
Harisnyás Pippi? Abszolút lehengerlő!
Astrid Lindgren Harisnyás Pippije és Michael Ende A sátánármányos parázsvarázspokolikőrpuncspancslódítóbódítókája két nagyon vicces, és nagyon megható könyv a kisiskolásoknak kilenc éves kortól, amin (bár az eredeti Pippi szövegen egy-két dolgot megváltoztattak, hogy abszolút „politically correct” legyen) nem fog az idő. Vajon mi a titkuk? - Zsani ajánlója
Harisnyás Pippi abszolút lehengerlő, magával ragadó figura. Miben rejlik a varázsa? Egy kislány, aki teljesen szabad: anyukája angyal, apukája pedig hajóskapitány volt, de egy vihar elsodorta, így Pippi úgy gondolja, hogy egy távoli sziget királya lett.

Harisnyás Pippi szárnyal, magasan kiemelkedik a kortársai közül, ugyanakkor Astrid Lindgren megmutatja egy pillanatra, milyen nehéz is teljesen szabadnak lenni. Ha nem függünk semmilyen értelemben semmitől és senkitől, nincs súlya az életünknek, akkor tényleg nincs mitől félnünk. Ezért teljesen megalapozott, hogy Pippi a világ legerősebb gyereke. Ugyanakkor mindig kiderül, hogy Pippi igazából nagyon is vágyik rá, hogy valaki az ágyba dugja, ha már későre jár, és betakargassa. Így az olvasó egyszerre éli meg a korlátlan lázadás és jókedv örömeit, a gyermeki szabadság szárnyalását (amire, még, ha a szülők árán is, minden gyerek egzisztenciálisan vágyik), és tapasztalja meg ennek a súlytalanságnak az árát, és fájdalmát. Gyönyörű, lírai történet a felszabadult, abszolút megélt, biztonságos gyermekkor varázslatos világáról, és arról, ahogy ez egyre gyakrabban párbeszédbe lép a gyermeki horizontot átölelő konvenciókkal és normatív körülményekkel.
Harisnyás Pippi 70 éves születésnapja alkalmából most a Móra Kiadó gondozásában jelent meg, Ingrid Vang-Nyman eredeti illusztrációival ez a kötet.
Michael Ende A sátánármányos parázsvarázspokolikőrpuncspancslódítóbódítóka könyvéről igazából már tényleg mindent elmond. De ha valakinek elsőre nem lenne teljesen világos a dolog, ne aggódjon, hiszen a könyvben nagyon precíz, ugyanakkor felettébb szórakoztató etimológiai elemzést kapunk!

Regina Kehn illusztrációi nagyon találóak: egyrészt száz százalékig maiak, mentesek minden vizuálisan archaizáló misztikus maszlagtól, ugyanakkor abszolút visszaadják a mese mágikus, varázslatos légkörét. Ami pedig végképp tetszik, hogy eltalálták az egyensúlyt a szöveg és a képek között, a fekete-fehér rajzok beindítják a fantáziát: viccesek és rémisztőek, de nem túl tolakodóak egy ilyen határozottan magával ragadó szöveg mellett.