Mészöly Ágnes

Mészöly Ágnes réges-rég született, egy messzi-messzi galaxisban. Pestlőrincen 1971-ben landolt, és annyira megtetszett neki a hely, hogy azóta csak akkor hagyja el a kerületet, ha nagyon muszáj. Vagy ha ígérkezik valami izgalmas. Kiskorában kamionsofőr és régész akart lenni, de mivel ilyen szakpárt akkoriban egyetlen egyetem sem indított, konduktív pedagógusként diplomázott a Pető Intézetben.
Négy gyereke ugyanakkor megfelelő indokot szolgáltat neki, hogy szabadúszó író és kötöttfogású anyuka legyen. Vezetni továbbra is szeret, teherautót és háztartást is. Sajnálja, hogy nem japán, mert így elenyésző a valószínűsége, hogy valaha animeforgatókönyvet írhat.
2006 óta jelennek meg ifjúsági- és gyermekkönyvei, meséi.

Ismerd meg az Abszolút Könyveket!
2025-05-26
#10+

Mit adjunk a gyerek kezébe, amikor már nem kisgyerek, de még nem is igazán tinédzser? Sokáig nagy kihívást jelentett számunkra olvasmányt ajánlani nekik, mert elég összetett a helyzetük. Ne legyen mese (azok már száműzve vannak a dedós kategóriába), de ne is legyen olyasmi, amit még nem feltétlenül tudnak megemészteni, mert túl nyomasztó, vagy egyszerűen nem a korosztályuknak megfelelő problémákról, sajátosságokról szól.

Tovább olvasom...
5 ok, amiért szerintünk a legmenőbb sorozat most az Abszolút Töri
2025-05-26 - Labdarozsa
#10+

Ha valamit meg szeretnénk tanítani a gyerekeknek, elengedhetetlenül fontos, hogy azt a magukénak érezzék, megtalálják benne az újdonság izgalmát, ugyanakkor saját magukat is. Ez a történelem tanulásánál különösen nehéz feladat, hiszen több száz éve történt eseményekhez kell valamilyen módon kapcsolódnunk.
Az Abszolút töri sorozat pont ebben segít: olvasd el, hogyan!

Tovább olvasom...
Végre újra Ünnepi Könyvhét!
2025-05-23
#Ezt olvassuk

Minden évben az egyik kedvenc időszakunk az Ünnepi Könyvhét. A rendezvény hangulata egészen egyedülálló, mindenhol könyvek, könyvkiadók és könyvszerető emberek vesznek körül. Nem kérdés, hogy idén is ott leszünk, keresd a gyerekeddel a Pagony-standot! Mi várunk titeket, és most mutatjuk az újdonságainkat is!

Tovább olvasom...
Sütihasználati beállítások