Két könyv, négy szereplő (?)
közös lead (pp, jj)
Pimmel és Pommal ellentétben Janót és Jankát aligha kell bemutatnom bárkinek is: a két jó barát mindennapjait bemutató sorozat minden bizonnyal a holland gyermekirodalom királynője, Annie M.G. Schmidt leghíresebb alkotása.
Van valami a régi mesékben, amit nehéz megfogalmazni. Arra a megnyugtató érzésre gondolok, ami akkor fogja el az embert, amikor a kezébe vesz egy elnyűtt Kisvakondot, és beszívja a könyv illatát, vagy amikor meghallja a Frakk, a macskák réme főcímdalát, esetleg akkor, amikor meglát egy Kockásfülű Nyulat egy játékboltban. Bár lassan három generációnyi hollanddal ellentétben én nem Janón és Jankán nőttem fel, őszi történeteiket olvasva mégis ugyanaz az érzés járt át.
Ez a békés hangulat csak fokozódik, ahogy az ember egyre jobban bevonódik a két gyerek meghitt, kissé melankolikus világába. Szeszélyes őszi időjárás ide vagy oda, Janó és Janka ősszel is épp úgy feltalálják magukat, ha játékról van szó, mint bármikor máskor. Szakad az eső? Nem baj, ugorjunk tócsákba! Heves szélvihar teszi próbára a fák ágainak ruganyosságát? Tökéletes időpont arra, hogy pékségbe menjünk! Fagyos jégeső veri az ablaküveget? Itt az ideje bögrébe gyűjteni a jégdarabokat, és odaadni Anyának ajándék gyanánt. Olyan sűrű köd száll le az utcákra, hogy az ember az orráig sem lát? Ilyenkor a legjobb vonatosat játszani, ezt mindenki tudja. Persze az ősz nem csak az óceáni éghajlat viszontagságairól szól. Janó és Janka gyermeki ártatlansággal látják meg a szépet abban, ha gereblyézniük kell, ha kukacot találnak az almában, sőt abban is, ha a papírsárkányuk fennakad a fán.
Szóval van valami a régi mesékben, egy olyan meghittség és békesség, ami Janó és Janka őszi meséiben is fellelhető. Új könyvek, rajzfilmek, animációs filmek jönnek-mennek, s gyakran egyik zseniálisabb közülük, mint a másik – de azért megnyugtató arra gondolni, hogy mindig is lesznek olyan klasszikusok, amikhez örökké vissza lehet nyúlni.
