A szerelem nehézsége

Ajánló az Eleanor és Park című könyvhöz

cimkék: #jó könyv

Eleanor és Park regénye egy szerelem regénye. Egy olyan szerelemé, ami mindennek ellenében, teljesen irracionálisan, érdek nélkül bontakozik ki. Lassú és nehéz szerelem története, amelynek minden apró beteljesülése mégis könnyűséget ad - felemel, el az élet elviselhetetlen, nehéz, lehúzó dolgaitól. Olvassátok el Győri Hanna írását a könyvről, amit kötelezővé kellene tenni.

Eleanor és Park kívülállók, de egészen másképp állnak kívül az iskola és a város társadalmán. Mert a kívülállásnak is vannak fokozatai és mélységei.

Kívül állnak a társadalmi helyzetük okán egy nagyon zárt társadalomon, és kívül állnak testi adottságaik okán egy nagyon zárt testképű, nagyon nem elfogadó közegen.

Kívülállónak lenni itt nem lázadás, hanem adottság, ami ellen lehet lázadni, amivel együtt kell, lehet élni, de amit - és ez nagyon fontos - nem az ember belső tulajdonsága hoz létre, hanem a társadalom esetleges mechanizmusai, hiszen Eleanor az előző sulijában tök normális lány volt.  A kirekesztés következményeiért a társadalom felel, de az egyénnek kell elszenvednie. A kirekesztettség fokozatait és a szerelem, a közeledés stációit a két fiatal felváltva megszólaló szólamából ismerjük meg.

Park törékeny és érzékeny fiú, aki külsőleg vietnámi édesanyjára hasonlít. Bőre mézszínű, termete kicsi, nem férfias. Apja veterán katona, akinek a férfias erényeket a bátorság, a testi erő, a váltós kocsi vezetése jelenti. Olyan tulajdonságok, amelyekkel Park nem tud és nem is akar rendelkezni - az apja szorongó csalódottsággal figyeli a fiát. Anyja finom kis nő, aki titokban örül Park “lányos” tulajdonságainak, mert azokban önmagát látja. Szereti és támogatja mindenben. Az apa és az anya ellentétes jellemek, de tökéletes párt alkotnak, afféle ideális házaspárt: sok év után is hevesen szeretik egymást, szépek, olyanok, ahogy a társadalom a nőt és a férfit elképzeli. Ahogy otthonuk is: nett, tiszta, szabályosan berendezett családi fészek. Park persze rosszul van a túl jólformált családjától és otthonától, amibe az ő nem szabályos férfiassága sehogy sem akar beilleszkedni. A diákok sem fogadják el: rasszista felhangú megjegyzések és szurkálások tárgya. Ugyanakkor az iskola legjobb csajának volt a pasija 13 évesen, és ezért soha nem kerül teljesen a perifériára, megvan a maga helye és területe az iskola társadalmában, mégha azt vadul le is határolja walkmannel és képregényekkel, nehogy reagálnia kelljen a külvilágra.

Eleanor számára teher a család és teher a teste. A családja a lehető legkevésbé rendes vagy ideális család: apja nincs, nevelőapja iszik, drogozik és agresszív, anyja alig képes ellátni a gyerekeit (négyen vannak), nemhogy lelkileg, de élelemmel és ruhával sem. Borzasztó körülmények közt laknak hatan két szobában, alig esznek, nincsenek tárgyaik, normális ruháik. Eleanor mindhárom kisebb testvérét vigasztalja, támogatja, anyjuk helyett anyjuk, amikor éjszaka együtt virrasztanak a családi viharokra fülelve. Eleanor családja azt mutatja, hogy ugyanabból az első látásra szerelemből, abból a modellből, hogy a jó nő összejön a helyes férfival, és aztán háziasszony és anya lesz, míg a férfi elmegy a vadászni, mennyire más eredmény is kijöhet. Eleanor számára semmiféle lelki támasz nincsen otthon vagy bárhol.

Ráadásul Eleanor minden, csak nem lányos a gimi fogalmai szerint. Először is dagi, aztán vörös, göndör haja van, hülye cuccokban jár, kicsit kancsal, nagyon mogorva - semmilyen lányos tulajdonságot nem hordoz látszólag, a nagyon merev, barbiszagú nőmeghatározás szerint. De a regény folyamán, Park szólamából kiderül, hogy Eleanor nagyon is nőies, testileg és lelkileg is. Tele van mélyen megélt érzelmekkel, gondoskodó és szenvedélyes egyszerre.

A regény nagyon jól játszik az idővel, a késleltetéssel és az információk adagolásával. A legelejétől tudjuk, hogy Park össze fog jönni Eleanorral és el fogja veszíteni. De pontosan a végpont(ok) ismerete teszi izgalmassá: hogyan? Hogyan jutunk el attól a ponttól, hogy Eleanor felszáll az iskolabuszra, ahol elszörnyedve figyeli mindenki, Park is, oda, hogy összejönnek? Rövid, filmszerű jelenetek, apró kamaradrámák sora a könyv, ahol a jelenetek mindig csúcsponton vannak elvágva, hogy aztán a másik nézőpontjából ismerjük meg a kifutásukat, és ezért mindig változó adag információt kapjunk, amit újra és újra ki kell egészítenünk. Lépésről lépésre ismerjük meg a szereplőket egyre közelebbről - de többet tudunk róluk, mint a másik, sőt, sokszor többet, mint ők magukról, és szorongva figyeljük, hogy miképp képesek megbirkózni az újabb és újabb - külső és belső - akadályokkal.

De nem csak a külső történések miatt olvassuk lélegzetvisszafojtva a könyvet, hanem amiatt a finom lassúság miatt is, ahogyan összejön végül Park és Eleanor. Benne van két kamasz gyerek minden gátlásossága. Teljesen szembemegy az átlagfilmek/könyvek/egyebek sugallta egy éjszaka alatt összejövős-csókolózós-lefekvős-nagy szerelmes sztorikkal, és nagyon igazi, ahogy átélik a kézfogás elsöprő érzelmi erejét, a véletlen és mégsem véletlen érintéseket, a visszariadást. A zenék, képregények alkotta külön kis világot, amiben védve vannak, amiben megértik egymást. A beszélgetéseket, egymás megmentését a világtól. Egymás - a másik testének - vállalását. Hogy a testüket, amiben olyan rosszul érzik magukat sokszor, miközben nem értik, hogy miért, hiszen nem követtek el semmit, nemhogy el lehet fogadni, de őrjítően vonzónak is lehet találni.

Külső és belső feszültségek, katasztrófák és katartikus belső folyamatok felelnek egymásra ebben az alapvetően lassú, zárt, kalandmentes könyvben. Még sincs olyan pont, ahol meg lehetne szakítani az olvasást, szó szerint egy szuszra kell belélegezni.

Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek