Ismerd meg az Abszolút Könyveket!

Egy kihagyhatatlan könyvválogatás 9-12 éveseknek

Mit adjunk a gyerek kezébe, amikor már nem kisgyerek, de még nem is igazán tinédzser? Sokáig nagy kihívást jelentett számunkra olvasmányt ajánlani nekik, mert elég összetett a helyzetük. Ne legyen mese (azok már száműzve vannak a dedós kategóriába), de ne is legyen olyasmi, amit még nem feltétlenül tudnak megemészteni, mert túl nyomasztó, vagy egyszerűen nem a korosztályuknak megfelelő problémákról, sajátosságokról szól.

A Pagony kiadó pontosan ezt a rést szerette volna kitölteni, így született meg az Abszolút Könyvek sorozat, ami valóban hiánypótlónak bizonyult.

A 9-12 éves kiskamaszoknak megfelelő regényt találni számomra talán a legizgalmasabb feladat a munkámban. Nagyon szeretem ezt az életkort, irtó jókat szoktunk beszélgetni a boltban, ezeknek a gyerekeknek nagyon határozott véleményük és ízlésük van. Azon kívül, hogy személyesen örülök annak, hogy az Abszolút Könyvek megjelenése óta mennyivel egyszerűbb dolgom van, ezek a könyvek valóban fantasztikusak: izgalmasak, ötletesek, róluk és hozzájuk szólnak, és amellett, hogy viccesek, komoly témákat is feldolgoznak, mint például a válást, egy szülő elvesztését, az iskolai szekálásokat vagy a feminizmust.

Agáta és a jegenyenyár agata_es_a_jegenyenyar_borito_1000px.jpg

Agáta másmilyen, mint a többi gyerek. Tourette-szindrómája miatt a kortársai nem barátkoznak vele, és furcsa viselkedése általános megdöbbenést kelt a környezetében. Agáta a természetben, a növények szeretetében találja meg a békéjét, hű társa pedig kutyusa, Mázli.

Egy nap a szomszédba egy kisfiú költözik – aki még furcsábban viselkedik, mint a kislány. Nyár Jakab meggyőződése ugyanis, hogy ő egy fa, mégpedig egy jegenyenyárfa. Agáta és Jakab barátsága kiutat mutat mindkét gyereknek az egyedüllétből, közösen felépített fantáziaviláguk pedig megannyi kalandot tartogat. Boszorkányok, lúdvércek és egy tetovált varázsló – a kiskamasz olvasók velük is találkozhatnak ebben a regényben, miközben olyan mély témák is megérintik őket, mint a kirekesztés vagy a magány. Lebilincselő, érzékeny és kalandos olvasmány Vészits Andrea tollából a 9–12 éves korosztály számára.

holdezust_es_ejsotet_borito_1000px.jpgHoldezüst és éjsötét

Gondoltál már arra, hogy a gyerekkorunkból ismert népmesék is éppen annyira alkalmas alapjai egy jó fantasy regénynek, mint az ír tündérek és az északi istenek? A népmesék dramaturgiája gyakorlatilag a fantasztikus regénynek alapja is. A próbatételek, a kiválasztott hős, a legyőzhetetlennek tűnő gonosz, a vándorút, de még a varázslatos segítők is mind megtalálhatók a népmesékben ugyanúgy, mint a fantasyban. Ha pedig valaki olyan tudatosan használja ezeket az alkotóelemeket, mint ahogy azt Rojik Tamás teszi, akkor biztosan egy széles réteget megszólító, sok év múlva is aktuális, szuper történetet kapunk.

A Holdezüst és éjsötétaz égig érő fa történetét dolgozza fel, és annyi izgalmas, modern párhuzamot von a népmese és egy 21. századi budapesti fiú élete között, hogy megszámolni is nehéz. Ajánljuk ezt a regényt mindenkinek, aki szereti a fantasyt, az elgondolkodtató történeteket kamaszkorról, családról és önismeretről, és a kalandos, letehetetlen és igazán kortárs regényeket.

Kattints ide és szerezd meg!

szelvesztol_kergetve_borito_1000px.jpgSzélvésztől kergetve

Berg Judit Abszolút Töri-regényében megismerjük az 1840-es éveket, Petőfit, Júliát, Egressyéket, Jókait és még sok mindenki mást. Egyik kalandból sodródunk a következőbe, csak úgy röpíti az olvasót a szereplőkkel együtt a lendületes történetvezetés.

A regény modern főszereplője, Juli egy visszahúzódó lány, aki azonban Petőfiék példáját látva megtanulja, mennyire fontos, hogy hallassa a hangját és kiálljon azért, ami fontos neki. De rajta kívül is hatalmas és színes szereplőgárdával találkozhattok, akik nem csak a kort mutatják be izgalmasan és érzékletesen, de biztos lesz köztük olyan is, akiben rokonlélekre ismertek, akivel igazán azonosulni tudok.

Szívből ajánljuk tehát ezt a könyvet azoknak, akiket érdekel a történelem, és azoknak is, akiket (még) nem. Azoknak, akik szeretik a fordulatos kalandregényeket, és azoknak is, akik számára az izgalmas karakterek teszik letehetetlenné a könyveket. Azoknak, akik szeretik Petőfit, és azoknak is, akik úgy gondolják, hogy unják a témát. Garantáljuk, hogy Berg Judit meg fogja változtatni a véleményüket!

Rendeld meg most!

gozgepek_es_pompomlanyok_borito_1000px.jpgGőzgépek és pomponlányok

Baráth Katalin regénye az iparosodás éveibe, a boldog békeidőkbe kalauzolja az olvasót. A korban, amit megismerünk, már nincs jobbágyság, de a szegény, jobbára földtelen földművelő réteg ki van szolgáltatva a gyáraknak és a gyárosoknak. Emellett gőzerővel megy az iparosodás, ami fokozatosan átírja a parasztfiúk, úrikisasszonyok és mérnök urak életét.

Ebbe a konfliktusokkal teli boldog békeidőbe csöppen bele Dorka és Zsuzsi – véletlenül. Ugyanis egyáltalán nem ebbe az időszakba készültek, ráadásul a gyökérterem furcsa viselkedése miatt nem is Budán, hanem Szegeden lyukadtak ki. Barátságuk a regény kezdetén korántsem ideális, sok közöttük a kimondatlan konfliktus, de a történet végére mindketten megtanulják, hol vannak a saját és a másik határai, és hogy hogyan lehetnek tényleg jó barátnői, egyenlő partnerei egymásnak.

A Gőzgépek és pomponlányok egy sodró lendületű ifjúsági regény. Rengeteg benne a remek dramaturgiával megírt párbeszéd, ami miatt úgy is érezhetjük olvasás közben, mintha egy elragadó kosztümös filmet néznénk.Baráth Katalin tökéletes érzékkel adagolja a humort, a hiteles történelmi információkat és a jelenleg is aktuális társadalmi kérdéseket.

Tedd kosárba!

busz_a_kodben_borito_1000px.jpgBusz a ködben

Wéber Anikóegy minden eddiginél izgalmasabb kötettel lepte meg az olvasókat! Képzeld el, hogy egy fárasztó nap után végre hazafelé zötykölődsz a buszon. Aztán egyszer csak azon kapod magad, hogy eltűnt az ismerős városi nyüzsgés, a busz valamikor letért szokásos útvonaláról, és most egy hatalmas, ködbe burkolózó erdőben áll. Csupán 5 ember maradt, na meg persze a sofőr. Egy hatodik utas nyomtalanul eltűnt. És senki sem ért semmit...

A Busz a ködben fejezeteiben több szemszögből olvashatjuk az eseményeket: a kissé visszahúzódó Zénó, a koránál fiatalabbnak tűnő és emiatt szorongó Nóri, és Izzi, a népszerű zenészlány mind a buszon vannak, és teljesen máshogy látják egymást, mint amit belül önmagukról gondolnak. És mindannyiuknak van egy titka.

Ajánljuk minden olyan kiskamasznak, aki él-hal egy jó krimiért, szereti a jóleső borzongást és alig várja, hogy teljesen beszippantsa egy regény!

Kattints ide és szerezd meg most!

emilia_es_a_tenger_fia_borito_1000px.jpgEmilia és a tenger fia

Ez a könyv korszakos kedvencetek lesz, különösen, ha szeretitek a borzongató hangulatú, elgondolkodtató és lebilincselő holland regényeket. Annet Schaap könyvében minden benne van, ami az emlékezetes fiatalkori olvasmányainkat annyira meghatározóvá tette.

Adott egy szomorú sorsú, de végtelenül szeretnivaló főszereplő, aki bátran néz szembe a legnagyobb kihívásokkal is. Fordulatos és buktatókkal teli a cselekmény, de éppen ezért sokkal édesebb a szerencsés végkifejlet. Egy pár szóban elmesélhető történeten keresztül a legmélyebb lényünket is megérinti, és ami külön izgalmas a regényben, hogy egy népszerű fantasztikus lényt leválaszt a mainstream csillogásról, és megmutatja borzongató eredettörténetét.

Mindemellett az Emilia és a tenger fia nagyon őszintén beszél szorongásról, megfelelési kényszerről és még annyi minden másról. Szinte minden karakternek van valamilyen félelme, bánata, melyet vagy megért a történet végére, vagy nem. Biztosak vagyunk benne, hogy legalább egy, ha nem több ezek közül az olvasó számára is ismerős lesz. A feldolgozás útján pedig már az is segíthet elindulni, ha találunk egy olyan kitalált karaktert, akivel együtt tudunk érezni, de akinek jó és rossz döntéseit mégis külső szemlélőként figyelhetjük meg.

Rendeld meg most!

katlankapu_borito_1000px.jpgA Katlankapu rejtélye

Vincent Thal regénye tökéletes példája az ifjúsági krimi műfajának. Végig bravúrosan egyensúlyoz a mese és a bűnügyi regény határán.

Főszereplőnk egy családi kiránduláson résztvevő tizenéves lány, Csibu, aki egy álmatlan éjszaka következtében szemtanúja lesz egy gyilkosságnak. Mivel azonban a bűntény és a nyomozás is a manók varázslatos, mégis ismerős világában játszódik, egy pillanatra sem túl ijesztő, egészen biztosan nem okoz majd rossz álmokat. Csibu megrögzött krimirajongó, ezért gyorsan át is veszi a nyomozás vezetését, mint “Hivatalosan Megbízott Kriminológiai Szaktanácsadó”.

A rejtélyt nem is szeretnénk elspoilerezni, elég annyi, hogy egyik kérdés veti fel a másikat, míg végül sikerül a tettes nyomára bukkanni. És ahogy az egy jó krimiben szokás, nem is csak egy bűntényre derül fény a történet végére.

Kosárba vele!

a_tizenharmadik_vagany_titka_borito_1000.jpgA 13. vágány titka

Kicsit olyan érzés ezt a regényt olvasni, mintha átléptünk volna a csodálatos ruhásszekrény titkos ajtaján Narniába, vagy beleestünk volna Goethe Salamander varázslatos bőröndjébe. Nem lehet leállni vele, míg az egészet fel nem fedeztük.

A történet szerint egy varázslatos sziget és az ismert London között egy titkos átjáró található, mely csak kilenc évente nyílik meg. Egy ilyen alkalommal a sziget aprócska, még csak kisbaba hercegét elrabolják, és az egészre már csak akkor derül fény, amikor az átjáró bezárult.

Kilenc hosszú és szomorú év köszönt a szigetre, és senki sem tudja, hogyan nevelkedik a herceg Londonban. Az első adandó alkalommal mentőcsapat indul az immár kilenc éves fiúért, de vajon olyan trónörökös vált-e belőle, amilyenre a sziget vár? És egyáltalán sikerül hazajuttatni?

Szerezd meg most!

hat_sertett_kisertet_borito_1000px.jpgKertész Erzsi: Hat sértett kísértet

Ez a regény nemcsak a detektívregények izgalmas világába nyit ajtót, de történelmi és néprajzi ismeretekkel is gazdagítja majd a gyerekeket. Sőt, az interaktív könyveknek vagy akár az egyre népszerűbb asztali szerepjátékoknak is jó alapot adhat. Mindeközben pedig egy lebilincselő, letehetetlen időutazós könyv.

A cselekmény középpontjában egy ékkőlopás áll, mellyel több ártatlan városi lakost is meggyanúsítanak. Az ő szellemeik látogatják meg a főszereplőt, hogy segítséget kérjenek tőle. A főszereplő azonban nem más, mint az olvasó, az ő feladata lesz megoldani a rejtélyt.

A regényt a szentendrei Skanzen Erdély épületegyüttese ihlette, ahová a gyerekek a Hat sértett kísértet olvasása közben vagy után el is látogathatnak. Ha ez nem elég borzongató találkozása a valóságnak és a fantáziavilágnak, akkor nem tudjuk, mi az.

Szerezd meg itt!

oktober.jpgKatya Balen: Október, Október

Katya Balen regénye egy gyönyörű, érzékeny, lírai történet. Mit jelent vadnak lenni, mit jelent szabadnak lenni? Hogyan tudsz beilleszkedni egy közösségbe, ha 11 éves korodig az apukád és egy mentett bagoly volt az egyetlen társaságod? És hogyan tudsz magadra találni Londonban, ha számodra az erdő jelenti az otthont? És vajon újra tudod építeni a kapcsolatot az anyukáddal, aki kicsi korod óta nem része a családodnak?

Az Október, Október című regényt szívből ajánljuk minden olyan csendes kiskamasznak, akinek nehezen megy a beilleszkedés, de mindenki másnak is, aki szeretné, hogy elvarázsolja ez a lélekkel teli, csodaszép történet. Október segít megmutatni a legvisszahúzódóbb gyerekeknek is, hogy mindig megéri önazonosnak lenni. Hogy különbözni nem hiba, hanem érték. Hogy vadnak lenni, szabadnak lenni nem mindenki számára jelenti ugyanazt, és ez így van jól.

Kattints ide és szerezd meg most!

a_kamasz_kiraly_udvaraban_borito_1000px.jpgMiklya Luzsányi Mónika: A kamasz király udvarában

Ez a kötet 1521-be kalauzol minket, a Vitéz János Gimnázium két hetedikesének segítségével. A főszereplők teljesen eltérő háttérrel indulnak a múltba, míg Imi egy jóravaló, csendes fiú, akinek tulajdonképpen minden rendben van az életében, addig Zsófi egy egyre inkább diszfunkcionáló családból jön, ahol a szülők megromlott viszonya és a bátyja bezárkózása teljesen a feje tetejére állítja a lány életét. Így érkeznek meg II. Lajos udvarába, ahol semmi sem olyan, mint ahogy azt a történelemkönyvekből megismerték.

A szerző alapos felkészültséggel mutatja be az 1520-as évek Budáját, a soknemzetiségű királyi udvartól kezdve a helytörténeten át a korabeli hatalmi, gazdasági viszonyokig, feltárja azokat a nem sokat emlegetett rétegeit is a kornak, amik végül az 1526-os tragédiához vezettek. Kiderül az is, hogy hiába a sok száz éves távolság, a kamaszok, régen is, most is szinte ugyanolyanok voltak. Ugyanis mikor Zsófi és Imi megérkezik, rá kell döbbenniük, hogy II. Lajos, Török Bálint, Majláth Imre és a királyné, Mária valójában nem a tankönyvekből ismert komoly, komor figurák, hanem olyan kamaszok, akik maguk is küzdenek önmagukkal, keresik a helyüket a világban. Ami korántsem olyan egyszerű, hiszen közben egy ország súlya is nyomja a vállukat.

Szerezd meg most!

a_generalis_talizmanja_borito_1000px.jpgRojik Tamás: A generális talizmánja

Mihez kezdjen két kamasz, akik közül az egyik ráadásul soha életében nem figyelt még oda töriórán, amikor 1705-ben, a Rákóczi szabadságharc idejében találja magát? Most akkor mi van a kurucokkal meg a labancokkal? Miért olyan fura ízű a 18. századi zabkása? Hogy lehet, hogy alig hallani magyar szót a korabeli Budán? Hogy mennek át az emberek Pestre, ha nincsenek hidak? Ezekre a kérdésekre - és még sok másra - mind választ kapsz A generális talizmánjából!

Gittában és Áronban a történet kezdetén aligha van bármi közös. Mégis úgy alakul, hogy együtt fedezik fel a platánfa titkát, aminek köszönhetően 1705-ben lyukadnak ki. A Rákóczi szabadságharcban lerombolt Budára érkeznek, ahol ráadásul csak elvétve hallani magyar szót. Megismerkednek Vak Bottyánnal, és azt is megértik, hogy a 300 évvel ezelőtt élt emberek ugyanúgy féltek, szerettek, reménykedtek, mint most ők.

Végülis éppen Bottyán lesz az, aki miatt a két gyerek jóval tovább marad a 18. században, mint tervezték: a generális csata közben elveszíti híres talizmánját, ami állítólag védelmet ad neki, Gitta és Áron pedig elhatározzák, hogy visszajuttatják hozzá....

Kosárba vele!

aram_nelkul_borito_1000px.jpgÁram nélkül

Kolozsi László újabb elgondolkodtató, jövőben játszódó történettel lepett meg minket. 300 évvel azután járunk, hogy a Föld élhetetlenné vált az emberek számára. Egy ökológiai katasztrófa után helyrerázódott természetben találjuk magunkat, amelyben az emberiség túl van a mai világunkat fenyegető klímaváltozás súlyos hatásainak bekövetkezésén, ugyanakkor továbbra sem vonta le a tanulságot az apokalipszisből. Helyette egy bűnbakot keres, ez pedig a modern világ hajtómotorja, az áram lett.

Mintha a mai világ kifordítottját látnánk: a maximumról a minimumra kell csökkenteni a fogyasztást, nincs áram, nincsenek gyárak, nincs utazás, gyors kommunikáció, nincsenek nagyvárosok, nincs kapitalizmus. Egy átmeneti állapotban találjuk magunkat az Áram nélkül világában, melyről hamar nyilvánvalóvá válik; nem sokáig tartható fenn. A fejlődés, haladás nem állítható meg.

Beni, a főszereplő kiskamasz nem ismerte a Nagy Áramszünet előtti világot. Kicsit kilóg a társai közül. Fotografikus memóriája segítségével mindent könnyen és kivételes részletességgel megjegyez, ami érdekli. Nyitottsággal, kíváncsisággal fordul a külvilág felé, nagyon logikusan gondolkodik, de kedves és érzékeny is egyben. Jó barátra lel a különc szomszéd bácsiban, akinek pincéjében rábukkan egy dinamóra. Különleges képességének köszönhetően rájön, hogyan lehetne áramot fejleszteni, ami visszaadja az emberiségnek a középkori körülmények közül való kiszakadás lehetőségét.

Az Áram nélkül inkább egy mesés történet, sem mint tudományos alapokon nyugvó disztópia, de ez nem veszi el a történettől a lehetőséget, hogy fontos és érdekes kérdéseket vessen fel emberi természetről, környezettudatosságról, fejlődésről, a társadalmunk mozgatórugóiról.

Tedd kosárba!

a_gondolatolvaso_borito_1000px.jpgA Gondolatolvasó

Elgondolkodtál már azon, hogy a jó tanulók élete sem mindig fenékig tejfel? Hogy ők is csak gyerekek, akik barátokra vágynak és játszani szeretnének? Wéber Anikó legújabb vérpezsdítő iskolai krimijében lelepleződik, ki szívatja a tehetséggondozó-szakkörösöket, miközben az újdonsült nyomozók egymást, és önmagukat is jobban megismerik.

Wéber Anikó oktatói tapasztalata révén nagyon jól átlátja az iskolai dinamikákat, a gyerekek között létrejövő hierarchikus és bajtársi viszonyokat. Emellett a könyv négy főszereplőjén keresztül az írónő rámutat egy rendkívül fontos problémára: ahogy a felnőtteknek szükségük van a munka és a magánélet közötti egyensúlyra, az iskolás gyerekek számára is létszükséglet a tanulás mellett a pihenés, a játék és az emberi kapcsolatok építése.

A Gondolatolvasó egy laza, felvillanyozó tini-krimi, amely a felszín alatt sokkal többet rejt puszta detektívregénynél. Kellemes olvasmány lehet egy őszi délutánra, ha a tanulás mellett valami tartalmas kikapcsolódásra vágynánk.

Szerezd meg most! Kattints ide!

szokes_az_alcatrazbol_konyvvadaszok3_borito_1000px.jpgKönyvvadászok 3. - Szökés az Alcatrazból

A Könyvvadászok-sorozat harmadik kötetében a híres-hírhedt Alcatrazba látogathatnak a kalandor könyvmolyok. Mr. Griswold, „a könyvkiadás Willy Wonkája” újabb játékot hirdet a rejtvényfejtőknek, melyben ezúttal a híresen visszahúzódó krimiíró, Errol Roy lesz a segítségére.

Természetesen Emily, James és barátaik sem maradhatnak ki, pedig valaki - talán egy rivális könyvvadász, talán valaki más - mindent megtesz, hogy elijessze őket a játéktól. A legendás börtönben azonban, ahová a kódfejtő játék döntősei meghívást nyernek, sokkal több titokra derül fény, mint azt az elején gondolták.

Ezt a könyvet kicsit olyan érzés olvasni, mint végigmenni egy szabadulószoba izgalmas pályáján. Minden apró részlet számít, de néhány hamis nyommal is találkozunk, melyeket meg kell tudnunk különböztetni a valódiaktól. Közben pedig megy a versenyfutás az idővel és a rivális csapatokkal. Vajon sikerül előbb megfejtened a rejtélyt, mint a könyvvadászoknak?

Tégy próbát! Kattints ide és szerezd meg a legújabb kötetet!

barcsak_borito_1000px.jpgBárcsak!

Mi lenne, ha egy kislány félretenné a tízéves szülinapi tortájáról a gyertyákat, aztán elfelejtené az egészet és felnőne? Mi lenne, ha időskorában a szomszéd gyerekeire vigyázna, akik megtalálják a gyertyáit, és rájönnek, hogy varázserővel bírnak? Nagyjából ilyen tempóban húzza be az olvasóit Lissa Evans új, varázslatos kalandregénye, a Bárcsak!

A tizenegy éves Ted cseppet sem lelkesedik, amikor a szülei az utcájukban lakó Filly nénihez adják be őt és a húgát gyerekmegőrzésre. A néni háza mérhetetlenül unalmasnak tűnik, a tévé ősrégi, a macskája pedig öreg és büdös. Aztán a kislány a fiókban talál tíz érintetlen születésnapi gyertyát. A gyerekek kíváncsian meggyújtják az egyiket és hamar rájönnek, hogy amíg leég, egy kívánságuk teljesül...

A Bárcsak!az első fejezettől kezdve, oldalról oldalra izgalmas fordulatokkal tartja fenn az olvasó érdeklődését, így könnyen lehet, hogy mire észbe kap az olvasó, már a könyv felénél jár.

Kattints ide és rendeld meg!

az_ezereves_fiu_borito_1000px.jpegAz ezeréves fiú

Mit jelent felnőni? Az idő múlása okozza, vagy a testünk öregedése, esetleg a külvilággal való kapcsolatunk? Ezekhez hasonló komoly kérdésekre keresi a választ Az ezeréves fiú, amely egyszerre mélyen elgondolkodtató és lebilincselően izgalmas olvasmány.

A tizenegy éves Aidan Linklater megismerkedik Alfie Monkkal, a különös beszédű, visszahúzódó, vele egykorúnak látszó fiúval, aki ráadásul szomszédjának, Roxynak a garázsában bujkál. Alfie bevallja Aidannek és Roxynak, hogy ő valójában több, mint ezer éves, édesanyjával a kora-középkorban Dánia térségéből hajóztak át a brit szigetekre.Azt, hogy nem öregszik, egy különleges életgyöngynek köszönheti, amely azonban teljesen halhatatlanná nem tette őt. Most viszont már arra törekszik, hogy az utolsó gyöngy felkutatásával megtörje a varázst, és elkezdhessen normális tempóban élni, kötődni az őt körülvevő világhoz.

Az ezeréves fiú tökéletes regény minden olyan kiskamasz olvasó számára, aki elgondolkozott már azon, hogy egyszer majd fel kell nőni, de még nem tudja, milyen úton jut majd oda, és milyen felnőttek akarnak lenni. És meglepően lebilincselő olvasmány az olyan felnőttek számára is, akik szívesen merengenek a gyerekkor varázslatán és az életen úgy általában.

Kattints ide, és szerezd meg most!

a_farkas_akit_vandornak_hivtak_borito_1000px.jpegA farkas, akit Vándornak hívtak

A vadállatok állandó szereplői a tanmeséknek, képeskönyveknek és a hasonlatoknak. Nagyrészük mára veszélyeztetett állatfaj, ezért a globális felmelegedés kapcsán is sokat beszélünk róluk. Mégis egyre ritkábban foglalkozunk azzal, hogy kik valójában a legendás ragadozók természetes élőhelyükön. Még sosem lestünk be farkasüregbe, pedig nem is olyan ijesztő hely. Rosanne Parry könyve épp egy ilyen üregbe, kíváncsi és viaskodó kölykök otthonába kalauzol minket.

A regényt ihlető szürke farkast Vándornak nevezték, amiért 1600 km-es utat tett meg egészen a szomszédos államig. A szerző sokat foglalkozott a farkasokkal és az Oregon környéki élővilágával, ennek köszönhető, hogy regénye ennyire valósághű és természetközeli, ami ma egyre ritkább.

Vándort az ösztönei és a falka tanításai vezetik. Nem az a szerepe, hogy emberi vonásokat tükrözzön, mégis megható karakter.A farkas, akit Vándornak hívtak egyszerű történet, ami megérinti a fiatal, állatbarát olvasókat. Arról mesél, hogyan kerekedj felül a magányon, és találd meg a helyed a világban.

Kattints és rendeld meg!

vaczirennek_vege_borito_1000px.jpgVácz Irénnek vége!

Ki nem vágyott arra iskolásként, hogy legyen egy saját, vicces szelleme, akit csak ő lát és hall, és aki a maga módján átsegíti a mindennapok nehézségein? Goldberg Emília regényében ez az alak Magnus, egy cinikus figura, aki előszeretettel gúnyolódik, és aki legszívesebben nassol vagy szunyókál. Mégis ő az egyetlen, aki a hatodikos Eszternek erőt tud adni ahhoz, hogy legyőzze a szorongásait és megtanuljon kiállni magáért.

Először is szögezzük le, ez egy könnyen olvasható, humoros és fordulatos történet. A könyv egyszerűen lapozza saját magát, annyira élő és mai, mégis annyira magával ragadó a kiskamaszok és a szüleik számára is. Ez egy olyan sztori, ami mindkét generációban fontos húrokat pendít meg, és amiről szuper beszélgetéseket folytathattok majd!

Mindemellett a Vácz Irénnek vége! nem nélkülözi a mélyebb tartalmat sem. A legfontosabb üzenete, amit Magnus segítségével Eszter is megtanul, hogy nem kell “menőnek” lenni ahhoz, hogy elfogadják, és hogy bátran álljon ki magáért, mert a tisztelet mindenkinek jár, legyenek akármilyen “furcsák” is. A legfontosabb, hogy meg tudja szeretni azt, aki ő maga, és el tudja hinni, hogy igenis méltó mások szeretetére.

Kattints ide, és szerezd meg!

jelek_a_falon_borito_cmyk.jpgJelek a falon

Papolczy Péter regénye garantáltan az olvasófotelhez szögezi nem csak a célkorosztályt, de nagyobbakat is.A főszereplő, Bence egy iskolai dolgozathoz keres témát, ami az utcán hever - egészen pontosan a Pozsonyi úton, még pontosabban szobrokban, frízeken, kapualjakban, eltüntetett tablókon és megváltoztatott nevekben…

Szerencsére (?) első szerelmének az apukája szívesen kalauzolja a régmúlt és a közelmúlt útvesztőiben. Kiderül, hogy semmi sem az, aminek látszik, de persze minden mindennel összefügg.A jelek egyfelé mutatnak, egy csomó jelenségre ugyanaz a (kézenfekvő) magyarázat. Titkos háttérhatalom, ami irányítja mások életét.

Nem ismerős ez valahonnan? De bizony: összeesküvés-elmélet szagú az egész. Bence a saját bőrén tanulja meg, hogy a félinformáció nem információ, viszont remek manipulációs eszköz. Hogy az internet jó dolog, de nem elég felületesen utánanézni a dolgoknak. Hogy a forráskritika és a kritikus gondolkodás nem csak történelemórán fontos! Az a fantasztikus ebben a könyvben, hogy az olvasót is megvezeti, így nem pusztán olvasunk a "fake" működéséről, hanem át is éljük azt.

Kattints, és rendeld meg most!

csend_apo_kertje_borito_1000px-1.jpgCsend apó kertje

Ki mondta, hogy a matematika nem lehet játék? Bojti Anna legújabb interaktív könyve, a Csend apó kertje minden kétkedőt meg fog győzni arról, hogy izgalmas rejtvényekkel, kalandos logikai feladványokkal észrevétlenül, játszva fejleszthető a gyerekek matematikai érzéke. Különösen, ha meg kell találniuk legjobb barátjuk eltűnt nővérét Csend apó titokzatos kertjében...

A könyvben 10 átdolgozott feladat van elrejtve, melyek a Zrínyi matekverseny 3. és 4. osztályos kérdéssoraiban is megállnák a helyüket. Ezek a feladatok játékosan, rejtvényként, a történetbe ágyazva szerepelnek. Nem kell megijedniük azoknak sem, akik hadilábon állnak a matekkal, hiszen a feladatok megoldására rávezet a könyv, akik viszont szeretik a matematikát, azoknak egy szuper izgalmas játék és kihívás lesz ez a kötet!

Kosárba vele!

a_nema_taltos_borito_1000px.jpgA néma táltos

Mi kell egy Nomád Burgerhez? Mi mindenhez értenek a cserkészek? Hogyan pelenkáztak egy kisbabát ezer évvel ezelőtt? Mi a teendő, ha rád gyújtanak egy nádast? Ha hőseinkhez hasonlóan követed Tempi Bori nénit a platánfában található időalagútba az Abszolút Töri-sorozat legújabb kötetében is, mindenre megkapod a választ!

Imi és Márk a legkevésbé sem nevezhetők barátoknak, a sors mégis úgy hozza, hogy az időalagúton át a honfoglalás előtti időkbe keverednek. Vajon hogy boldogul a nagydumás, ha senki nem érti a nyelvet, amit beszél? Vajon megtalálja magában a bátorságot és a határozottságot a csendes kiscserkész? És egyáltalán, milyen volt az élet a Kárpát-medencében a magyarok előtt?Majoros Nóra kalandos regényéből kiderül!

Rendeld meg itt!

minna_borito_1000px.jpgMinna, a macskakisasszony

Annie M.G. Schmidtet talán nem kell bemutatnunk a Pagony olvasóinak. Janót és Jankát, Szutyoksárit, Titit és Otit sokan szeretitek és keresitek. Valószínűleg a Minna, a macskakisasszony, vagy másik fordításban a Macskák társasága sem lesz ismeretlen sokatok számára. De miért tartjuk fontosnak, hogy ezt a klasszikusnak számító regényt ma is a kiskamaszok kezébe adjuk?

Először is azért, mert elképesztően vicces. A macskából lett kisasszony bájos esetlensége rengeteg helyzetkomikumot eredményez. Másodszor, mert egy végtelenül kedves történet arról, hogy az önzetlen segítségnyújtás, és egymás elfogadása furcsaságaink ellenére is sokkal szebbé teszi a körülöttünk lévő világot. És végül, mertez egy macskás ÉS nyomozóstörténet. Kell ennél több?

Kosárba vele!

szamos-parti_hollywood_borito_1000px.jpgZágoni Balázs: Szamos-parti Hollywood

A film, mint művészeti ág elképesztően gyorsan, és hihetetlenül nagyot ugrott az elmúlt száz évben. Ma már természetesnek vesszük a helyét és értékét a szórakoztatóiparban és a művészeti diskurzusban egyaránt, de nem volt ez mindig ilyen egyértelmű! Zágoni Balázsregényéből megismerhetjük a magyar némafilmforgatás kezdeteit, a kolozsvári nyári színkört és Kertész Mihályt is, aki később az Oscar-díjad Casablancát rendezte.

Hetedikeseink, Karola, Bende és Fejó kétszer is visszautaznak az időben, először 1914-be, az első világháborút megelőző napokba, másodszor pedig 1917-be, amikor is részt vesznek IV. Károly koronázási ünnepségén. A 21. századi főszereplők első kézből ismerik meg a világháború előtti Erdély nemzetiségi problémáit is a kor pezsgő színházi élete mellett. A regény "történelmi hőse", Bánffy gróf karakterén keresztül az olvasó árnyalt képet kap a helyzetről, és jobban megértheti, mi is vezetett a világháború után Trianonhoz.

A történet kiválóan egyensúlyoz felszabadult és mély, nevettető és szívszorító jelenetek között, és bravúros könnyedséggel hozza közelebb ezt a napjainkat is aktívan meghatározó történelmi időszakot a mai kamaszokhoz.

Tedd kosárba!

cseresznyeliget_titka_borito_1000px.jpgCseresznyeliget titka

Kitti ötödikes, és nagyon unalmasnak érzi magát és az életét is. Egy ötfős baráti társaság tagja, de valahogy mindig ő az, aki egyedül marad ültetésnél, akinek az üzeneteire nem érkezik izgatott válasz, és akit egy kicsit nagyotmondónak is tartanak a többiek. Egyedül neveli elfoglalt anyukája, ezért Kitti sokat van egyedül, ezt tölti ki álmodozással.Talán ismertek ti is olyan gyereket, aki folyton kitalál valami furcsaságot. Akinek a fejében mindig zajlik valami nem mindennapi, és aki néha nem is tudja elválasztani a valóságot a képzelettől.

A nyári szünete sem ígérkezik kimondottan izgalmasnak: nem megy se lovastáborba, se külföldi nyaralásra, anyukája utazása miatt a nagybátyjáéknál kell töltenie két hónapot.

Néhány napig teljes letargiában lustálkodik Cseresznyeliget kertjében, amikor végre történik valami, ami felkelti az érdeklődését: nagybátyja elmeséli neki, hogy régen boszorkányok éltek a kis faluban, és valahol el van rejtve a titkos könyvük.

Kitti fantáziája egyből beindul, és nyomozni kezd, közben új barátokra lel a szomszéd ikerpár személyében, és kiderül, hogy nem is olyan unalmas ez a nyár, mint amilyennek eleinte tűnt.

Rendeld meg ITT!

a_platansor_rejtelye_borito_1000px.jpgA Platánsor rejtélye

Ha tetszett a Cseresznyeliget, mindenképpen olvasd el a folytatását, A Platánsor rejtélyét is! Azok se aggódjanak, akiknek A Platánsor akadt először a kezükbe, mert önálló regényként is tökéletesen megállja a helyét.

A következő vakáció alatt ismét összeáll a detektív csapat, ezúttal nem Cseresznyeligeten, hanem a gyönyörű, patinás Királyföldön. Bár elsőre úgy tűnik, ezen a nyáron semmi nem úgy alakul, hogy Kitti gondolta, végül mégis egy abszolút lélegzetelállító kaland közepén találja magát.

Amellett, hogy egy letehetetlen, fordulatos detektívregény, A Platánsor rejtélye fontos üzeneteket fogalmaz meg az önelfogadásról és a barátságról, melyekkel biztosan minden kiskamasz együtt tud majd érezni.

Rendeld meg itt!

mindenkinek_kell_egy_kutya_borito_1000px.jpgMindenkinek kell egy kutya

Sam évek óta semmi mást nem szeretne, csak egy kiskutyát. Nem teszik boldoggá a méregdrága játékok, a sok vadonatúj ajándék. Ő csakis egy igazi kutyusra vágyik, aki a legjobb barátja lesz, aki szereti és elfogadja őt gazdájának és akivel nagyokat sétálhat.

Van egy furcsa hely a városban, ahol mindenféle kutyus lakik; Ottó a bernáthegyi, Francine az uszkár, Le-Chee a pincsi, és még sokan mások, viszont őket nem lehet megvásárolni vagy örökbe fogadni, őket csak kikölcsönözni lehet! A bentlakó kutyák már többnyire beletörődtek ebbe a helyzetbe, és amikor megérkezik Pötty, a keverék kutyus, segítenek neki, hogy beilleszkedjen.

Ez a történet Sam és Pötty barátságát és egymás melletti kitartását meséli el, mindezt teli kalandokkal, szökésekkel, detektívek előli meneküléssel. Segítségükre van a 10 éves, mindenre elszánt Pippa, meg persze az észak-angol táj különc figurái.

Rendeld meg!

beepitett_robot_borito_1000px.jpegBeépített robot - Az első évem emberként

Mi történik, ha egy jó fej filozófus felkeres egy humoros gyerekkönyvírót, hogy alkossanak együtt? A mellékelt ábra szerint valami zseniális! Így született meg ugyanis Dotty, a mesterséges intelligenciával rendelkező robot-kislány, akinek az a feladata, hogy egy éven át úgy járjon iskolába tizenkét évesek közé, hogy nem bukik le. Ha ez sikerül neki, hatalmas támogatást nyer a fejlesztőinek egy rejtélyes milliárdostól a további munkához.

A történet pörgős, muris, és letehetetlen. Mindemellett pedig filozófiai gondolkodásra sarkallja a fiatal olvasókat. Mitől vagyunk emberek? Mitől vagyok én én? Mit tegyünk, ha választanunk kell, hogy néhány szerettünket mentsük meg, vagy sokkal több, de számunkra vadidegen embert? Ilyen és ezekhez hasonló kérdéseken merenghet - miközben gurul a nevetéstől - aki kezébe veszi a Beépített robotot.

Tedd kosárba itt!

hello_heraklesz_borito_1000px.jpegHello, Héraklész!

Aki még mindig azt gondolja, hogy az antik történelem unalmas, az biztosan nem olvasta Tasnádi István legújabb könyvét... A Hello, Héraklész! egyszerűen lebilincselő! Adott a mitologikus háttér és a félisten híres kalandjai, de a kötet szereplői akár a buszon is szembe jöhetnének belünk. Héraklész a suli menő gyereke, aki a történet kezdetén messze nem a legszimpatikusabb hős. Iphiklész, Héraklész féltestvére, a könyv narrátora a kevésbé népszerű tesó, aki mindig egy kicsit az árnyékban marad, mégis, az ő esze nélkül sehová sem jutna a hős. És persze ott van Eurüsztheusz - Rüszti -, aki kicikizett rajongóból hamar a történet antagonistája lesz.
A regény humora egyszerűen zseniális! Óvatosan pillants bele a gyerek válla fölött, mert könnyen azon kaphatod magad, hogy hangosan nevetsz valamelyik beszóláson, vagy jól eltalált illusztráción!
A történet azonban sokkal több, mint humoros, századik feldolgozása Herkules megpróbáltatásainak. Központi téma Héraklész és Iphiklész közötti szoros kapcsolat, igazi, testvéri, bajtársi szeretet, amit az sem robbanthat szét, ha a sértett szülők megpróbálják egymás ellen hangolni őket. A kalandok során a két fiú, sőt, még Eurüsztheusz is felnő, végül mind túllépnek a gyerekkori sérelmeken és elismerik, ha az iskolában nem bántak túl jól a másikkal.

Tedd a kosárba!

a_hold_emlekei_borito_1000px.jpegA Hold emlékei

A science fiction és a futurisztikus történetek a gyerekirodalomban is ugyanúgy hódítanak, mint a felnőtt könyvekben. Kolozsi László regénye, A Hold emlékei is egy ilyen kötet. A Földön egy különös hullám suhan körbe, amelynek hatására mindenki elveszíti az emlékeit. Szinte mindenki, szerencsére van néhány kivétel, mint például az űrhajós Pedro - Péter -, aki, mert az űrállomáson tartózkodott, kívül esett a hullám hatósugarán, a neurológus, akinek fiatal korában fémlapot kellet a koponyájába műteni, vagy egy kilenc éves kislány, Matilda. A maroknyi emlékező feladata, hogy kiderítsék, mi is történt, és rajtuk múlik, visszatér-e az ismert élet a Föld nevű bolygóra.
A Hold emlékei gyönyörű, lírai történet, egyenesen filozofikus. Kik és mik vagyunk az emlékeink nélkül? Tudunk-e kapcsolódni, ha nem emlékszünk senkire, akihez kötődtünk valaha?
Abszolút izgalmas, Abszolút elgondolkodtató, Abszolút megható. Igazi Abszolút könyv.

Itt találod a könyvet!

jenci_neni_es_az_okostelefonok_borito_1000px.jpgJenci néni és az okostelefonok

A Jenci néni és az okostelefonok az Abszolút könyvek sorozat legújabb tagjaként elsősorban a kiskamaszok számára íródott, de nem csak nekik lesz izgalmas. Két olyan téma kapcsolódik össze benne, amik önmagukban is megérnének egy regényt: a generációk közti barátság és a digitális világ kihívásai. A könyv többek között arra a jelenségre világít rá, amikor a:z internethasználat a személyes kapcsolatok rovására megy: egy kiskamasz gördeszkázás közben nagyban nyomogatja a telefonját, aminek eredményeképp összeütközik egy tolókocsiban ülő idős hölggyel. Jenci néninek szerencsére egy haja szála sem görbül, viszont olyannyira felbosszantja magát, hogy egészen hazáig kíséri Domost, hogy a szüleinek is beszámolhasson csemetéjük veszélyes figyelmetlenségéről. Olvasd el itt, hogy kezdődik a történet!
Természetesen a regény nem arról szól, ahogy egy néni próbál fegyelmezni egy kiskamaszt és a családját, sokkal inkább arról, ahogy megismerik, megértik egymás világát és egy hatalmas kalandba csöppennek együtt. Generációkon átívelő barátságokról olvasni mindig különleges élmény, hiszen két olyan nézőpont találkozik - és néha bizony ütközik - amiből mindkét fél sokat tanulhat. Jenci néni és Domos is hamar rájönnek, mennyi hasonlóság van köztük.

Tedd kosárba itt!

hogyan_mentettem_meg_einstein_eletet_borito_1000px-1.jpgHogyan mentettem meg Einstein életét?

Az időutazós könyvek évek óta a legkeresettebb műfajok közé tartoznak, és úgy tűnik, nincs, ami ledönthetné őket a trónról. A Hogyan mentettem meg Einstein életét? még ezen a műfajon belül is különleges, pedig nehéz elképzelni, mi újat nyújthat még egy ilyen regény: annyira sajátos a hangulata, hogy még azt is rögtön beszippantja, aki már tudatosan próbál másféle könyvek felé kacsintgatni.
Cornelia Franz díjnyertes német szerző nem véletlenül kalauzol minket szakértő kézzel a múltban: útikönyvek szerzőjeként járatos a témákban. Egészen különleges helyszínt választott: a történet a tengeren játszódik, egy hatalmas óceánjárón. Emily rejtélyes körülmények között, 2020-ból kerül vissza 1913-ba, az Imperial nevű hajóra, ahol két hasonlóan járt fiúval, Lorenzóval és Malikkal igyekszik megfejteni, mit keresnek ott és hogyan juthatnának vissza a saját korukba. Az meg, hogy Einsteinnek ehhez mi köze, természetesen szintén kiderül a regényből...
A Hogyan mentettem meg Einstein életét? mégsem "csupán" egy időutazós könyv: az Imperial-on kószálva Emily megismeri az Amerikába bevándorolt európaiak nehéz sorsának történetét is. Nagyszerűen érzékenyít és tanít is a regény: arról, hogyan kerekedtek fel egész családok, vagy olyan kétségbeesett férfiak, akik hátrahagyva gyermekeiket egy idegen kontinens felé vették az irányt, hogy biztosítsák családjuk jövőjét.

Tedd kosárba itt!

korhaz_az_osztalyteremben_borito_1000px.jpgKórház az osztályteremben

Az 1956-os eseményekről regényt írni bátor és nehéz vállalás. Részben valószínűleg pont ezért a gyerekeknek szóló irodalmat nagyítóval kell keresni, pedig rendkívül fontos, meghatározó és sorsfordító napjai a magyar történelemnek.
Akik ismerik Kiss Judit Ágnes József Attila-díjas szerző munkásságát, tudhatják, hogy sem a felnőtteknek, sem az egészen kicsiknek szóló műveiben nem kendőzi el a valóságot. A kórház az osztályteremben pontosan ugyanilyen őszinteséggel, tárgyilagosan, mégis sok-sok empátiával megírt regény.
A négy főszereplő, Lóri, Réka, Hanna és Sanyi tudatosan választja úti céljául 1956. október 23-át. Az ok, amiért ebbe az időszakba szeretnének visszatérni, Lóri dédapja, aki részt vett a harcokban: őt szeretnék megtalálni a tömegben. Néhány iskolai ünnepség és a töriórán elhangzottak nem tudják felkészíteni őket arra, mi várja őket, amikor a múltba visszaérnek.
Tankok, puskák, lövések - és sok velük egykorú gyerek a felkelők között. Egy mai kamasz számára ezek szinte elképzelhetetlen dolgok. Nagyon fontos kérdéseket feszeget a regény: négy mai kamasz hogyan tudja feldolgozni ezeket a kőkemény helyzeteket? Mihez kezdenek a lázadó tömegben, akiknek sohasem kellett ilyen helyzettel szembenézniük? Mit jelent a szabadság most, és mit jelentett 65 évvel ezelőtt?

Tedd kosárba itt!

orokszerda_borito_1000px.jpgÖrökszerda

Wéber Anikó alig néhány év alatt lett a legsikeresebb ifjúsági szerzők egyike - sok-sok díj birtokosa, és korábbi tanári tapasztalatainak köszönhetően jól ismeri a gyerekek lelkét. Legújabb regénye, az Örökszerda egy vérbeli krimi, az Abszolút könyvek-sorozatban jelenik meg, és biztos, hogy a kiskamaszok legújabb kedvence lesz!

A regényt a tavaszi karanténidőszak ihlette, amikor minden nap egyformának tűnt, mintha megállt volna az idő. Wéber Anikó eljátszott ezzel a gondolattal, aztán úgy döntött, ír egy könyvet, amiben valóban megáll, és ugyanaz a szerdai nap ismétlődik újra meg újra… Folytatásokban, az olvasókkal közösen írta, hogy kicsit segítsen feldobni ezt a reménytelen időszakot.
Most végre teljes egészében a kezünkben tarthatjuk, és elkísérhetjük Dávidot és Rékát, akik - úgy tűnik - egyedüliként érzékelik, hogy az idő megállt, és minden éjfélkor visszapörög az előző nap reggelére. Elhatározzák, hogy kiderítik, mi történt, de egyáltalán nincs egyszerű dolguk, mert hamarosan egy szövevényes bűntény kellős közepén találják magukat.

A szerző mesterien adagolja a feszültséget és az új fordulatokat, szinte filmszerű a regény, és egy pillanatra sem lehet letenni, annyira izgalmas!

Tedd kosárba!

gavarin_es_az_alomantenna_borito_1000px.jpgGavarin és az álomantenna

Laboda Kornél a fiatal felnőtteknek szóló irodalom terén már bizonyított a mátéPONTindul című kötetével, irodalmisága és izgalmas abszurditása sokunk figyelmét szegezte a könyve lapjaihoz. Ezúttal kisiskolásoknak szóló kalandregénnyel tért vissza, amiben egyszerre kaphatunk képet egy magányos kisfiú határtalan fantáziájáról, és kalandozhatunk csodálatos földönkívüli lényekkel és bohém professzorokkal varázslatos bolygókon.

Olyan zseniális találmányokkal ismerkedhetünk meg, mint az idővisszavonó patron, amivel akár egy fekete lyukból is kiutat lehet találni, vagy olyan lényekkel, mint Z, aki a világ legvégéről származik, ahol mindig minden ugyanolyan, így minden változást jónak bélyegez, akár jót, akár rosszat eredményez.

A Gavarin és az álomantenna hihetetlenül izgalmas kalandjaival azonnal elragadja az olvasót: minden újabb mondat tartogat valami feledhetetlen fantasztikumot, amiről még többet akarunk tudni. Gördülékeny, nem lacafacázó szövegével garantáltan az egész családot elvarázsolja. Elsősorban haladó olvasóknak ajánlott, de közös olvasásra is kitűnő választás.

Tedd kosárba itt!

a_visszafele-folyo_borito_1000px.jpgA Visszafelé-folyó nem csupán egy izgalmas és misztikus kalandregény, de egy fontos utazás is a tudattalanba, ahol minden furcsa teremtménynek és mesebeli helyszínnek metaforikus jelentése van. Egy varázslatos utazás történetét tárja elénk Mourlevat, ami közben elengedhetetlenné teszi azt is, hogy magunkba tekintsünk.

Tomek egy kereskedő fiú, akinek a boltjában mindent kapni. Egy este betér hozzá egy vele egyidős, különleges vásárló, aki mesél neki a Kzsar-folyóról, ami visszafelé halad. A tengerből ered, és egy hegy tetején végződik, tavacskát képezve egy apró kőmedencében. Aki a medence vizéből iszik, örök életre tehet szert. Tomek néhány nappal később az ismeretlen lány után indul a Kzsar-folyót kutatva, hogy a forrás vizéből kedves öreg nagyapjának, Isámnak hozhasson.

Ahogy mondani szokás, az utazás során az út a fontos, nem a cél. Nincs ez másként Tomek esetében sem. Kezdeti úti célját elérve már nem is fontos számára az, amiért elindult, annál inkább az átélt élmények, megismert emberek, és a metamorfózis, amint keresztülment. Az a belső változás, amely során komplexebbé vált a személyisége, épp úgy, ahogy a gyermekből fiatal felnőtt, majd felnőtt válik.
A Visszafelé-folyó egy igazán izgalmas, elképesztően fantáziadús és kreatív mese, tele varázslatos lénnyel, kalandokkal, mesebeli tájakkal, kedvességgel, humorral és bájjal. Egyszerre zseniálisan okos, mélyen érző és közben meghatóan szép történet a lélek fejlődéséről.

Tedd kosárba!

a_lidercerdo_melyen_borito_1000px.jpgA Lidércerdő mélyén

A felgyorsult 21. században, amikor minden pillanatban minden változik, még nekünk, felnőtteknek is nehéz leülni és elmélyedni egy regényben. Hát még a kiskamaszoknak! Bojti Anna könyve, A Lidércerdő mélyén rengeteget segíthet nektek abban, hogy kiskamaszotok visszataláljon az olvasás világába. Azzal, hogy megadja a gyerekeknek a döntés szabadságát, ők választhatják meg a befejezést, sőt, többször is elolvashatják a könyvet - hiszen többféle végkifejlet van - szerves részévé válnak az olvasmányuknak.

A Lidércerdő mélyén emeli a tétet a szerző előző könyvéhez, az Éjszaka az állatkertben-hez képest, hiszen itt még több izgalom, még több választási lehetőség és játék várja az olvasót! A történet is összetettebb, de a legszembetűnőbb változás az, hogy itt logikai feladatokat is meg kell oldania az olvasónak, több a kihívás és a rejtély, és nem bolyonghatunk kedvünkre össze-vissza a történetben: a döntéseinknek most valóban jelentősége és következménye van.

A Lidércerdőben elképesztő izgalmak várnak rátok: furcsa szobrok, beszélő fák és érdekes madarak, sőt: Marmor, a titokzatos földalatti birodalom! Sok dologra kell figyelnetek a kaland során: tárgyakat és információkat kell gyűjtenetek, hiszen ezek rendkívül hasznosak lehetnek később számotokra. Érdemes mindenkivel szóba elegyedni, akivel találkoztok, hiszen lehet, hogy megtudhattok tőle valami fontosat! A könyv hátuljában találtok egy kalandlapot, aminek segítségével számon tudjátok tartani a megszerzett vagy valamilyen célból felhasznált tárgyakat. Sőt, egy térkép is van benne, amin az útvonalatokat követhetitek nyomon.

A döntési lehetőségek száma szinte végtelennek tűnik, ez a könyv egy igazi, hosszú és izgalmas utazás lesz!

Tedd kosárba most!

a_janos_vitez-kod_borito_1000px.jpgA János vitéz-kód

Mi köze egymáshoz a mateknak és az irodalomnak? Hogy kerül egy plusz szereplő a János vitézbe? Megannyi kérdés, amikre mind választ kaptok Szabó Borbála legújabb regényében, A János vitéz-kódban. Azok a gyerekek, akiket eddig untattak a kötelező olvasmányok, most biztosan másként fognak rájuk tekinteni!
Sokan sokféleképp próbálkoztak már azzal, hogy a motiválatlan kamaszokat közelebb hozzák a régi irodalmi művekhez. Szabó Borbála egy egészen extrém megoldás mellett döntött:

beledobott egy gyereket a sztoriba.

Kész. Hogy nem jutott ez eddig senkinek eszébe? Ütköztetni a posztmodern irodalmat a klasszikusok világával, behelyezni egy ma élő gyereket kortárs normákkal egy rég letűnt korba egy egészen fantasztikus ötlet, és a lehetőségek széles tárházát nyitja meg előttünk.

Egyik főszereplőnk, Berti épp az iskolakönyvtárban tölti a délutánját - próbálja átrágni magát a János vitézen. Unalmában elkezd firkálgatni a padra, majd egyszer csak megmagyarázhatatlan módon hirtelen eltűnik, és egyenesen a János vitéz kellős közepén köt ki.
Innentől indul be az igazi őrület: egy egyetemi tanársegéd unottan készül a János vitéz-szemináriumára, már ő maga se tudja, mit lehetne elmondani még erről a könyvről, amikor felfedezi benne hősünket. Rövidesen fény derül arra, hogy a János vitéz összes fellelhető példányában megjelent Berti, aki Jancsi szárnysegédjeként komoly és visszafordíthatatlannak tűnő változtatásokat eszközöl a cselekményben...

Tedd kosárba most!

konyvvadaszok_2_borito_1000px.jpgKönyvvadászok 2. - A feltörhetetlen kód

Ennek a regénynek az első részéről is olvashattok, ha kicsit lejjebb görgettek, és bár szerintünk érdemes velük sorban haladni, egyébként értelmezhetőek egymás nélkül is.

Emily és James San Francisco-ban élnek, tagjai egy kódfejtős, rejtvénymegoldós online könyvklubnak, a Könyvvadászatnak. Az első kötetben már végére jártak egy egészen komoly bűnténynek, de úgy tűnik, a nyugodt hétköznapokat nem nekik találták ki.
Ugyanis egy könyvbemutatón furcsa eseményeknek lesznek szemtanúi, majd hozzájuk kerül egy minden eddiginél izgalmasabbnak tűnő, titkosírással írt szöveg.
Miután ezt megfejtik, már "csak" azt kéne kideríteniük, hogyan kapcsolódik ez a szöveg egy rég elsüllyedt hajóhoz, a Niantic-hoz, mi ez a Feltörhetetlen Kód, amire csak homályos utalások vannak a levélben, na és persze hogy mi köze ennek az egésznek Mark Twain-hez, Mr. Quisling-hez, a magyartanárjukhoz, és a városban előforduló rendszeres tűzesetekhez...

Mert bizony ezekből az összetevőkből kell valamit kifőzniük! Mr. Quisling-nek biztos, hogy vaj van a füle mögött, de vajon ő okozza a tüzeket? Ha igen, miért? Ezt a gyerekek nehezen tudják elképzelni, úgyhogy elhatározzák, hogy a végére járnak az ügynek.

Sok-sok kódfejtés, rejtélyek, gondolkodás, nevetés és izgalom vár rátok ebben a regényben, ami - ha egyáltalán lehetséges - még az elsőnél is parádésabban sikerült!

Tedd kosárba itt!

csak_jack_borito_300px.jpgCsak Jack

Jack és édesanyja folyton költözködnek, mióta a szülei elváltak. A történet kezdetekor már a hatodik iskoláját kezdi két éven belül, ami azzal jár, hogy Jack kifejlesztett egy különleges képességet: bárhová képes beilleszkedni. A Sherlock-módszer segítségével nyomozza ki, hogy az adott közösségben hogyan fogadtassa el magát anélkül, hogy valójában közel kerülne bárkihez is.

Hiszen minek barátságokat kötni, ha aztán úgyis továbbállnak...? Ebben az új iskolában azonban nem várt dologgal szembesül: őszintén megkedveli az egyik osztálytársát, Tylert, aki szabadidejében (sőt, néha iskolaidőben is) feltalál mindenféle szuper dolgot, például szárnyas cipőket.

Jack azt veszi észre, hogy nem figyel már oda a távolságtartásra, mindenfélét megoszt új barátjával, és minden idejüket együtt töltik.

Amikor azonban kilátásba kerül egy újabb költözés, kétségbeesik és megpróbál elvágni minden szálat, hogy kevésbé legyen fájdalmas a búcsúzás. Csak azt nem kalkulálja bele, hogy egy igazi barátságnak nem lehet fájdalommentesen véget vetni. A regény végére Jack megtanulja, hogy ha szeretünk, az néha fáj, de ha nem nyomja el az érzéseit, hanem beszél róluk és megéli őket, sokkal könnyebb mindenre megoldást találni.

Kate Scott története végtelenül bájos, mókás és letehetetlen történet arról, hogyan találja meg a helyét egy olyan kisfiú, aki évek óta nem mert megnyílni attól való félelmében, hogy magára marad.

Rendeld meg itt!

Őrszem és Káoszkreátorimagehandler_18.jpeg

Megérkezett az első olyan Abszolút-könyv, ami megdobogtathatja a képregény-rajongók szívét! Már a borítója is annyira fantasztikus, hogy azonnal el kell olvasni! Főszereplője, Marci imádja a képregényeket, és megtörténik vele az, amire mindannyian vágyunk egy kicsit: bekerül a kedvenc képregényébe! Elrabolja ugyanis Káoszkreátor, a szupergonosz antihős.
Marci fokozatosan megismerkedik ezzel az új világgal, és megtanulja a szabályait, amiket bár elméletben már tud, gyakorlatilag viszont a képregényhősök univerzumában minden kicsit ugyanúgy és mégis teljesen máshogy működik, mint a valódi életben. Például Marci átlagos kisfiú-képességei ott szuperképesség minősítést nyernek, és ő lesz Őrszem.
Elképesztően lendületes, nagyon vicces regény az Őrszem és Káoszkreátor, azonnal beszippantja az olvasót.

Külön ajánljuk olyan gyerekeknek, akik sokkal szívesebben olvastak eddig képregényt, nekik egy remek átvezető a „valódi” könyvek birodalmába – szerezd be ide kattintva!

viharok_orzoje_borito_500px.jpgViharok őrzője

Hahó, fantasy-rajongók! Rólatok sem feledkeztünk ám el!

A Viharok őrzőjének főszereplője Fionn, egy első ránézésre teljesen átlagos 11 éves fiú. A történetünk ott indul, hogy nővérével egy kis szigetre, Arranmore-ra érkezik, mivel édesanyjuk kórházba kerül. A nagyapjukhoz költöznek, aki egy rendkívül furcsa szerzet, de ennél csak Fionn érzései furábbak a szigettel kapcsolatban… olyan, mintha élne, hallana és látna.
Persze hamarosan kiderül, hogy Fionn egyáltalán nem bolondult meg, a sziget valóban képes irányítani a rajta élőket, és a nagyapja is kulcsfontosságú szerepet tölt be ebben. Szép lassan felfedezi a sziget titkait és egyre izgalmasabb felfedezésekre jut.
A Viharok őrzője egyszerre mesél az olvasónak a jó és a gonosz harcáról, magányról, a gyász feldolgozásáról, személyiségfejlődésről, a családi kötelékek fontosságáról.Ha a kiskamaszod a Harry Potter után nem hajlandó mást olvasni, ez a könyv biztos, hogy ki tudja tölteni a keletkezett űrt: itt tudod megrendelni!

Miénk a színpad!mienkaszinpad.jpeg

A Miénk a színpad! olyan mint egy felturbózott Szent Johanna Gimi: hasonló a humora, és itt is egy osztályközösség fejlődését követhetjük végig. Azonban szerencsére Vadadi Adrienn első kiskamaszoknak szóló regénye nem csak a drámatagozatos osztály életének csillámporosnak tűnő felszínét kapargatja.
Sokféle élethelyzetet ismerhetünk meg, ahogy halad előre a történet: Viki őrülten diétázik, hogy megfeleljen egy nem létező ideálnak, Milusnak a származása okoz nehézségeket, Attilát pedig a nagyszülei nevelik.
A lányok közti versengés és barátság is egy központi témája a regénynek. Nagyon szép ívet járnak be a szereplők ezzel kapcsolatban: a végére rájönnek, mennyivel értékesebb a barátságuk annál, mint hogy a népszerűség miatt egymást piszkálják.
Az első szerelem megszületésének pillanatai talán a legszebbek a könyvben, ezt felnőttként olvasni kifejezetten megható volt.
A regény hihetetlenül pörgős, letehetetlen, könnyed, ugyanakkor telis-tele van fontos és elgondolkodtató témákkal. 11-12 évesek számára kötelező!

Szerezd be itt!

Tracy Beakertracy.jpeg

Ha jól emlékszem, 10 éves voltam, amikor először olvastam a Tracy Beakert. Pont mint ő, amikor megírta önéletrajzát a gyerekotthonban, ahol élt. Az egyik első olyan könyvem, amit rögtön újrakezdtem, és ami miatt úgy döntöttem, ideje elkezdeni naplót írni.

Emlékszem, ez a regény volt az egyik első találkozásom azzal a ténnyel, hogy vannak gyerekek, akik nem a családjukkal élnek. Korábban is tudtam róla, de valahogy nem tűnt elképzelhetőnek, hogy ez igaz legyen. Tracy viszont nagyon is valóságos karakter, és sok szempontból magamra ismertem benne.

A kislány a mindennapjait azzal tölti, hogy elképzel mindenfélét. Például azt, hogy az anyukája egy csodálatos, de nagyon elfoglalt világutazó, és emiatt nem tudja meglátogatni. Ezzel szemben persze leginkább arról van szó, hogy nem akarja, de Tracy hősiesen és elképesztő humorral száll szembe a valósággal.

Ahogy minden gyerek, ő is vágyik arra, hogy családban éljen, hogy figyeljenek rá és szeressék. Korábban már kétszer örökbe fogadták, de mindkét alkalommal újra az otthonban kötött ki. Kőkemény kislány, sohasem sír (csak szénanáthája van, amitől sokszor könnyezik a szeme).

Ha az ember kinyitja a naplóját, akkor egészen képregényszerűnek tűnik, mert tele van hihetetlenül érzékletes, mókás rajzokkal, amik remekül oldják a helyenként kifejezetten fájdalmas pillanatokat.

Tracy Beaker története mégsem szomorú, hanem egy végtelenül életigenlő, harcos kislány meséje.

Rendeld meg itt!


A sárkány nyomában - A pásztói oskolamester házaimagehandler_3.jpeg

Kertész Erzsi regénye nem egyszerű fantasy. És nem egyszerű történelmi regény. És nem is egyszerű lélekrajz. A sárkány nyomában mindez egyben: ismerd meg Dani és Gáspár történetét, akik egymástól 500 év távolságra élnek, sorsuk mégis összefonódik.
1551-ben Gáspár legnagyobb vágya, hogy lovag lehessen: sokat hallott a bátorságukról és vitézségükről, és arra vágyik, hogy egyszer ő is hatalmas tetteket vigyen véghez és megénekeljék a hőstetteit. Egy nap titkos labirintusra bukkan: minden nap itt játszanak a barátaival, de olyan útra téved, ahol eddig még sosem járt. Egy rejtélyes alakkal találkozik, aki fontos feladatot bíz rá...
Dani 2019-ben az iskolások tipikus életét éli. Mindannyiunk számára ismerős lehet a görcsös megfelelési kényszer, hogy a legmenőbb haver elismerjen, és hogy a banda elfogadjon. Minden gyerek a "menőség magabiztosságára" vágyik ebben a korban, és ezért képes a saját egyéniségét teljesen a háttérbe szorítani. Dani is ezzel küzd: hiába rajong a történelemért és tartana szívesen a töricsoporttal, az egyszerűen nem menő. Aztán egy nap erőt vesz magán, így bukkan egy elfeledett gestában egy hős lovagra...
A sárkány nyomában különleges történet: A pásztói oskolamester háza alcímet viseli, és egy valós régészeti szenzációhoz köthető, ez teszi még izgalmasabbá az olvasó számára. Ismerd meg az oskolamester házát, és tarts Danival és Gáspárral!

Ezt olvasd az Egri csillagok előtt, rendeld meg itt!

konyvvadaszok.jpegKönyvvadászok

A Könyvvadászok behatárolhatatlanul sokszínű könyv: egyszerre krimi, kalandregény, történet hűségről, barátságról, irodalomról és az olvasás szeretetéről.

Már az alaptörténet sem szokványos: főszereplőnk, a 13 éves Emily és családja minden évben más amerikai államba költözködnek, mivel a lány szülei egy életmód blogot vezetnek, és az álmuk, hogy mind az 50 amerikai államban éljenek.

Ez remekül hangzik, Emily viszont már cseppet sem izgatott az újabb kalandok miatt: sokkal inkább szeretne tartós barátságokat, meghitt otthont és megszokott környezetet. Az egyetlen állandóság az életében a könyvek iránti rajongás és a Könyvvadászat nevű játék. Ez egy olyan online közösséget jelent, ahol a felhasználók könyveket rejtenek el, majd különböző bonyolult kódrendszerek megfejtésével erre mások rátalálhatnak, és így gyűjtenek pontokat. A játék során Emily kezébe kerül egy rejtélyes könyv, és új barátjával, James-szel neki is látnak a kódfejtésnek, hogy eljussanak a feladvány megoldásáig. De ami nekik csak játék és kaland, az másoknak ennél sokkal több: a gyerekek versenyt futnak az idővel és néhány mindenre elszánt felnőttel, akik semmitől sem riadnak vissza, hogy ők érjenek előbb célba.

És hogy miért több mégis ez a regény egy lebilincselő kalandnál? Azon túl, hogy megtornáztatja az agyunkat, kódfejtési módszereket és titkosírás-trükköket tanulhatunk belőle, szól a barátság, az összetartás erejéről is, arról, miért fontos, hogy tartozzunk valahová, legyen kihez fordulnunk. Valamint az amerikai szépirodalomból is kapunk egy kis kóstolót: a kiskamaszok szórakoztató formában ismerkedhetnek meg Edgar Allen Poe vagy Jack Kerouac nevével, és egy nyüzsgő amerikai nagyváros hangulatával.

Kihagyhatatlan olvasmány minden könyvmolynak! Rendeld meg most!

ejszaka_az_allatkertben_borito_1000px.jpgÉjszaka az állatkertben

Sok szülő panaszkodik arra, hogy a kisiskolás gyerekek szívesebben játszanak a gépen, vagy nyomkodják a telefonjukat, mint hogy leüljenek a fotelba, és hosszan koncentráljanak egy könyvre. Ez generációs jellegzetesség, viszont nem kell kétségbeesni! Ugyanis itt jönnek képbe az interaktív regények, melyek éppen reneszánszukat élik, egyre több található meg a Pagony boltjaiban is. Így hát nem meglepő, hogy az Abszolút Könyvek válogatásába is bekerült egy ilyen. Lehet egy könyv egyszerre játék és regény? Bizony hogy lehet!

A felcsillanó szemekből arra következtettem, hogy a gyerekeknek nagyon tetszik az ötlet, hogy nem csak passzív megfigyelői lehetnek a cselekménynek, hanem aktívan alakíthatják azt. Itt ez maximálisan teljesül, hiszen az olvasó maga találja ki, merre haladjon a történet, ő hozza a döntéseket és a következményeit is ő viseli. A sok eldöntendő kérdés segít abban, hogy a gyerekeket magába szippantsa a sztori, és észrevétlenül el lehet vele tölteni több órát is. 

Rendeld meg ITT!

a_nagy_csekklopas_borito_1000px.jpgA nagy csekklopás

Howardot mindenki egy kicsit dilisnek tartja, még a saját családja is. Néha beszél a biciklijéhez és eléggé magának való. Két nála idősebb fiú pedig rendszeresen piszkálja, amiről Howard egyáltalán nem kommunikál az őt körülvevő felnőttekkel. Így az iskolai zaklatás nagyon fontos témaköre is felbukkan a regényben, ami beszélgetést indíthat el a családban – ez akkor is fontos, ha érintettek vagytok, akkor is, ha nem.A krimikkel nagyon meg lehet nyerni a kiskamasz korosztályt, így nem maradhatott ki a sorból egy ilyen könyv sem. Ami ezt a regényt különlegessé teszi, hogy nem csupán egy szövevényes ügyet göngyölít fel Howard, hanem egy barátság megszületésének is tanúi lehetünk.

Történetünk ott indul, amikor iskolája hátsó udvarán működtetett magánnyomozó-biznisze épp kezd beindulni. Az apró feladatok után – például a szomszéd néni eltűnt macskájának felkutatása - végre egy igazán komoly zsarolási ügybe bonyolódik. A szövevényes eset felderítése során alakul ki a barátsága a minden lében kanál Ivy-val, aki eleinte halálra idegesíti, később viszont fontos szereplője lesz a nyomozásnak és az életének is.

Minden krimirajongónak ajánlott, letehetetlenül izgalmas és fontos kérdéseket feszegető olvasmány.

Rendeld meg itt!

Hogyan írtam véletlenül egy könyvet?hogyan_irtam_veletlenul_egy_konyvet_borito_1000px.jpg

Katinka 13 éves, és író szeretne lenni. A szomszédjában szerencsére egy Igazi Író él, így aztán minden lehetőség adott, hogy megvalósítsa ezt az álmát. Lidwien vállalja, hogy segít neki, mi olvasók pedig a beszélgetéseik során egyre több dolgot tudunk meg a szereplőkről. Az már az első oldalon kiderül, hogy Katinka hároméves korában elveszítette édesanyját, és azóta hármasban él apukájával és öccsével. Akkor kavarodnak fel az érzelmei, amikor apja új párra talál, aki igazából nagyon is kedves és jófej (az sem zavarja, hogy a család minden este a kanapén vacsorázik), de az ő megjelenésének hatására feltör benne a régóta elnyomott veszteségérzés. És Katinka munkához lát, megpróbálja rekonstruálni a múltat, hogy megértse a benne zajló folyamatokat

Van-e olyan, hogy valami mindig fájni fog, és van-e olyan hiány az ember életében, ami örökre megmarad? És ha van, akkor mihez lehet kezdeni vele? Mit tegyünk a ránk zúduló emlékekkel, hogyan dolgozzuk fel a veszteségeinket?

Ezekre a kérdésekre persze nincs egyértelmű válasz, a könyv sem kínál számunkra ilyet, de foglalkozni velük nagyon fontos. Semmilyen erőfeszítés nem lehet haszontalan, amit azért teszünk, hogy megértsük magunkat és a körülöttünk élőket.

Itt tudod kosárba tenni!

Kulcs a múltbakulcs_a_multba_borito_1000px.jpg

Hatalmas kedvencem a Kulcs a múltba, mondhatni, kicsit küldetésemnek is tekintem, hogy a lehető legtöbb lányhoz eljusson. A gyerekek egészen kicsi koruktól kezdve találkoznak azokkal a sztereotípiákkal és elvárásokkal, amiket a társadalom támaszt feléjük, és sok belső harcot okoz bennük, ha ezeknek nem tudnak (vagy akarnak) megfelelni. Ezt a regényt elolvasva a lányok láthatják egyrészt, hogy eltérni a számukra kijelölt sémáktól egyáltalán nem rossz dolog, másrészt azt is, hogy mennyivel nehezebb helyzetben lennének, ha alig néhány évtizeddel ezelőtt születtek volna.

Történetünk mindkét főszereplője 12 éves, talpraesett és okos lány. Csak éppen száz év különbséggel születtek, és egy varázslatnak köszönhetően véletlenül évszázadot cserélnek.

Hannah, aki visszatér az 1900-as évek elejére, beleveti magát egy bűnügy megoldásába, Maggie pedig rácsodálkozik a hatalmas változásokra a nők jogaival kapcsolatosan. Megérkezve a 21. századba ugyanis döbbenten tapasztalja, hogy a nők szavazhatnak, járhatnak nadrágban, focizhatnak, és egyáltalán senki nem hord fűzőt. Mivel sohasem volt része korábban ilyen szabadságban, a saját évszázadába való visszatérés után szüfrazsett lesz, és aktívan harcol az alapvető női jogok érvényesítéséért.

A regény végén találtok egy kis bibliográfiát is, hogy ha felkeltette az érdeklődéseteket a téma, akkor alaposabban utána tudjatok járni, hogy mi is az a feminizmus, és napjainkban milyen jelentősége van ezeknek a törekvéseknek.

Tedd kosárba most!

Gipszgipsz_borito_1000px.jpg

A Gipsz írója, Anna Woltz hatalmas kedvencünk itt a Pagonyban, olyan értőn és szeretettel fordul a tinikor küszöbén álló korosztály felé.

A regény narrátora és egyben főszereplője a 12 éves Felicia, vagyis Fitz, aki éppen szörnyen dühös, hiszen nemrég váltak el a szülei. A történet kezdetekor első édesapjánál töltött hétvégéjét kezdi meg, amikor húga egy kisebb balesetet szenved, és emiatt az egész család a közeli kórházban köt ki.

Bár a könyv cselekménye csupán egyetlen napot ölel fel, mégis hatalmas változások történnek a szereplőkben, amikor hirtelen arra kényszerülnek, hogy ismét egy légtérben tartózkodjanak és kommunikáljanak egymással egy stresszes helyzet kapcsán.

A szerző rámutat arra, milyen fontos, hogy odafigyeljünk a környezetünkben élőkre, meghallgassuk egymást és empatikusabban álljunk helyzetekhez. És amellett, hogy egy alapvetően nehéz és fájdalmas témát dolgoz fel, nagyon sok benne a vicces és helyenként egészen abszurd helyzet, ami oldja a téma alapfeszültségét és könnyen emészthető olvasmánnyá teszi a könyvet.

Tedd kosárba most!

Óriásorias_borito_1000px.jpg

Az Óriás egyszerre szól arról, hogy milyen kipécézettnek lenni egy közösségben valami miatt, amiről nem tehetsz, magányosnak érezni magad a saját családodban, és úgy általában kicsit kívülállónak mindenhol, amerre jársz. Szerintem ez az érzés nekünk, felnőtteknek sem teljesen ismeretlen, azonban 12 évesen kicsit ijesztőbb ezzel szembesülni.

Anzo neve ógermánul azt jelenti, hogy óriás, és ezt a nevet optimista szülei teljesen tudatosan adták neki – a családjában ugyanis mindenki hihetetlenül magas. Kivéve őt magát, és ez a tény osztálytársainak remek alkalom a piszkálódásra. Anzo félénk, visszahúzódó típus, a családtagjai viszont éppen az ellentétei: harsányak és magabiztosak. Így, bár legtöbbünk számára a család a megnyugtató biztonságot jelenti, Anzonak inkább további frusztrációt okoz, hogy bénának és tehetségtelennek érzi magát mellettük.

Az Óriás üzenete a kiskamaszok számára, hogy ne féljenek egy kicsit másmilyenek lenni, mint a többség. Ebből a történetből megtanulhatják, hogy ha az önbizalom nem magasság, vagy bármilyen más külső adottság kérdése, sokkal inkább a bátorságé – ez pedig tanulható és fejleszthető dolog.

Itt rendelheted meg!

A kőmajmok házaa_komajmok_haza_borito_1000px.jpg

Kornél tízéves és asztmás, emiatt a "lúzer" kategóriába esik, és a környékbeli fiúk nem barátkoznak vele. A nyári szünetben viszont megismerkedik Izával, aki ugyanabban a kőmajmokkal díszített házban nyaral, amelyikben ő él az anyukájával. Iza fura szerzet, meggyőződése, hogy a házban élők kiválasztottak (vagyis mágikók), akiket el akarnak pusztítani a rosszak (vagyis a peritonok).

Kornél eleinte szkeptikus, de később teljesen belesodródik Iza fantáziavilágába, főleg, hogy egyre több dolog, amit a kislány mond, értelmet nyer a számára.

A sztori két idősíkban mozog, Kornél apukájának gyerekkorába is bepillantást nyerhetünk, és megláthatjuk a két gyerek, a két kor közti különbségeket. Az 1980-as években a gyerekek simán csavaroghattak, játszhattak az utcán, míg Kornél napjainkban ezt nem teheti meg, ez a szabadság, felhőtlenség már nem jut osztályrészül a mostani gyerekeknek. Iza viszont a fantáziájával teremt magának egy sokkal izgalmasabb valóságot, mint amiben él, és ezáltal válik a két gyerek mégis szabaddá.

Ez a könyv több korosztályhoz is szól, és minden olvasójának mást fog adni: a szülőknek a nosztalgia érzését a saját gyerekkorukkal kapcsolatban, míg a kiskamaszok számára izgalmas kalandregényt.

Tedd kosárba itt!

Válogass az összes Abszolút könyv közül ITT!

Kapcsolódó termékek