A világítótorony - Gyufa
Az Abszolút Könyvek új része, az Emilia és a tenger fia biztosan hatalmas kedvenc lesz, ha szeretitek:
- a borzongató hangulatú,
- elgondolkodtató,
- lebilincselő holland regényeket.
Olvasd el az első fejezetet itt!
Ha egy sziget alig-alig kapcsolódik a szárazföldhöz, akár a meglazult fog az ínyhez, akkor félszigetnek nevezzük. Ezen a félszigeten áll egy világítótorony, szürke és magas, a fénye éjszakánként körbefordul a kis tengerparti városon. Így ügyel arra, hogy a hajók ne menjenek neki annak a sziklának, ami nagyon rossz helyen, épp az öböl közepén nőtt ki a tengerből. Így ügyel arra, hogy az éjszaka ne tűnjön olyan sötétnek, hogy a hatalmas föld és a végtelen tenger ne tűnjön olyan hatalmasnak és végtelennek.
A torony melletti kunyhóban lakik Augustus, a toronyőr a lányával. Kis kert tartozik a házhoz és egy talpalatnyi, sziklás partszakasz, ahova mindig kimos valamit a tenger. Régebben sokat üldögéltek ott esténként, miközben a fejük felett, a magasban körbe-körbe forgott a lámpa. Augustus tüzet rakott, és a kikötőből csónakok jöttek. Bennük kalózok, akik leültek a tűz köré, sült halat ettek és egész éjjel énekeltek. Evősivós dalokat főleg, meg vágyódástól szomorúakat, de borzalmasakat is, például a Tenger Titkairól. Ezek a dalok egyszerre töltötték el a kislányt félelemmel és boldogsággal, ilyenkor általában bekéredzkedett az anyja ölébe.
De nem jönnek már a kalózok, és tüzet sem rak az apja.
Kattints ide és szerezd meg a könyvet!
A világítótorony lámpájának égnie kell, ha alkonyodik. A kislány szokta meggyújtani. Minden este felmászik a hatvanegy lépcsőn, kinyitja a szerkezet rozsdás ajtaját, meggyújtja a kanócot, felhúzza a mechanikát, ami a lencsét forgatja, bezárja az ajtót, és kész.
Amikor kicsi volt, nehéz munkának érezte, de mostanra megerősödött a karja, és könnyedén felmászik a lépcsőn is, naponta kétszer. Háromszor, ha elfelejti a gyufát. Néha előfordul, az apja ilyenkor mindig morog.
– Mindjárt besötétedik, és még nem ég a lámpa! Ha egy hajó eltéved és zátonyra fut, akkor mit csináljak, te kölyök? Az én hibám lesz! Vagyis a tiéd. Gyerünk már, felfelé! Vagy azt akarod, hogy én menjek? Hát jó, megyek én... – és már szedelőzködik.
– Megyek már – motyogja a kislány, és kiveszi a gyufát a fiókból. A skatulya halkan zörög, csak egy szál gyufa van benne.
Holnap gyufát kell venni, gondolja. Nem szabad elfelejteni.
Néha nehéz megjegyezni dolgokat, gondolja a kislány. Annyi minden van a fejében: dalok, történetek, dolgok, amiket szeretne megtanulni, dolgok, amiket szeretne elfelejteni, de folyton visszajönnek. Ha valamit meg kell jegyeznie, sokszor elfelejti, és ha valamit szeretne elfelejteni, sokszor megmarad a fejében.
Miközben a lépcsőt mássza, kitalál egy trükköt. Mit is kell megjegyeznie? Ja, igen, a gyufa! Gondolatban egy teli doboz gyufát rak a feje közepében található asztalra. Egy lámpácska fénye világítja meg a gyufát, ez jó, így holnap reggel ez lesz az első dolog, ami eszébe jut. Reméli. De milyen lámpa is? Zöld zománcos, kopott aranyszegéllyel. Az édesanyjának volt régen ilyen lámpája az ágya mellett. Akkor ez is egy olyan dolog, amit inkább el akar elfelejteni.
Itt találod a regényről szóló ajánlónkat!
Hát akkor gondolj egy másik lámpácskára, Lámpácska! – szól rá magára. Mert Lámpácskának is hívják.
A valódi neve Emilia. Így hívták az anyját is. De az apja megunta, hogy amikor kimondja ezt a nevet, ketten is felnéznek, aztán meg hallani sem akart róla. Így most már csak Lámpácskának hívja a lányát.
– Nem vagy valami fényes, Lámpácska – szokta mondani, ha Lámpácska elfelejt valamit vagy megbotlik, általában forró levesestányérral vagy valami ilyesmivel a kezében.
Lámpácska felmászik a lépcsőn az utolsó szál gyufával. Nagyon óvatosnak kell lennie, a gyufa lángja nem aludhat ki, amíg nem ég a lámpa, mert akkor... Hajóroncsok és egy dühöngő apa. Lámpácska el sem tudja képzelni, mi lehet ennél rosszabb.
Feljebb húzza és kicsit megsodorja a kanócot, hogy könnyen lángra kapjon. Kiveszi a gyufát a dobozból, szigorúan ránéz.
– Nagyon ügyes légy! Komolyan mondom, mert különben...
Különben mi? Mi lehet a legrosszabb, ami egy gyufával történhet? Ha kialszik? Ha kettétörik? Nem, jobb ötlete támadt!
– Különben bedoblak a tengerbe – suttogja. – Olyan vizes leszel, hogy soha többé nem gyulladsz meg.
Legalábbis, amíg partra nem sodorja a tenger, ahol megszárad a napon és...
– Lámpácska! – mintha egészen közelről kiabálna az apja, pedig hatvanegy lépcsővel lejjebb áll. – Gyújtsd meg a lámpát! MOST!
Ilyenkor általában már aludni szokott, a karosszékében horkolni. De ma este pont nem. Lámpácska végighúzza a gyufát a doboz oldalán. Egyetlen szikra pattan. Még egyszer végighúzza. Formás lángocska tűnik elő, és kénszag támad. Jól van. A másik kezével kis ernyőt formál a gyufa feje köré, úgy közelíti a kanóchoz. Gyerünk! A láng mintha elbizonytalanodna, de aztán erőre kap.
Lángocska, lángocska, tedd a dolgod,
Idd fel a könnyet, edd a kanócot!
– dúdolgatja, miközben a vakító fénybe néz. Az előbb még kis görcs volt a gyomrában, mostanra eltűnt.
Ajtót bezárni, mechanikát felhúzni, és kész.
– Gyufa, gyufa – dúdolja lefelé a lépcsőn. Nem szabad elfelejteni.
De elfelejti.
Érdekel a folytatás? Kattints ide és szerezd meg!
