Társasutazás költőkkel
121 vers, ami összetöri/összeragasztja a szíved címmel jelent meg Péczely Dóra szerkesztésében a Tilos az Á-könyvek legújabb kötete. Krizbo illusztrációi szerves részei az antológiának, létrejöttük pedig egy izgalmas utazás eredménye. Ismerd meg a művész gondolatait alkotásról, a grafikusi pályáról és arról, hogy hogyan jön létre egy igazán személyes kapcsolat művész és az illusztrált szöveg között!
2008-at írunk, a legmelegebb nyári nap éjszakája. Hajnali négy óra lehet, húszéves vagyok és egy félkész rajzot bámulok az akkor hatalmasnak gondolt CRT monitorom előtt. Az asztalon egy sokadik, már rég kihűlt kávé, összegyűrt vázlatok, tompa ceruzák és egy agyonhasznált, a sarkánál megrepedt Wacom digitalizáló tábla. Még a szüleimnél lakom, egy tetőtéri szobában, az öcsémmel, aki épp a legmélyebb álmát alussza az emeletes ágyunk felső szintjén. Iszonyú meleg van, borzalmasan érzem magam, úszom az izzadságban és minden tökéletesen reménytelennek tűnik. A határidőm másnap reggel van, én pedig minden erőmmel igyekszem befejezni a rajzot.
Képtelenség, hogy ezt a profik így csinálják – motyogom, és mániákusan nyomkodom a CTRL-S billentyű-kombót (mentés...). Hiszen a számítógépem fél óránként összeomlik. Saját építésű ketyere, az oldalfala már rég nincs meg, a ventilátorokon ujjnyi por ül, és szerintem lelkének utolsó, fémes illatú maradványait is kihajtottam belőle. Képtelenség, hogy ezt a profik így csinálják...
Ebben az időszakban kezdett kialakulni bennem egy eszmény, valamiféle Idea a Profi Grafikusról. A precíz, pontos szakemberről, aki egy tisztán tartott asztalon, frissen mosott ecsetek és hegyes ceruzák között, napvilágnál, egy 21 fokra hűtött szobában, munkaidőn belül, a határidőket pontosan betartva – sőt megelőzve! – gyönyörű dolgokat alkot. Nincs romokban a magánélete, nyolc órát alszik, tökéletesen működő eszközökkel dolgozik, nem kapkod, és frissen borotvált arcát enyhe ragyogás veszi körül, amikor bárhová belép.
Azt hiszem, a pályám elejétől fogva ezt az eszményt üldöztem. Végül évek alatt az újabb és újabb munkák apránként lebontották ezt a képet, és közel húsz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy végképp leszámoljak vele.
Az utolsó szöget ebbe a gyönyörű ideába a Péczely Dóra szerkesztette, 121 vers, ami összetöri /összeragasztja a szíved című versantológiája verte be, amit nekem volt szerencsém tervezni, tördelni és illusztrálni. Már nem CRT monitorom van, hanem egy ragyogó, fekete MacBook Pro-m, nem törött Wacom táblán rajzolok, hanem egy csúcsszuper iPad Pro-n, rég nem a szüleimmel élek és van légkondi a lakásomban. De a kávé még mindig ott hűl az asztalomon hajnali négykor, a határidőm ugyanúgy holnap reggel van, viszont semmi, tényleg semmi nem tűnik reménytelennek.
A kötetet itt tedd kosárba!
*
Ez a kötet óriási utazás volt számomra, átvitt és szó szerinti értelemben egyaránt. Velem utazott, amíg én utaztam benne. Úgy hozta a sors, hogy egy olyan időszakban dolgoztam rajta, amikor ténylegesen is rengeteget utaztam.
Nap mint nap megteszem a Szentendre–Budapest útvonalat a munkahelyem miatt, de ezen túl fél éve a győri Design Campus Tervezőgrafika tanszékének oktatója vagyok, sőt a megjelenés előtt egy társas úton vettem részt a Magyarország–Olaszország–Franciaország tengelyen. Összesen 5000 kilométert tettem meg, mialatt a köteten dolgoztam.
És bárhova mentem, a költők velem jöttek. Ez a könyv kávézókban, kocsmákban, éttermekben, a HÉV-en, vonatokon, félúton Győr és Budapest között, egyetemi prezentációkon és Velencében, Marseille-ben, Salon De Provence-ban, Roussillonban készült.
Rendeld meg a versantológiát itt!
Ady Endre és József Attila velem volt, amikor este, percekkel zárás előtt összecsuktam az iPadem a szentendrei Folt Kávézóban. A Keresztesi József verséhez készült illusztrációt a HÉV-en készítettem: egy velem utazó lány szeme megakadt a képen és hosszan beszélgetett velem a művészetről, mielőtt leszállt Pomázon. Borda Réka Foghíjtelek című verséhez Győrben készült a rajz, míg fél szemmel a diákjaim prezentációit figyeltem. Ady Endre Elbocsátó, szép üzenetéhez Szentendrén, a Barlangban született, míg „párja”, A felejtés szertartásai című Tóth Krisztina verséhez készült kép az olasz-francia határon nyerte el végső formáját. Szabó T. Anna verse akkor kapott rajzot, amikor végre megtaláltam a város legjobb kávéját egy esős napon, aznap, amikor megérkeztünk Provance-ba. Újfalvy Krisztina verséhez az ezernyi virágot egy kis francia étterem teraszán rajzoltam meg. Dunajcsik Mátyás versét Salon-ban, egy kedves kis családi szálloda előszobájában fejtettem meg, hajnali öt óra körül. Szabados Attila verse ugyanezen nap éjszakáján kapott rajzot a város legtovább nyitva tartó bárjában, ami épp aznap ünnepelte a szülinapját. Végül az utolsó, tisztázott nyomdai fájlt a magyar–szlovák határról küldtem el, egy olajszagú benzinkútról – kihűlt kávéval a kezemben.
Persze a sort még lehetne folytatni: lelkes francia pincérek, egy szomorú szemű ukrán lány és csodálkozó útitársak tekintetétől kísérve folytathattam időn és téren átívelő párbeszédet a magyar költészet legnagyobb alakjaival. Rajzoltam nekik, és tördeltem a soraikat: bárhova mentem, a költők velem jöttek.
A rajzokban én is benne vagyok, az élményeim, de nemcsak erről az útról, hanem az összes eddigiről: minden emlékem, szorongásom, örömöm, szerelmem és fájdalmam belerajzoltam ebbe a könyvbe. Így számomra a 121 vers, ami összetöri /összeragasztja a szíved sokkal több egyszerű munkánál. Amikor én olvasom, nemcsak a verseket látom, hanem azokat a kalandokat, amik azzá formáltak, aki most vagyok, és amiket hozzákapcsoltam a versekhez. Megríkattak, felemeltek, lerángattak... összetörtek és összeragasztottak.
Az a Profi Grafikus, akit majd húsz éve elképzeltem, biztos nem így csinálná. De talán máshogy ezt nem is lehet csinálni.
Krizbo
121 vers, ami összetöri/összeragasztja a szíved – rendeld meg most!
