Az orrszarvú álma

Egy mese a távoli Afrikából

Egy magányos orrszarvú vándorol a szavannán. A társai szép lassan elfogytak mellőle, még az is lehet, hogy ő az utolsó. Ezért barátot keres, aki hasonló hozzá. Kalandozásai közben társául szegődik két nyűvágó madár. Vajon együtt sikerül-e igazi barátot találniuk az orrszarvúnak? Olvasd el a mese kezdetét, ahol Tömzse, az orrszarvú megismeri Bufáguszt és Bufót. Majoros Nóra könyvét keresd a weben!

Tömzse, az orrszarvú egy domb tetején üldögélt, és a hullámzó fűtengert bámulta. Napok óta ült már mozdulatlanul. Az állatok sajnálkozva összesúgtak a háta mögött, és el is kerülték, mert biztosak voltak benne, hogy beteg. Egy keselyű röptében felvihogott felette, de leszállni nem mert, mert az orrszarvú még túl elevennek tűnt. Pedig Tömzse egyáltalán nem volt beteg, csak gondolkodott. Az a kérdés forgott a fejében, hogy mikor látott utoljára másik orrszarvút abban a nemzeti parkban, amelyikben élt.
Paulovkin Boglárka illusztrációja

Számolgatta a hónapokat, mikor találkozott Vén Szudánnal vagy Palacsintafül asszonnyal. Olyan régen volt, hogy csak homályosan emlékezett, ráadásul nem tudott jól számolni, négynél mindig elakadt, így a töprengés sokáig tartott. Egy ideig fel sem tűnt neki, hogy a hátán két nyűvágó madár csúszdázik. Pedig Tömzse nem szerette a nyűvágókat, mert gyakran felsértették a bőrét, amikor élősködők után kutattak a testén, ezért általában elhessegette őket. De most, mikor éppen nagy magányát számolgatta, megörült a társaságuknak.
– Nézzék! – mutatott a fűtenger felé a szarvával. A hangja recsegett, hiszen pár napja egy szót sem szólt, ezért a madarak megszeppentek. Mint akit csínytevésen érnek, hirtelen abbahagyták a csúszdázást, és óvatosan az orrszarvú füle közé ültek.
– A szavanna csodálatos, Orrszarv úr! – csipogta bizonytalanul Bufó, a sárga csőrű madár.
– Különösképpen a naplemente – tette hozzá Bufágusz, a vörös csőrű.
– Látják, mennyien vannak? – mutatott Tömzse a zebracsordára.
– Százhetvenöten – felelte pillanatnyi habozás után Bufó, és magában számolgatni kezdte, hány vacsorára való bolhát lehet találni százhetvenöt zebrán. – Hát ez az – sóhajtotta Tömzse, és lassan elfordította a fejét. Egy cseppnyi irigység támadt benne, amiért a madárnak olyan gyorsan megy a számolás, de hamar elfelejtette az érzést. Ahogy lassan, lemondóan ingatta a fejét, tekintete a gnúcsordára tévedt.
– És azok is... – bökött feléjük.
– Négyszázkettő – vágta rá készségesen Bufágusz.
– Négyszázhárom – helyesbített Bufó.
– Az a gnútehén éppen megellett. Bufó elunta a számolgatást.
– Érdeklődni szeretnék, kedves Orrszarv úr, hogy tervezi-e mostanában visszaállítani a hátát vízszintes állapotába. Tömzse meg sem moccant, csak lógatta a fejét. Ekkor váratlanul egy csepp víz pottyant a szarva hegyére. Bufó felkiáltott:
– Szerencsecsepp! – és már ugrott is, hogy felcsippentse, mielőtt még lecsorog a tülökről.
– Az enyém! – visította Bufágusz, és ott termett ő is a szarv tövében.
A piros és a sárga csőr viaskodni kezdett az esőcseppen. Tömzse elunta, és megrázta a fejét. A két madár felrebbent, de Bufó még diadalmasan felkiáltott:
– Megittam! Én ittam meg!
Visszaereszkedtek Tömzse hátára.
– Orrszarv úr, tudja-e, mi az a szerencsecsepp? – kérdezte Bufó.
Az orrszarvú rázta a fejét. Bufó magyarázni kezdte:
– Ha a felhőtlen égről lehullik egy esőcsepp, azt hívják szerencsecseppnek, mert teljesíti egy kívánságát annak, aki elkapja.

Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek