A kéményseprő tekintete

Kamaszkritika a Budapest OFFról
2019-05-27 - Pagony
#10+

Fenyvesi Barnabás nem először ír nekünk, ezúttal a A lány és a kéményseprő című novellát ajánlja a Budapest OFF kötetből. Olvass tovább!

A Budapest OFFnovella gyűjtemény önmagában is számos gyöngyszemet tartogat az olvasók számára, de ezek közül is kiemelendő Gimesi Dóra írása, A lány és a kéményseprő című novella. Az írónő egy kicsit máshogy közelítette meg a feladatot, mint ahogy a többi szerző tette. Kicsivel kevesebb varázslattal dolgozott, egy jóval valósághűbb vonalat választott magának. Talán nem is Budapestet, helyette sokkal inkább a története szereplőit, az ő belső világukat helyezte a középpontba. Ezeknek hála, magáénak tudhatja az antológia talán leginkább melankolikus írását. De ez nem is baj, üde színfolt a kötetben, csupán azoknak nem ajánlott olvasásra, akik habkönnyű szórakozásra várnak.

A novella Fanniról, egy józsefvárosi lányról szól. Fanni édesanyja híres színésznő, a lányát is ezen az úton terelgeti. Fanni a helyi gimnáziumba jár, majd onnan a Vas utcai Színház- és Filmművészeti Egyetemre felvételizik. A történet nagy vonalakban ezt az időszakot meséli el.

Novellához hűen a cselekmény kevés szereplővel dolgozik, kevés eseménnyel. A történet nem éppen megragadható, kicsit olyan, mintha homokszem módjára peregne ki az ember kezéből, ezért is nehéz róla beszélni. Sokat ugrunk az időben, van hogy hónapokat, vagy akár éveket is. Valahogy ehhez hasonlóan Fanni fiatal évei is gyorsan peregnek le a szemünk előtt, de ez mégsem kelt az emberben hiányérzetet, nem érzi úgy, hogy valami kimaradt volna.

Az eseményeket jobbára kívülről figyeljük, a Bródy Sándor utcai ház homlokzatára rögzített kéményseprő szobor szemein keresztül. A már 150 évet megélt kéményseprő sok emberéletet látott már, és az összeset a szívébe zárta. Mindig figyel, lágy szeretettel tekint az emberekre. Fanni is ezek közt az emberek között van. Bizonyos formában a gyermekkort testesíti meg, egy segítőt, aki mindig ott van, amikor Fanninak szüksége van rá.

Fanni fiatal, tehetséges és nem mellesleg gyönyörű szőke haja van. Anyja után ő is színésznek tanul, színjátszó körbe jár, fellépésekre készül. Ezekben a körökben ismerkedik meg egy sráccal, akire a későbbiekben csak a barna szemű fiúként hivatkoznak. Kezdetben minden teljesnek tűnik, de a sorok fogytával ez a kijelentés egyre kevésbé állja meg a helyét. Az idő teltével Fanni fokozatosan bizonytalanodik el önmagában és a környezetében egyaránt. Már nem biztos benne, hogy valóban színésznő akar lenni, nem kér a rendszeresen őt gyötrő félelemből a fellépések előtt. De nincs mit tennie, a környezete folyamatosan hajtja előre, az anyja nagy elvárásai, a túlbuzgó barna szemű fiú álmodozása a közös jövőjükről. Mindenki akar tőle valamit, de azt mindenki elfelejti megkérdezni, hogy ő valójában mit szeretne. Ám az elvárásoknak muszáj megfelelni, így nincs mit tenni, menni kell tovább, mégha nem is akar. Viszont van egy pont, amikor minden álarc lehull, és ez a pont Fanni életében is bekövetkezik.

Ennek az álarcnak a lehullása pedig nem más, mint a felnőtté válás, a pont, amely senkinek az életéből sem maradhat ki. Még a színészekéből sem. Szépen lassan szertefoszlanak a gyermeteg álmok, kipukkan a buborék, amelyben az ember eddig élt. Utána pedig marad a valóság, a rendíthetetlen tényekkel együtt. Nem lesz többé kéményseprő, aki szerencsét hozzon, ha az embernek szüksége van rá. Míg eljutunk eddig a pontig, a történet egy nagyon szép ívet jár be, a kezdetek ábrándozásától az első szerelmen át a rideg valóságig. Ez a két oldal, a gyermekkor karöltve az álmokkal, velük szemben a valóság annak minden fájdalmával, egy nagyon szép játékot lejt a novella folyamán.

Fanni története kifejezetten szívhez szóló, könnyen lehet vele azonosulni. Nem is beszélve arról, hogy rámutat egy nagyon fontos kérdésre, amelyről az emberek hajlamosak megfeledkezni. Ez a kérdés pedig nem más, mint az, hogy hogyan is akarjuk élni az életünket. A saját életünket. Minden ember élete a sajátja, így a döntés joga is őket illeti, hogy mit is akarnak kezdeni vele. Ezt a jogot pedig senki, de senki nem veheti el tőlünk. Rajtunk áll, hogy saját célokat tűzünk ki magunk elé, azokért küzdünk meg, vagy úgy teszünk mint Fanni, és valaki más álmát váltjuk valóra.

Azt hiszem, ezzel a gondolattal zárnám is az írásom. Talán még annyit hozzátennék, hogy ha valakinek van egy kis ideje, akkor nyugodtan meglátogathatja a kéményseprőt, valóban egy különleges darab. Én is így tettem, tiszteletemet is leróttam előtte azzal, hogy elmondtam a novellában oly gyakran ismételt mondókát. Igaz, gombom az nem volt, amit közben megfoghattam volna.Rendeld meg itt a könyvet!