleges szorongása és félelme elpárolog majd a mesét hallgatva.

Nemcsak a kisebbek, de a szülők számára is rendkívül megnyugtató lehet a könyv. Ugyanis az írónő egy igazán varázslatos, kellemes, kuckós helyet mutat be, ami olyan tevékenységeknek ad otthont, mint pacsmagolás, libikókázás, kismotorozás, ugrálás – hogy csak néhányat említsünk a teljesség igénye nélkül. Ezek nekünk, felnőtteknek hétköznapinak tűnhetnek, de egy kisgyerek számára rendkívül vonzó hellyé varázsolja a bölcsit.

Biztonságos kötődés

kepernyofoto-2021-07-26-132751.pngSzalma Edit illusztrációjaEgyáltalán nem mindegy, hogy a bölcsi előtt állók mennyire bíznak meg a bölcsis néniben, aki ezentúl minden hétköznap (de legalábbis heti pár alkalommal) életük állandó kísérője lesz majd. Ebben a történetben Pepe bölcsis nénije Nani. A kisfiú egy olyan személyre talál benne, akiben akkor is vakon megbízhat, ha az anyukája nincs a közelben. Teljesen rábízhatja magát, segíti őt az átöltözésben, mesél neki, ha nem tud aludni, vagy épp a mosdóhasználatban van a segítségére. Nani azt is diszkréten és kedvesen kezeli, ha „becsorog”, ahogy az Pepével megesik a mesében. Az írónő a kicsik számára didaktikusságtól mentesen, mesésen mutatja be, hogyan lehet az otthonon kívül is megbízni valakiben, biztonságosan kötődni hozzá.

Szobatisztaság

kepernyofoto-2021-07-26-105057.pngSzalma Edit illusztrációjaA mese kitér egy, a kicsik számára különösen fontos a momentumra, ami nem más, mint a szobatisztaság. Pepe ugyanis a történet elején megsúgja Naninak, hogy rajta már nincs pelenka – bár ahogy azt már korábban említettem, pont ebből kifolyólag kicsit későn veszi észre, hogy mosdóba kell mennie. A könyv kiemelt figyelmet szentel ennek a sokszor kényes kérdésnek, de Vadadi Adrienn óriási szakértelemmel itt is többféle megoldást kínál. Pepe ugyanis választhat a bili és a wc között, így amikor később jelzi, hogy pisilnie kell, már rutinosan veszi az irányt az általa kiválasztott bili felé. Ez szintén óriási segítség a kicsiknek, mert ennek köszönhetően látják, hogy minden helyzetre van megoldás, és van beleszólásuk a dolgok menetébe.

Az írónő meséjét bátran ajánlom azoknak a szülőknek, akik szeretnék felkészíteni gyereküket a rájuk váró kalandra, azaz a bölcsis hétköznapokra vagy azoknak, akik már bölcsisek, de szeretnék felidézni a napjukat. Szalma Edit kedves illusztráció pedig tökéletes kísérői Vadadi Adrienn meséjének.

Gyovai Kati ajánlóját olvastad.

Kapcsolódó termékek