A Lucky Girls

Kik ők és mit akarnak?

cimkék: #Folyt. köv.

A Lucky Girls-ök épp egy sörözőben üldögélnek ebben a részben és pont azon filóznak, hogyan, merre menjenek tovább?  Kíváncsiak arra, hogy ki az apjuk, de előbb egymást kell megismerniük. Mert mind a hárman nagyon különbözőek.
Ismerd meg őket! A regényt meg nem fogod letenni, azt garantálom!

Tanja magányos lázadó, akinek egyébként arany szíve van, és azt gondolja, hogy senkire nincs szüksége, és mindent meg tud csinálni egyedül is. Joan gazdag és elkényeztetett divatőrült, akinek mindig mindenki a kedvében jár, bármit megvehet, és épp ezért semmiért sem kell küzdenie az életben. Hanna folyton tanulni vágyó, szerény könyvmoly, aki imád az emberekkel beszélgetni, és segíteni rajtuk...

Különböző, önálló személyiségek, akiknek nincs más közös nevezőjük, mint hogy testvérek. Ráadásul hármasikrek. Ha most besétálna az ajtón egy idegen, és leülne a lányokkal szemben, sosem találná ki, hogy milyen kapocs van közöttük. A sors elválasztotta, egy közjegyző újra összehozta őket.


– És most? – Éjfél volt, és Joan elgondolkodva nézett a testvéreire. – Most mit csináljunk? – senki sem felelt. Joan folytatta. – Beszélgettünk. Megpróbáltuk egy kicsit megismerni egymást. Órákon át beszéltünk magunkról. Tök jó! Sok minden kiderült. És tisztában vagyok vele, hogy mindhármunk közül nekem volt a legnagyobb mákom.

Tanja a szemöldökét ráncolta:

– Hogyhogy? Csak azért, mert véletlenül gazdag szülőknél kötöttél ki? Ezt nevezed máknak? Hé, a pénz nem minden! Oké, nekem nincsenek gazdag szüleim, de megtanultam, hogy küzdjek magamért, és hogy megvédjem magam. Kiharcoltam, hogy tiszteljenek a suliban, az intézetben és az utcán. Én büszke vagyok arra, ami vagyok! Én ezt nevezem szerencsének!

Hanna, aki idáig hallgatott, most belekapcsolódott a beszélgetésbe.

– Joannak mákja van, mert jól megy a szüleinek, neked mákod van, mert erős vagy, és én... – egy kicsit várt és a többiekre nézett. – Nekem is mákom van, hogy ennél a szónál maradjak. Tudom, hogy milyen egy meleg, meghitt és biztonságos otthon, és irtó nagy szerencsém van a szüleimmel, akik nagyon figyelnek rám, és megtanítottak arra, hogy bátran legyek az, aki vagyok.

Egy darabig hallgattak, és az elhangzottakon gondolkodtak. Tanja szólalt meg először.

– Igazából mindhárman óriási mázlisták vagyunk. Mi vagyunk a Lucky Girls!

A kezébe vett egy krétát, és négy nagy betűt rajzolt a táblára: LCKY, majd cikornyás vonalakkal alá írta: GIRLS. Győzedelmes pillantással nézett a testvéreire:

– Nem vagyunk barátnők, és tesóknak se érezzük magunkat. Mert mi igazából a Lucky Girls vagyunk!

Hanna mosolygott.

– Igazad van! Ne is erőltessük tovább ezt a barátnős vagy tesós fílinget. Te egyszerűen Tanja Couperus vagy – mondta Hanna, majd Joanra mutatott. – Te pedig Joan van den Meulendijck, én pedig Hanna Verduin. Három lucky lány anya és apa nélkül, és...


Tanja magányos lázadó, akinek egyébként arany szíve van, és azt gondolja, hogy senkire nincs szüksége, és mindent meg tud csinálni egyedül is. Joan gazdag és elkényeztetett divatőrült, akinek mindig mindenki a kedvében jár, bármit megvehet, és épp ezért semmiért sem kell küzdenie az életben. Hanna folyton tanulni vágyó, szerény könyvmoly, aki imád az emberekkel beszélgetni, és segíteni rajtuk...

Különböző, önálló személyiségek, akiknek nincs más közös nevezőjük, mint hogy testvérek. Ráadásul hármasikrek. Ha most besétálna az ajtón egy idegen, és leülne a lányokkal szemben, sosem találná ki, hogy milyen kapocs van közöttük. A sors elválasztotta, egy közjegyző újra összehozta őket.



– És most? – Éjfél volt, és Joan elgondolkodva nézett a testvéreire. – Most mit csináljunk? – senki sem felelt. Joan folytatta. – Beszélgettünk. Megpróbáltuk egy kicsit megismerni egymást. Órákon át beszéltünk magunkról. Tök jó! Sok minden kiderült. És tisztában vagyok vele, hogy mindhármunk közül nekem volt a legnagyobb mákom.

Tanja a szemöldökét ráncolta:

– Hogyhogy? Csak azért, mert véletlenül gazdag szülőknél kötöttél ki? Ezt nevezed máknak? Hé, a pénz nem minden! Oké, nekem nincsenek gazdag szüleim, de megtanultam, hogy küzdjek magamért, és hogy megvédjem magam. Kiharcoltam, hogy tiszteljenek a suliban, az intézetben és az utcán. Én büszke vagyok arra, ami vagyok! Én ezt nevezem szerencsének!

Hanna, aki idáig hallgatott, most belekapcsolódott a beszélgetésbe.

– Joannak mákja van, mert jól megy a szüleinek, neked mákod van, mert erős vagy, és én... – egy kicsit várt és a többiekre nézett. – Nekem is mákom van, hogy ennél a szónál maradjak. Tudom, hogy milyen egy meleg, meghitt és biztonságos otthon, és irtó nagy szerencsém van a szüleimmel, akik nagyon figyelnek rám, és megtanítottak arra, hogy bátran legyek az, aki vagyok.

Egy darabig hallgattak, és az elhangzottakon gondolkodtak. Tanja szólalt meg először.

– Igazából mindhárman óriási mázlisták vagyunk. Mi vagyunk a Lucky Girls!

A kezébe vett egy krétát, és négy nagy betűt rajzolt a táblára: LCKY, majd cikornyás vonalakkal alá írta: GIRLS. Győzedelmes pillantással nézett a testvéreire:

– Nem vagyunk barátnők, és tesóknak se érezzük magunkat. Mert mi igazából a Lucky Girls vagyunk!

Hanna mosolygott.

– Igazad van! Ne is erőltessük tovább ezt a barátnős vagy tesós fílinget. Te egyszerűen Tanja Couperus vagy – mondta Hanna, majd Joanra mutatott. – Te pedig Joan van den Meulendijck, én pedig Hanna Verduin. Három lucky lány anya és apa nélkül, és...

Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek