Hamarosan megugrik az idő kereke...
Vajon a kissé őrült római varázsló és madárjós, Manius valóban vissza tudja repíteni a jelenbe az ókori Aquincumba került három fiatalt, vagy a varázstudása pont annyira hamis, mint az általa jó pénzért árusított átoktáblák? Mi jár annak, aki flörtöl egy római katona feleségével? Mi tudható meg egy madár röptének vagy beleinek vizsgálatából? Rojik Tamás az Abszolút Töri sorozatban megjelent regénye minderre, és még sok másra is választ ad. Olvass tovább, és olvass bele ebbe a rendkívül izgalmas kötetbe!
De mi nem is… – kezdte Zoli, ám a férfi azonnal leintette.
– Napok óta nyugtalanok a madarak, és a frissen bontott csirke beleiben láttam, hogy hamarosan megugrik az idő kereke. Apollótól kértem iránymutatást, aki további jeleket adott. Három utazót láttam az álmaimban, úgyhogy Mercuriusnak is áldoztam, de nem mutatta meg, honnan jönnek. Ma reggel már biztosan tudtam, hogy meg fog nyílni az időkapu.
– Ki maga? – kérdezte csodálkozva Klau.
– Manius vagyok, Aquincum varázslója, és az időkapu őre – húzta ki magát a férfi. – De most már mondjátok el: kik vagytok, és hogy kerültetek ide?
– Volt egy társunk, de elvesztettük, miatta történt az egész – kezdte Klau.
– Apolló sosem vezet tévútra, tudtam, hogy hárman vagytok – bólintott Manius.
– Klau, szerintem nem kellene mindent elmondani ennek az idegennek – aggodalmaskodott Zoli. – Tudod, az idővonal…
– Ő az egyik kapuőr – jelentette ki magabiztosan a lány. – A többiektől tudom, hogy bízhatunk bennük.
– És neked ennyi elég?
– Nincs jobb tervem a hazajutásra, és neked?
– Hát jó… – felelte Zoli, aki még mindig nem volt benne biztos, hogy megbízhat-e az öregben, de egyelőre tényleg nem látott más lehetőséget. – A huszonegyedik századból jöttünk – bökte ki.
– Mihez képest? – húzta fel a szemöldökét Manius. – Ki a császár, melyik családból való? Hol van nálatok a Birodalom határa? Meghódítottuk az egész barbár világot, igaz?
– Ahhoz képest, hogy kapuőr, nem tud valami sokat a történelemről – ingatta a fejét Zoli.
– Mindent tudok, ami régebben történt, de előre nem utazhatok, látogatóm pedig még soha nem volt. Apám, az előző kapuőr, mesélt egy furcsa asszonyról, aki itt járt egyszer, valami ételárus, de anyám mindig ideges lett, ha szóba került, így sosem tudtam meg róla többet – borzolta össze bozontos szemöldökét a férfi.
– Nocsak, Bori néni, mik derülnek ki – vigyorodott el Zoli, de Klau közbevágott.
– Az van, hogy kicsit átalakultak a dolgok a jövőben az itteni világhoz képest, de nem igazán mondhatjuk el.
– Dehogynem, az, hogy én tudom, nem változtat semmin. Ki vele!
– Ha ennyire szeretné… – törődött bele Klau. – Birodalom nincs, bár Róma még megvan. Mondjuk, mostanra csak egy város.
– De főváros! – toldotta meg Zoli. – Olaszországé. Igaz, császáruk sincs. Mi egyébként magyarok vagyunk, Aquincum pedig Budapesten van. A 21. század pedig Jézus születéséhez van kötve… – lendült bele a fiú, azonban Manius befogta a száját.
– Hallgass, te bolond, mert ha meghallják, hogy miket beszélsz, Jupiterre mondom, a vadállatok elé is vethetnek. Nem gondoltam, hogy a keresztények évezredeken át kitartanak – suttogta döbbenten, miközben az utcát kémlelte. – Ne többet, a lánynak igaza van. Sok ez egyszerre, még nekem is. Vénségemre mohón vágyom a tudást, mint egy gyermek – rázta a fejét mérgesen. – Most viszont meg kell találnunk a társatokat, mielőtt baja esik.
– De vajon hol keressük? – tűnődött Klau.
Olvasd el ajánlónkat a könyvről ide kattintva!
– Szerintem arra – nyelt nagyot Zoli, majd egy kisebb tér felé mutatott, ahol egyre több, hangosan kiabáló ember csődült össze.
Ahogy átfurakodtak a nők és férfiak tömött gyűrűjén, a tömegből egyre vadabb, egyre nyugtalanítóbb kiáltások ütötték meg a csapat fülét:
– A fejét üsd!
– A szemét nyomd!
– Éljen a szerelem!
Manius a horgas ujjaival kikapott egy fiatal fiút az emberek gyűrűjéből, és maga elé rántotta:
– Mi történik itt?
– Az a kölyök el akarta csábítani annak a veteránnak a feleségét. Legalábbis a veterán ezt állítja.
– Hogy lehetett ilyen marha? – kapott a fejéhez Zoli.
– A férfi épp húst vett, nem volt a közelben, a lánynak pedig nem volt ellenére az udvarlás, ha az volt egyáltalán – szólt bele egy mellettük álló legény is. – Én a fiúnak drukkolok, kár, hogy a veterán biztosan megöli – mutatott az erős alkatú, durva vonású férfira, aki Tibi fölé magasodva állt a csődület közepén.
De azt nem lehetett mondani, hogy Tibi meghátrált volna a harc elől, a táskáját és a pulcsiját félredobva, felemelt öklökkel várta a támadást. Közben azonban végig a veteránt próbálta békíteni:
– Csak most jöttem, nem dumálhatnánk meg? Nem tudtam, hogy a te csajod. Csak megkérdeztem, hogy hívják, nem is akartam tőle semmit! – magyarázkodott, azonban a férfinak lángolt a tekintete, és egyre közeledett Tibi felé.
– Még ma találkozol az isteneiddel! – fenyegette. – Kitépem azt a kígyó nyelvedet, és abból csinálok nyakláncot az asszonyomnak, hadd lássa minden férfi, mi jár annak, aki a hátam mögött közeledik hozzá!
– Elég legyen ebből az őrültségből – sétált közéjük Manius. Bár úgy tűnt, épp csak botorkál, mégis pillanatok alatt kettejük között termett. Halkan beszélt, a tömeg mégis azonnal elnémult. – Ha verekedni akartok, ám legyen, de néhány dologra felhívnám a figyelmed – folytatta. – Te nagy harcos hírében állsz, a neved Servius Tedius, és Marcus Aurelius oldalán küzdöttél a kvádok ellen a híres Villámszóró légióban, igaz? – kérdezte a varázsló, mire többen hangosan helyeseltek az embergyűrűből. – Nézd meg ezt a fiút, még sima az arca. Ha megölöd, nem nagy dicsőség, senki sem fog jobban tisztelni sem téged, sem asszonyodat – mondta, és a tömeg újra helyeselt. – Ráadásul az őrség is mindjárt ideér, és azok nem fogják megkérdezni, ki kezdte, nekem elhiheted – tette hozzá, mire többen az utcák felé lestek, nem jön-e máris valaki.
Ismerd meg az Abszolút Töri sorozat összes részét ide kattintva!
– És mi lesz a becsületemmel? – kérdezte a feldúlt férfi.
– Nézd meg újra ezt a fiút – mutatott Manius Tibire ismét. – Harcra készen emeli az öklét, mégis reszket. Akinek ma itt csorba esett a becsületén, az nem te vagy, Servius Tedius uram, aki hazamész a szépséges asszonyoddal, hanem ez az ifjú, akitől mostantól mindenki távol tartja majd a lányát, és messzire elkerüli.
Manius szónoklatát hatalmas taps, nevetés és éljenzés követte, sokan pedig Tibinek kiabáltak be gúnyos megjegyzéseket. A veterán úgy tűnt, lassan megbékél, sőt, hamarosan már a többiekkel nevetett, és ahogy az elmaradt verekedés után oszlani kezdett a tömeg, maga is elindult a feleségével. – Muszáj volt a földbe gyalázni, tata? – kérdezte a teljesen leforrázott Tibi. – Mindenki a véremet szívta a kis beszéde után.
– Manius az itteni kapuőr – mutatta be Klau Tibinek a férfit. – Ráadásul varázsló, és amúgy hálás lehetsz neki, amiért megmentette az életedet. Különben meg hány éves volt az a lány, hogy annak az öreg férfinak a felesége? Alig lehet pár évvel idősebb nálam! – méltatlankodott.
– Ha jól tudom, valamelyik közeli, kisebb városból érkezett, nagy tisztesség a családjának, hogy egy ilyen legendás légióban szolgáló harcos vette feleségül… – magyarázta volna a varázsló, de a fiatalok alig figyeltek rá.
– Egyébként meg pont ilyeneket szoktatok mondani rám a haverjaiddal a suliban, mint amiket az előbb hallottál – jegyezte meg halkan Zoli, mire Tibi idegesen ráförmedt:
– Fú, Zolika, nem tudod, mikor kell csendben maradni, igaz?
Manius eközben a fejét csóválta.
– Eltelik kétezer év, de a fiatalok ugyanolyan önteltek és fafejűek maradnak – tűnődött.
– Úgy tűnik, az öregek meg ugyanúgy a fiatalokat szidják régen is, mint a jövőben – vágta rá sértetten Klau, mire a varázsló felnevetett.
– Talán mégis elhamarkodottan ítélkezem. Mindenesetre azonnal haza kellene benneteket juttatni.
– Ebben egyetértünk – morogta Tibi, majd összeszedte a ledobott holmiját, és meg sem várva a többieket a kapu felé vette az irányt.
– Várj, valamit tudnod kell! – kiáltott utána Manius, de Tibi addigra már messze járt.
– Mit kell tudnia? – aggodalmaskodott Zoli, de a férfi csak a fejét ingatta, és a fiú után indult.
Hogy végződik a történet? Tedd a kosaradba, és megtudhatod!
