3 éves lettem!

Különleges kötet egy különleges életszakaszhoz

Egy gyermek életében komoly fordulópont a 3. életév, hiszen ez az az időszak, amikor az önállósodás útjára lép, és végleg búcsút int a babaságának. Ekkortájt lép ki a nagyvilágba a szuper biztonságos otthoni létből, és kezd el egy teljesen új, izgalmakkal teli életszakaszt. A 3 éves lettem! című legújabb könyvünk erről az időszakról szól. Valóságihlette mesékből, versekből készült gyűjtemény azoknak a gyerekeknek és szüleiknek, akik ennek a sorsfordító időszaknak a tájékán járnak.

haromeves_lettem_borito_1000.jpgA már jól ismert pagonyos hároméveseink, Maszat, Babaróka, Boribon, Szofi és társaik egy könyvbe költöztek, hogy együtt segítsenek mesélni ennek a korosztálynak a rájuk váró mindenfélékről. Hiszen újabb és újabb gyerekek kerülnek dackorszakba, kezdik a bölcsődét, óvodát, sok-sok kihívás vár rájuk, például a szobatisztaság, okosodnak, nyílik ki számukra a világ, észrevételeik, és rengeteg kérdésük lesz. Ezekről az élethelyzetekről pedig Marék Veronika, Berg Judit, Vadadi Adrienn, Lackfi János, Kiss Judit Ágnes, Bartos Erika, Pásztohy Panka, Szabó T. Anna, Jeli Viktória, Finy Petra, Kovács András Ferenc, Varró Dániel, Harcos Bálint, Kukorelly Endre, Kiss Ottó és Czernák Eszter mesélnek és verselnek.

Ez a gyűjtemény az új generációnak készült, hiszen a könyvben található történetek önállóan egyszer már megjelentek, és nagy kedvenccé váltak. Miután egyre népszerűbbek azok a kiadványok, amiben sok rövid mese van, ezért úgy gondoltuk, hogy ezek a kiragadott mesék összegyűjtve örömet okoznak, és segítséget jelentenek majd a piciknek és a szüleiknek is.

Keresd itt a kötetet!

Irány az ovi!

3eves4.pngTöbb mesét olvashatunk például az óvodakezdésről. Babarókát elkísérhetjük az első kölyökörzős napokra. Megélhetjük vele azokat a pillanatokat, ami az anyáról való leválást, ugyanakkor egy nagyon vonzó, kalandokkal, ingerekkel teli új helyzet dilemmáját okozza. Nagyon szeretem Babaróka történeteiben azt, hogy mivel nem egy kisgyermek a főszereplő, hanem egy kicsi állatkölyök, megadja az azonosulás és a kívülállás szabadságát is.

Vadadi Adrienn ovis meséi viszont a valóság biztonságát nyújtják. Hús-vér szereplők, tipikus ovis történések, amiket jó újra és újra meghallgatni.

Ákos a beszokás napjaiban nagyon nehezen oldódik. Ugyan vágyakozva figyeli a felszabadultan játszó gyerekeket meg a kedves óvónénit, anyukája hiánya erősebb. Szomorúan somfordál ki az öltözőbe, hogy anya hátizsákba rejtett pizsamáját szaglássza. Az óvónéni találja meg végül a megoldást. Megengedi, hogy Ákos a hátizsákjával a hátán menjen vissza a terembe. Anya illattal a hátán pedig oldódik a szorongás, és elkezdődik a játék.

Dorcinak a nagydologgal akadnak még gondjai. Otthon még reggeli rituálék vannak, hogyan essen túl a kakiláson. Egy felborult reggelen azonban az oviban kell orvosolnia ezt a problémát. Ebből a kedves, tanulságos történetből kiderül, hogy természetesen minden megoldható.

De találhatunk mesét például a délutáni alvásról, amit sok gyerek nagyon nem szeret, pedig nagyon hasznos. Bogyóval és Babócával pedig egy ovis focimeccsen is részt vehetünk, ahol a kicsik és a nagyok mérik össze az erejüket.

Ha szeretnéd felolvasni 3 évesednek az összes mesét, kattints a könyvért!

Mackók és társaik

3eves1.pngMarék Veronika három kis mesével is helyet kapott a kötetben. Nem csoda, hiszen ha valaki, akkor ő nagyon érti ennek a korosztálynak a nyelvét. A Boribon születésnapja személyes kedvencem. A gyerekeim pici korára emlékeztet. Rongyosra olvastuk ezt a mesét, és szinte hallom, ahogy ők mesélték nekem, hiszen pillanatok alatt kívülről fújták.

Az Oroszlánmesében egy látszólag félős kis oroszlán, Nyafi a főhős, aki az egész napos kirándulás és sok játék után hazafelé menet elveszik. Anyukája a keresésére indul. Kiderül, hogy azért maradt le a többiektől, mert megijedt egy nagy orrszarvútól. Félelmében felmászott egy fára, és ott várta meg, hogy megtalálják. A Hűsítőmesében pedig egy kis pingvin, Pí indul veszélyes kalandra. Mindkét mesének megvannak a maga tanulságai, amikről aztán a gyerekeinkkel is el lehet beszélgetni.

Tesók és a többiek

3eves2.pngÖrök téma a tesóvá válás. Egy 3 éves életében nagyon nagy kihívás tud lenni, ha elveszti „egyeduralmát” a szülei felett, és osztoznia kell egy kistesóval. Nem véletlenül keresik nálunk az ilyen témájú könyveket. A gyűjteményünkbe ezzel a témával kapcsolatban is kerültek kis mesék Lackfi Jánostól, Pásztohy Pankától, Kukorelly Endrétől és Szabó T. Annától.

Keresd itt a könyvet!

A legjobb játék

A legjobb játékok között megtalálhatjuk Szofi esetét a sárga lufival. Mi történik akkor, amikor egy dacos kislány, aki megszokta, hogy legtöbbször az ő akarata érvényesül, beleszeret egy sárga lufiba? Megszerzi magának, ám a lufinak saját akarata van. Dacol a kislánnyal.

Czernák Eszter A tenyérrajz című meséjében egy unalmas délutánból varázsolódik izgalmas, kreatív időtöltés némi papír és festék segítségével.

Jeli Viktória meséjében pedig Dönci van elkeseredve a semmittevés miatt. Esik az eső, nem lehet kimenni. A kisfiú legjobb barátja épp nincs otthon, ezért nem tud átjönni játszani, helyette viszont egy kislány érkezik. De mit lehet csinálni egy lánnyal? Csak unatkozni. Vagy unatkozósat játszani, ami végül ritka jó móka lesz.

3eves3.png


Nem félek az orvostól!

3eves5.pngNagy kihívás egy szülő számára, ha orvoshoz kell vinni a gyerekét. Babarókának komoly fenntartásai vannak az örvösmedve doktorbácsival szemben, hiszen egyszer oltást kapott nála, ami nagyon nem volt kedvére való. Most viszont nagyon fáj a torka, úgyhogy muszáj elmenni hozzá.

Maszat sincs jól. Neki is a torka fáj. Hiába mondja neki Hóchóc, hogy vegye be a kanalas orvosságot, ő nem hajlandó. Viszont amikor észreveszi, hogy a plüssjátékai is megbetegedtek, hirtelen Doktor Maszattá változik, és saját magán bemutatva megtanítja a zsiráfot és a vízilovat, hogyan kell a gyógyszert bevenni.

Ha az orvos még egy picit nálatok is mumus, tedd kosárba itt a könyvet!

Jó éjszakát!

3eves6.pngAz éjszakai alvásról is és a lefekvésről is találhatunk két mesét. A Lámpalány meséiben Rufusz Rafaelt kell egy mesével elaltatni, mert a kisfiú elhatározza, hogy ébren várja meg a Mikulást, hiszen az elmúlt évben is félreértette a kívánságát. Igazi ló helyett hintalovat hozott. Ezt a dolgot muszáj személyesen megbeszélni! Lámpalány azonban mesél egy mesét Sárkánykölyökről, aki hasonló dologra készült. A mese végére a kisfiú megnyugodva, boldogan alszik el.

Dönci fél a sötéttől. Nem szereti az éjszakát. Félelmei akkor enyhülnek, amikor november tájékán egy faragott tök kerül a szobájába, ami világít amíg elalszik. Nagyon összebarátkozik tökfejjel, ami egy idő után rothadásnak indul. Már-már dráma van kialakulóban, hiszen meg kell válnia világító barátjától. De a megoldást már nem mesélem el.

Olvassátok el a hároméveseitekkel! Élvezzétek ennek a csodálatos időszaknak minden percét!

Rendeld meg itt a kötetet!

Kapcsolódó termékek