A tó titka
Gréti még soha életében nem izgult ennyire.
Az érzés már akkor rátört, amikor megérezte lába alatt a ladikot. Azt a kicsi, de szüntelen hullámzást. Azt, hogy nincs szilárd föld a lába alatt! Aztán Krisztián elkezdett evezni, kanyarogtak a sejtelmes nádfalak között, Gréti pedig csak szorította Sára kezét, nem tudott megszólalni. Sára annál inkább:
–De izgi! Lehet, hogy ellenség rejtőzik a nádasban?
Krisztián lepisszegte, de Sárában túltengett a feszültség:
–Minden nádszál mögött rejtőzhet egy rabló, aki lecsap ránk!
Ettől végre megjött Gréti hangja is:
–Aki elfér egy nádszál mögött, az igencsak sovány lehet, nem kell tőle félni.
Sára felhúzta az orrát:
–Ezt így szokták mondani. Erdőben, fák mögött rejtőztek régen a rablók.
–Csak mára lefogytak, és elférnek egy-egy nádszál mögött is – mosolygott a barátnője. Krisztián a vízbe merítette az evezőt, érezték, ahogy lassul a ladik.
–Ha nem maradtok csöndben, megfordulok és visszamegyünk.
Ez a fenyegetés hatott. Amikor meg akartak szólalni, érezték a hátukban Krisztián tekintetét, hát inkább csak mutogattak egymásnak. „Ott egy másik folyosó!” „Ott meg egy vadkacsa úszik”.
Csend volt. Krisztián kis idő múlva megsajnálta a némaságra kárhoztatott lányokat, de még nem jött el az idő, hogy feloldja a tilalmat. Ehhez először át kellett haladniok két tisztáson. Az egyiken egy fehér gém emelkedett fel, a másikon csérek vadásztak. Gréti és Sára szeme nagyra nyílt, amikor látta, hogy az egyik madár a tisztás fölött köröz, aztán hirtelen szorosan összezárja a szárnyát, és fejjel előre, akár egy kő, zuhan a vízbe. Gréti csaknem felsikoltott, de kezét a szája elé kapta. A madár eltűnt a víz alatt. Ám mire Grétinek megjött volna a hangja, a madár kibukkant a vízből egy hallal a csőrében. Nehézkesen szakadt el a víztől, sokat csapkodott nedves szárnyával, míg végre, mindenfelé szerteszórva a cseppeket, ismét a levegőbe emelkedett.
Sárát nem lepte meg a dolog:
–A csérek már csak ilyenek. Olykor a sirályok is… – súgta fontoskodva.
Krisztián ezerszer látott már ilyesmit, hát most nem erre figyelt. Közeledtek ahhoz a területhez, ahol már járt a fiúkkal, meg korábban egyedül is.
–Készüljetek, lányok!
Áttörte az utolsó nádba vágott vízi ösvény ritkás falát, átsuhant egy tisztáson, amelyet minden oldalról nádas határolt. Grétinek úgy tűnt, itt magasabbak a nádszálak. Ez már igazi vadon? A ladik lendülete csökkent, tompa orrát befúrta a nádasba. Sára látta, hogy egyetlen nádszál sem tört el, a ladik orra széttolta őket maga előtt, a hátuk mögött pedig ismét összezárultak, a helyükre álltak.
Krisztián is izgult, de ezt nem árulhatta el a lányoknak. Ilyen messze a parttól, vagyis ilyen közel a rejtélyes ismeretlenekhez ladikkal most járt először. Idáig csak úszva jött el, és akkor még nem is sejtette, hogy egyszer ismét itt lesz – két lánnyal a ladikban. Micsoda utasok vannak a fedélzeten! – mondhatta volna tengerészként. De hát nem volt ez tenger, a ladik meg csak ladik. De attól még a kaland nagyon is igazinak tűnt.
Letette az evezőt és a lányokhoz hajolt.
–Figyeljetek! Nagyon lassan közelebb tollak benneteket, de nem mehetünk ki a nádasból, mert akkor észrevesznek. Lapuljatok a fenékre, csak a fejeteket emeljétek fel! A műszerek rendben vannak?
A „műszerek”, azaz Bandi bácsi távcsöve és Klári néni fényképezőgépe ott voltak velük, egy műanyag szatyorban. Krisztián nagyon óvatosan, szinte centinként tolta előre a ladikot. A lányok a „kapitány” utasítását követve lekuporodtak a fenéken. A nádszálak nyugtalanítóan remegtek.
Gréti szeme a távcsövön – sőt nemcsak a szeme, de szinte az egész gyerek belebújt abba a két csőbe, annyira beleélte magát a kémkedésbe. A kíváncsiság valósággal dübörgött benne, érezte, hogy felgyorsul a szíve verése. Sára az ajkát harapdálta. Igazgatta a szemüvegét, idegesen szorongatta a fényképezőgépet. Már előbb beállította, hogy akármit lássanak, azonnal „lőhessen”.
A nádszálak a szemük előtt lassan vonultak el balra és jobbra. De még volt előttük vagy ötvensornyi. Aztán egyre kevesebb. Amikor már csak félméternyi hiányzott, hogy a ladik kibukkanjon, Krisztián letette az evezőt.
Nem kellett mondania semmit. A lányok tudták a dolgukat. Gréti a távcsőben először csak nádszálakat látott: akár egy-egy fatörzs. A tó vize is belecsillant a látványba. De amott, távolabb…
Már Sára is látta. A nádasuk után egy nagy tisztás kezdődött, nagyobb bármelyiknél, amit eddig láttak. A közepén, a ritkásan nőtt vagy kivágott nádszálak között valami barnállott. Krisztián is meredten nézte. Eddig nem mert idáig jönni világos nappal, csak estefelé, meg párás hajnalokon. Most azokra a fura valamikre sütött a nap.
–Stéget látok…
–Méghozzá nagyot.
–Errefelé néz az eleje, de a nagyobb része behúzódik a másik nádasba.
–Csak amit innen látok, lehet vagy tizenöt méteres.
–Ide ki lehet kötni pár csónakot.
–Most nincs ott egy sem. Vagy csak nem látom.
–Lehet, hogy behúzták a nád közé.
–De ott hátrább valami más is van a stégen.
–Valami barna, háromszög alakú.
–Mintha nádtető lenne.
–A stégen?
–Naná, ott látom.
Krisztián ott ült mögöttük, aztán szelíden kivette Gréti kezéből a távcsövet, és elgondolkodva nézte az eléje táruló látványt. Aztán visszaadta a kislánynak a látcsövet, és odasúgta Sárának:
–Csinálj sok képet, aztán megyünk.
–Elmegyünk? – Gréti csalódott volt.
–Elmegyünk! – intett Krisztián határozottan.
–Vissza a partra?
–Vissza a partra – ismételte a fiú. Egy pillanatra egymás szemébe néztek, majd Krisztián idegesen súgta: – Mit gondoltatok, itt éjszakázunk? Örüljünk, hogy eddig nem buktunk le.
- De most mindjárt lebukunk! – mondta Sára hirtelen. A hangja elmélyült az ijedségtől, és a másik két gyerek hátán végigfutott a hideg. Gréti a szeme elé kapta a távcsövet, Krisztián is a stég felé fordult.
Egy férfi jelent meg! Hátulról jött, és élénken figyelt. Sárának azt súgta valami, hogy meghallotta őket. A víz messzire viszi a hangot, tanulták fizikaórán.
Sára félt ugyan, de azért elkattintotta a gépet. Gréti távcsövében nagyra nőtt az az ember. Talán ott hátul feküdt eddig, és most felállt. Görbe láb, nagy haj, sötét szem. Az alak egy majomra emlékeztetett. Izgalmában, és mert hátrafelé indult el alatta a ladik, Gréti majdnem elejtette a távcsövet. Nagyon lassan haladtak, időnként Krisztiánnak az evezővel kellett lelapítania egy-egy maroknyi, makacs nádszálat. Sára a gépével együtt lefeküdt a ladik fenekére. Gréti azonban szemmel tartotta a férfit:
–Nagyon néz errefelé! – súgta.
a folytatást hamarosan olvasd el a könyvben!
