„A zseni egy százalék ihlet, kilencvenkilenc százalék verejték”

Thomas Alva Edison, a self-made man

Az Akcelerátus-trilógia folytatódik! De miért pont Edison csapdája a címe? Mit is tudunk Nikola Tesla egykori munkatársáról, Thomas Edisonról? Pontosabban: ki kinek volt a munkatársa? A két tudós élettörténete alapján úgy látszik, két lángelméről van szó, akik közül az egyiknek volt üzleti érzéke, a másiknak nem. Edison az egyenáram, Tesla a váltóáram felfedezője. Edison azért alkalmazta Teslát, hogy megoldja az egyenáram működéséből fakadó problémákat, majd mikor ez Teslának sikerült, állítólag nem fizette ki a megígért sikerdíjat. Ezt bizony rosszul tette, mert az utókor sosem bocsátotta meg neki, és szellemi küzdelmükből szinte mindig Teslát hozzák ki győztesként, pedig… - Győri Hanna és Péczely Dóra cikke

A hetedik

Thomas Alva Edison 1847-ben született Ohióban, hat testvér után a legkisebbként. Oviba akkoriban amúgy sem jártak a gyerekek, de ő már az iskolában sem töltött túl sok időt. A kis Thomas kiemelkedően intelligens gyerek volt, de túlmozgásos és fegyelmezetlen, és ez a tanárok szempontjából a legrosszabb kombináció. A tanítója ostobának nevezte, mire az anyja, aki tanárként tisztában volt fia képességeivel, és ráadásul imádta őt, kivette az iskolából, és otthon maga tanította.

Az első munkahely

Edisonnak 12 évesen elege lett az otthoni tanulásból is, és elment dolgozni a vasúthoz. Már itt megmutatkozott legszembetűnőbb tehetsége: hihetetlen érzékkel találta meg, hogy mire van épp a legnagyobb szükség, igény, kereslet, és gyorsan megtalálta a szükséges megoldásokat, majd azt értékesíthető termékké tette. A vasútnál hozzáfért a távírógépekhez, és így friss hírekkel teli vasúti lapot szerkesztett, amit gyakorlatilag a vonaton nyomtatott ki. Hatalmas siker lett! A keresetéből kis labort hozott létre a vasúton, amelyben tűz ütött ki, ezért kidobták a vasúttól. Viszont megmentett egy hároméves kisgyereket, akinek az apja távírász volt, aki Edison hőstettét (Thomas ekkor még csak 14 éves volt!) azzal honorálta, hogy kitanította mesterségére.

Az első 10 000 dollár

A megszerzett tudásának köszönhetően továbbfejlesztette a kétirányú távírót, melyen így egyszerre négy jel, azaz négy üzenet tud futni, irányonként kettő-kettő. Ezzel keres 10 000 dollárt...

Az első cég

...amiből megalapította a Menlo Parkot, a világ első ipari kutatóintézetét. Tudósok, mérnökök tucatjait csábította ide, hogy különböző elektrotechnikai problémákon gondolkozzanak, és ezzel kapcsolatos termékeket állítsanak elő. 1876-ban vagyunk!

fonograf.jpg
Az első nagy találmány

Edison találta fel a hengeres fonográfot, az első hangrögzítő eszközt, ami hatalmas sikert (anyagit és tudományost) hozott számára. Az ón-, illetve viaszhengerek csak pár tucat lemez lejátszásra voltak képesek, elég rossz minőségben, de így is óriási sikere volt.

A világhír

Edison valamennyi találmánya közül a szénszálas izzólámpa hozta meg számára a világhírt. Hosszas kísérletezés után 1879 októberében villant fel az első villanylámpa Edison műhelyében. Sokféle anyaggal kísérletezett, míg végül egy legyezőből kiszakított darabot elszenesítve megtalálta azt az anyagot, amely az üvegkörtébe helyezve megfelelő ellenállást fejtett ki a rajta keresztül menő árammal szemben, hogy izzóvá váljék.

Mozi!

Edison találta fel a kinetoszkópot, azaz egy mozgógép rögzítésére és vetítésére alkalmas eszközt, sőt, ő fektette le a ma is használatos képarányokat (4:3). Ha már volt mivel vetíteni, érdemes volt egy filmgyárat is alapítania, ahol rengeteg kisfilm készült. Például a Cripple Creek Bar-room Scene, 1899-ben!

Találmányok még és még és még

Rájött, hogy betonból bármit ki lehet önteni, akár olcsó lakásokat is, ezért kikísérletezte a könnyebb és stabilabb betonhabot. Henry Forddal kötött barátsága melléktermékeként kifejlesztette az alkaline elem feltöltéséhez egy olyan akkut, amivel meg lehetett hajtani a történelem első elektromos autóját és az ő T-modelljeihez készített elektromos önindítót is.

Thomas Edison minden idők amerikai ikonja: igazi self-made man, bátor vállalkozó, aki munkát ad, céget alapít, figyel a vásárlók igényeire, de meg is teremti őket.

edison2.jpg
Érdekességek

– nagyon rossz volt a hallása egy öröklött betegségnek köszönhetően
– Edison „dolgozószobája” 250 méter hosszú, három emelet magas volt, tele furcsa készülékekkel és egy 60 ezer kötetet számláló könyvtárral
– a Wikipédia szerint egyedül vagy másokkal közösen 1093 szabadalom fűződik nevéhez, és volt olyan négyéves időszak az élete során, amikor 300 találmányt jelentett be, azaz ötnaponta egyet
– járt Budapesten is, 1911-ben, családjával együtt a hajdani Grand Hotel Hungáriában ebédelt, erről tanúskodik egy menükártya, amit a család minden jelen lévő tagja aláírt– munkatársa volt a magyar Puskás Tivadar, akiről így nyilatkozott: „Megvallom, ez az ember a telefon terén még engem is túlszárnyalt. Én csak házi használatra gondoltam, amikor a telefont megcsináltuk, ő volt az, aki városok számára középpontosításra törekedett.”
– temetése napján a gyász jeléül az Amerikai Egyesült Államokban egy percre lekapcsolták a villanyvilágítást
– életéről 1940-ben két filmet készített: A Young Tom Edisonban Mickey Rooney, az Edison the Manben Spencer Tracy alakította a feltalálót

Edison néhány aranyköpése

„Ha mindazt megtennénk, amire képesek vagyunk, szó szerint saját magunkat is elkápráztatnánk.”

„Nincs olyan eszköz, melyhez az ember ne folyamodna, hogy megmeneküljön a gondolkodás fáradalmaitól.”

„Nem buktam el, csak találtam tízezer utat, ami nem járható.”

Kapcsolódó termékek