„A pillanat mindig eljön”

Both Gabi interjúja Kolozsi Angélával

cimkék: #jó könyv #Pagony #8-12

Kolozsi Angéla eddig bábszínészként, rendezőként és színpadi szerzőként volt (nagyon el)ismert. Ebben a műfajban szinte minden lehetséges díjat megkapott. Első mesekönyvével máris a legjobb kortársak közé írta magát. Kíváncsiak vagyunk, mi jöhet még ezután? - Both Gabi interjúja

Honnan repült az életedbe Körmöczi György, ez a bagószagú, gyűrött, veszekedős férfiangyal?

Néhány évvel ezelőtt anyukám álmodott egy Körmöczy (y-nal!) György nevű, komoly, tiszteletreméltó angyalról. Nem is egyszer! Első alkalommal csak a sziluettjét látta. Valamiért egyből tudta az illetőről, hogy ez az ő őrangyala. Az alak bemutatkozott neki. A szokatlan, angyalhoz csöppet sem illő név ki is volt táblázva, mintha ez a Körmöczy nevű biztosra akart volna menni: hogy anyukám mindenképpen megjegyezze a nevét. Egy későbbi álomban újra felbukkant, és már nem csak ellenfényben látszott: ekkor derült ki, hogy őszbe csavarodó, sötét haja van, és bajuszos. Angyalról álmodni már önmagában is különleges, de egy ilyen nevű angyalról... Ujjongtam, amikor anyukám elmesélte nekem ezeket az álmokat: „Az angyal, akit Körmöczi Györgynek hívnak! Angyal létére miért hívnak így valakit?” – lelkendeztem, és nem kellett sokat gondolkodni, már kész is volt az én bagószagú, gyűrött, veszekedős és „i”- betűs hősöm. (Arra már nem emlékszem, mikor és miért került „i” az eredeti „y” helyére, egyszerű figyelmetlenségből, vagy azért, hogy az anyukám álmából ellopott őrangyalt a leghatározottabban elválasszam a magam figurájától.)

Mindenkinek olyan az angyala, amilyet megérdemel.” Ez a mondat is szerepel a könyvben, (egy nem teljesen pontos Nemes Nagy Ágnes idézet). Emília, a főszereplő kislány tényleg Körmöczi Györgyöt érdemli?

Szerintem igen, mert rengeteg dologban hasonlítanak: adott körülmények között ugyanúgy képesek megszegni a szabályokat; ugyanúgy képtelenek megcsinálni bordásfalon, a fejen átfordulást; ugyanúgy vágynak dicsőségre, jó pontokra, elismerésre, és mindkettő rettenetesen kiborul, ha egyest vagy figyelmeztetőt, illetve (angyalunk esetében) pontlevonást kap. Körmöczit kezdetben épp úgy idegesíti puttótanítványa, mint Emíliát a tulajdon öccse, Emil. Nyilvánvalóan ugyanazokat az édességeket szeretik – erre az a bizonyíték, hogy Körmöczi György Emília valamennyi születésnapján testet ölt, és az ünnepelt tortájából falatozik egy keveset. Mindkettő hirtelen haragú, és sokszor kicsinyes, önző, de a megfelelő pillanatban tudnak nagyvonalúan viselkedni, helyesen dönteni. Egyik sem egyszerű, könnyen szerethető figura, de mindketten nagyon vágynak a szeretetre. Abban is hasonlítanak, hogy – miközben igyekeznek megfelelni környezetük elvárásainak –, mindig-mindig szem előtt tartják a saját igényeiket, amiből menetrend szerint következik a dilemma. Nem tudnak minden esetben segítség nélkül kikeveredni egy-egy ilyen bonyodalomból, hiába gyötrődnek miatta, hasztalan igyekeznek megoldásokat találni, ám sokszor már a gyötrődés, a megoldások feletti töprengés is elég ahhoz, hogy az ember (meg az angyal) fejlődjön.

A könyved szövetébe tökéletesen belefér ez a mondat: „A szomorúsággal nincs mit kezdeni: meg kell várni, amíg elmúlik.” Az egész szöveget átjárja az irónia, ezt az amúgy patetikusnak tűnő idézetet is... Szándékos volt?

Semmiféle szándékom nem volt, ahhoz írónak kellene lenni. Csak kétségbeesett törekvéseim lehettek arra, hogy ezt a saját szórakoztatásomra, rosszabb pillanataim elmulasztására kitalált, pálya-alkalmatlan, örök vesztes, ám meglehetősen becsvágyó angyalt érdekessé tegyem a kisiskolások számára. (Amikor Panninak, az unokahúgomnak, aki még csak most kezdte az iskolát, három történetet is elmeséltem, és őszintén érdekelték Emília és Körmöczi konfliktusai, egy kicsit megnyugodtam.) Szóval írtam, ahogy tudtam. Az irónia biztos abból fakad, hogy egy kicsit rálátok a bandára: én vagyok Emília, aki fülcimpán harapja az öccsét egy textilkutyáért, de a becsvágyó Körmöczi is, akinek vészhelyzetben egyetlen épkézláb ötlete sincs: csak dermedten és tehetetlenül áll, miközben mások oldanak meg körülötte mindent. Az a Körmöczi is én vagyok, akinek első a szórakozás, a süteményevés, a lazulás, és csak hosszú szünet után következhet a munka. De előtte – biztos, ami biztos –, eszik még egy süteményt, miközben kiszámolja, hány jutalompont után lesz végre köztéri szobra…

Folytatható Körmöczi története? Engem nagyon érdekelne, lesz-e neki valaha szobra?

Én még tudnék mesélni Körmöcziről, de abban szinte teljesen biztos vagyok, hogy soha nem lesz szobra. Több okból sem. Egyrészt sosem tud lemondani arról, hogy időről-időre embertestet öltsön, márpedig ez büntetendő, a menetrend szerinti pontlevonások pedig elodázzák a saját szobor lehetőségét. Másrészt, rá fog jönni – ha a lelke mélyén nem tudja máris –, hogy nem a szobor itt a lényeg. Ottokárnak (aki Körmöczi György pamutmelegítős tanítványa) viszont úgy sejtem, néhány évszázad múlva, meglett korú, bölcs és derűs angyalként lesz köztéri szobra. Persze, nem óriásszobra, mert a kezében tartott kissámlit, amit felnőtt angyalként is mindenhová magával hurcol majd, mint valami attribútumot, még egy gyerek is eléri majd. Azt fogják fényesre simogatni a kisiskolások nagyobb dolgozatok, feleltetések előtt. Egyszer majd maga Körmöczi György is embertestet ölt, csak azért, hogy a régi tanítványáról készült szobor kissámliját megsimogathassa. Valószínűleg rettenetesen meg lesz hatva, ám, hogy ezt leplezze, mint aki csak ezért jött, rágyújt majd egy cigarettára.

A mindennapos helyzetekbe belecsempészed az ÉLET NAGY KÉRDÉSEIT is, de a történet mégis csupa humor és irónia. Könnyebb így beszélni ezekről?

Komolyan benne vannak az Élet Nagy Kérdései is? De jó! Biztos az angyalok diktálták bele.
Minden életkornak és -helyzetnek megvannak a maga nagy horderejű ügyei. Gyerekként pont ugyanúgy halunk bele egy-egy árulásba, korunkbeli barát- vagy családtag, pedagógus tisztességtelen eljárásába, egy bármilyen csalódásba, mint felnőttként. Vannak dolgok, melyekhez nem lehet hozzászokni: minden életkorban ugyanúgy fájnak. (Persze első alkalommal kicsit jobban.) De ezek a nehéz helyzetek, ha tetszik, ha nem, újra és újra szembejönnek velünk, az ember pedig legjobb tudása szerint igyekszik túljutni rajtuk. Ez legkönnyebben derűvel, humorral lehetséges, és legkevésbé önsajnálattal.

Mit jelent számodra ez a könyv?

Időről-időre történnek velem olyan dolgok, melyek előtt csak tátott szájjal állok: ez is az én életem, tényleg? A Körmöczi-könyv is ilyen. Nagyon szerencsés vagyok, így leginkább arról tudnék hosszan és szűnni nem akaróan beszélni, ki mindenkinek lehetek hálás azért, hogy ez a mese megjelenhet, és így jelenhet meg! (Lesz erről egy kisebb, korántsem teljes névsor a könyv végén.) Győri Hanna és Kovács Eszter munkája döbbentett rá, milyen az, amikor amerikai filmekben azt mondják a szerzőféle szereplők, hogy „a kiadóm”, meg „a szerkesztőm”: nagyon jólesett a türelmük, figyelmük és gondoskodásuk. Azt sem tudom, milyen formában mondhatok majd köszönetet bábművész kollégáimnak: Tengely Gábor rendezőnek, valamint Hannus Zoltán, Mórocz Adrienn, Pallai Mara, Ács Norbert, Bercsényi Péter és Kemény István színészeknek, hogy első szóra vállalták a könyvbemutatón való közreműködést. Hadd tegyem meg itt: nagyon meghatódtam ettől!

Utoljára gyerekkoromban vártam úgy a születésnapomat vagy a karácsonyt, ahogy most Körmöczi György színrelépését. Egyszóval: boldog vagyok, hogy megjelenik! Meg persze őrült izgatott és kíváncsi is, hogy mit fognak szólni hozzá a gyerekek, a felnőttek: az olvasók.

Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek