Háromlábú Marci titka
Részlet a Ragacs, a hős kismacska című meseregényből
2018-10-03 - Pagony
Ha szeretted Jill Tomlinson baglyos vagy cicás meséit, akkor nagyon fogsz örülni a legújabb magyar könyvünknek! Wéber Anikó csupaszív, csupakaland története Ragacsról, a hős kiscicáról minden ovisnak a kedvence lesz. Ragacs cseppet sem hős típus, sőt kimondottan félénk. Kivéve ha az anyukájának születésnapja van, és szüksége van egy szuper ajándékra! Akkor még a félelmetes surranók tanyájára is elmerészkedik, hogy megszerezze a legszebb meglepetést. De kik azok a surranók, és milyen titkokat rejt a macskák szigete? Olvass el egy részletet a regényből, légy bátor, és mindenre fény derül!
2. FEJEZET
Háromlábú Marci titka
Ragacs tanácstalanul álldogált egyik mancsáról a másikra. A Famászó körúton szaglászott. Fogalma sem volt, hova menjen. Ráadásul a zsebpénze is elfogyott. Az utolsó macskakörmöt elköltötte tegnap vaníliafagyira. Tudta, hogy ha ajándékot akar venni anyának, mindenképpen kölcsön kell kérnie valakitől. De kitől? A nővérére haragudott.
egy harcban az ellensége leharapta a hátsó mancsát. Ragacs azonban azt is tudta, hogy Háromlábú Marci nagyon jóban van anyával és apával. Ha gonosz lenne, nem barátkoznának vele a szülei. Nem érheti baj, ha meglátogatja...
Mégis félve tette meg azt a pár cicahossznyi utat a szomszéd bejáratáig. Alig hallhatóan bekopogott.
– Tessék? – nyitott ajtót Háromlábú Marci. Ragacs köszönni akart, de megint úgy érezte, mintha lenyelt volna egy nehéz vasgolyót. Szerencsére Háromlábú Marci nem tűnt haragosnak.
– Á, te vagy az Ragacs? Gyere be!
Ragacs félénken tett pár lépést.
– Ugyan már! Ne kéresd magad! Nem szobrozhatunk itt a küszöbön! Foglalj helyet a nappaliban! – bátorította Háromlábú Marci.
Ragacs gyorsan lehuppant egy zöld takaróra, és végre belekezdett.
– Nem akarok zavarni. Én csak...
– Hogy a kutya vinné el! – dobbantott mancsával Háromlábú Marci. – Most jut eszembe, hogy készítettem egy nagy tál mézes tejet. Kérsz egy nyalásnyit? Ugyan, ne kéresd magad! Tessék, kóstold meg! Ne kerülgesd, mint macska a forró kását! Én süldő macska koromban annyit faltam, amennyit csak tudtam! Kell is a fejlődő cicaszervezetnek. Bizony. Ha nem ittam volna annyi tejet kölyökként, talán nem győzőm le a Surranók kalózhajóját.
– Milyen hajó? – kapta fel a tejtől csöpögős bajszát Ragacs.
– A Surranóké. Nem hallottál még róluk? Hogy a kutya vinné el őket! Mennyi gondot okoztak! – csapott a mancsával a földre Háromlábú Marci.
Ragacs megszeppenve, mégis kíváncsian pislogott rá. Anya és apa mindig suttogva beszélt a Surranókról. Nem akarták, hogy Ragacs meghallja.
– Csak annyit tudok, hogy a Surranók a sziget szélén élnek. Az erdőben. Ezért arra soha nem mehetünk – miákolta Ragacs.
– Bizony! – bólogatott Háromlábú Marci. – A Surranók ott laknak a fák között, a Macskajaj tanyán. Már lassan tíz éve. Gonosz népség.
Óvakodj tőlük! Lopnak. És ha kell, karmolnak és harapnak is!
Ragacs összerezzent.
– Azért ne félj, nem mernének bemerészkedni a sziget belsejébe!
Itt biztonságban vagy. Hála annak, hogy tíz éve legyőztem őket.
– Mi történt?
– A kutya vinné el! Olyasmi, ami nem kiscica fülének való – zárta le a beszélgetést Háromlábú Marci, majd Ragacsra sandított. Látszott rajta, hogy nagyon is szeretne tovább mesélni...
– Kérem szépen... nyávogja el, mi volt!
– Na jó... ha röviden összefoglalom, abból talán nem lesz gond.
Nagyon röviden.
– Rendben – ujjongott Ragacs.
– Hol is kezdjem... Tíz évvel ezelőtt, még fiatal koromban én védtem a betolakodóktól a Macskák szigetét. Volt egy hajónk, azzal köröztünk a tengeren. Arra kellett ügyelnem, hogy ember ide soha, de soha ne tehesse be a lábát. Egyszer aztán jött egy idegen hajó macskákkal. Először nem gyanítottunk semmit. Minden macska előtt nyitva áll a szigetünk, bárhonnan is jöjjenek, bármilyen fajtájúak is legyenek. Csakhogy azon a hajón nemcsak macskák voltak, hanem két ember is. Egy vadász és egy felfedező. Azért jöttek, hogy elfoglalják a mi szigetünket. Hogy a kutya vitte volna el őket! Ha sikerült volna az embereknek a szigetünkre lépni, többé nem lett volna békességünk. Új emberek jöttek volna, és a Macskák szigetének vége.
– De akkor az idegen cicák miért engedték fel a két embert a fedélzetükre?
– Hát éppen ez az! Tejért, pudingért, húsért! Egy rakomány ételért elárultak minket! Hogy a kutya vitte volna el őket! Mi persze felfedeztük az embereket a hajón, és harcoltunk ellenük. Éles körmökkel, bátor szívvel. Az emberek azonban fegyverekkel jöttek, és lőttek minket. Szerencsére a legénységem fürge és éber volt. A legtöbb golyó elől sikerült kitérnünk. Néhány azonban célba talált.
Ragacs nagyot nyelt. Szerette volna megkérdezni Marcit a lábáról, csak nem tudta, hogyan kezdjen hozzá. De Marci magától folytatta.
– Igen. Akkor veszítettem el a hátsó mancsomat. De megérte. Sikerült legyőznünk az embereket. Ahányan csak voltunk, rájuk vetettük magunkat. És a karmaink igencsak élesek. Végül menekülőre fogták, és a vízbe ugrottak.
– És ha elúsztak volna a szigetünkig?
– Az lehetetlen, Ragacs. A Macskák szigetét nem találhatja meg ember macska segítsége nélkül. Csak a macskák szeme látja a partjainkat. Ezért ide csak akkor törhet be ember, ha egy macska elárul minket, és idevezeti.
