Babaróka apukája

Részlet a Babaróka kertjéből

Tudjuk, hogy már nagyon várjátok Babaróka újabb történeteit, addig is, amíg megérkezik a nyomdából, olvassatok el a kötetből egy picit szívszorító, ám végtelenül kedves mesét, amely egy nagyon ismerős helyzetet mutat be!

Babaróka apukája

– Elutazom a hétvégén – jelentette be egy nap Mamaróka.
– Én is mehetek veled? – kérdezte Babaróka reménykedve.
– Nem lehet – csóválta a fejét Mamaróka –, ez a program csak felnőtteknek szól.
– Akkor én egyedül leszek? – fittyedt le Babaróka szája.
– Dehogy – méltatlankodott Mamaróka – Eszembe sem jutna egy ilyen pici kölyköt magára hagyni! Apával leszel.
– De jó! – vidult fel Babaróka, mert eszébe jutott, mennyire jókat szokott mulatni Apával, ha Mamaróka olykor-olykor elmegy egy délutánra, vagy egy estére.
– Apával is fogsz aludni – figyelmeztette Mamaróka, de ez sem szegte Babaróka kedvét. Igazából már alig várta, hogy újra kettesben lehessen az apukájával.
Mikor aztán szombat reggel Mamaróka összepakolt, és megölelte mindkettőjüket, Babaróka szíve azért összeszorult. De nem mutatta.
– Érezzétek jól magatokat! – ölelte magához őket Mamaróka. – Holnap délután jövök haza. Vigyázzatok egymásra!
Mamaróka becsukta maga után a kaput. A ház hirtelen üres lett. És egy kicsit hideg is.
– Mit játsszunk? – kérdezte Apa. Vidám volt a hangja, olyan vidám, hogy a ház megint megtelt, és újra meleg is lett benne.
– Építsünk várost – vágta rá Babaróka. – De vigyél be a karodban!
Apa felkapta, Babaróka pedig nagyon boldog volt, mert Mamaróka egyre ritkábban vette föl, mindig a derékfájására hivatkozott. Bementek a szobába, elővették az építőkockákat, és hatalmas várost építettek, elfoglalta az egész szőnyeget. Nem is nagyon beszélgettek közben, annyira elmélyültek a munkában. Miután kész lett a város, sétálni indultak. Bementek a sötét, sűrű erdő mélyére is kézen fogva, ahova Mamaróka sosem engedte volna egyiküket sem. És Apa kezét szorítva Babaróka egyáltalán nem is félt. Egy kifőzdében ebédeltek, sült krumplit ketchuppal, amit látva Mamaróka biztosan a homlokát ráncolta volna.
Mire hazasétáltak, Babaróka olyan fáradt volt, hogy nem is kérte a szieszta előtti mesét, egyszerűen csak eldőlt a szülei ágyán, és álomba merült. Amikor felébredt, Apa ott volt mellette. –
Ébresztő, Kisrókám – csiklandozta meg –, még rengeteget kell játszanunk ma! És rengeteget játszottak is. Birkóztak, és Babaróka mindig legyőzte Apát. Aztán vonatosat játszottak. Aztán barlangászósat, bebújtak a legnagyobb takaró alá, és az volt a barlang, még denevérek is laktak benne. Észre se vették, és leszállt az este. Apa finom vacsorát készített, aztán megtöltötte a kádat langyos vízzel, és Babaróka addig játszott a papírhajókkal, míg egészen ki nem hűlt a víz. Akkor Apa megtörölte a kedvenc, puha, bolyhos törülközőjével, aztán felkapta, és a karjában vitte be az ágyba, mintha egészen pici róka lett volna. Mesét olvasott neki, aztán jóéjtpuszit adott, és leoltotta a lámpát.
Babaróka becsukta a szemét, és várta, hogy rászálljon az álom. De nem jött. Fordult az egyik oldalára, is, fordult a másikra is, de hiába. A szoba megint rettentő üres és rideg lett, hiába volt benne Apa, hiába ölelte magához. Babaróka csendben elsírta magát.
– Mi a baj, Kisrókám? – kérdezte gyengéden Apa.
– Hiányzik Anya! – hüppögte Babaróka.
– Nekem is hiányzik – ismerte el Apa, és még szorosabban ölelte magához. – Anya… sírta Babaróka a paplanba, amilyen halkan csak tudta. – Igen… Anya nagyon kedves – bólogatott Apa. – Nagyon szép is. Szelíd, meleg hangja van, és puha bundája. Megértem, hogy hiányzik neked. Anya tud a legjobban betakarni és a legszebben mesét olvasni.
– Anya – pityeregte Babaróka most már Apa nyakába.
– Igen – simogatta tovább Apa – Anyukád énekelni is szokott. Aztán magához ölel. Jó illata van, és a legjobb az ő szuszogására elaludni. Azt szokta énekelni, hogy Tente, baba, tente… Babaróka végighallgatta az altatót, amit Mamaróka énekelni szokott. Elképzelte az ő gyönyörű, kedves, puha, meleg mamáját, aztán befészkelte magát Apa karjába, és elaludt. Reggel újra jókedvűen ébredt. Apával reggelit csináltak, aztán mesét olvastak, aztán lenyírták a füvet a kertben. Majd nekiálltak közösen ebédet főzni, és rengeteget nevettek közben.
Babaróka ebéd után kezdte magát megint kényelmetlenül érezni. Várta Mamarókát. De nem jött. Elsétáltak Apával a boltig, vettek néhány dolgot. Babaróka kitalált ezt is, azt is, hogy minél tovább maradjanak. Abban bízott, hogy mire hazaérnek, Mamaróka otthon lesz. És azt akarta, hogy mire hazaérnek, mindenképp otthon legyen. A kapu azonban zárva volt, mint mindig, amikor senki nincs a házban. A kotorék pedig épp olyan üres, mint ahogy hagyták. Babaróka szíve meghűlt. Már mindent értett.
– Anya elment világgá – suttogta.
Aztán hangosabban:
– Anya elment világgá.
Aztán már csak ezt ismételgette újra és újra, fel-alá járkált a szobában, és egyre sírósabb lett a hangja. Apa hiába próbált beszélgetni vagy játszani vele. Ha megpróbálta a karjába venni, Babaróka még el is lökte magától. Az anyukáját akarta. Aki nem jött haza, mert biztos elment világgá. Mikor Mamaróka megérkezett, így találta: ült a földön, előre-hátra ringatta magát, és sírva mondogatta: Anya elment világgá!
– Dehogy mentem világgá – ölelte magához Mamaróka. – Épp csak egy kicsit értem haza később, de hát ilyen hosszú útnál ezt nem lehet kiszámítani! Tudod, hogyha anya elment, akkor visszajön! Mindig visszajön – simogatta. És sokkal jobb volt, ahogy ő ringatta, mint ahogy Babaróka tudta ringatni saját magát.
– Hogy éreztétek magatokat? – kérdezte később Mamaróka, mikor már a vacsorához terítettek.
– Nagyon jó volt! – kurjantott Babaróka vidáman. – Szeretek Apával lenni! Máskor is elmehetsz, Anya! Szívesen leszünk kettesben!– És a szülei nyakába ugrott.


A Babaróka kertjét itt fogod tudni megrendelni!

Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek