„Blúz a tűzre...”
Mi történik, ha egy divatmániás tinilány és egy indiai gyárban dolgozó fiatal lány élete keresztezi egymást? A Made by Indira érzékenyen és elgondolkodtatóan mutatja meg, milyen világ választja el egymástól a fast fashion rajongóját és azt, aki ezeket a ruhákat készíti. A holland Terra számára a vásárlás játék és önkifejezés, míg az indiai Indira számára a munka túlélés és családfenntartás. Amikor Terra nagynénjével Indiába utazik, első kézből látja meg, mi rejlik a csillogó kirakatok mögött – és ez a felismerés mindkét lány életét örökre megváltoztatja. Olvass tovább, olvass bele a regénybe!
A farakásuk pont akkora lett, mint a szomszédoké. Indira megbökte a húgát, Parvatit.
– Nézd, jól csináltuk! Parvati a mutatóujja köré tekerte a copfját, és szégyenlősen megvonta a vállát, de látszott rajta, hogy sugárzik a büszkeségtől. A nagy neemfa alatt három ház állt szorosan egymás mellett, az övéké a középső volt, a kis máglyát előtte építették fel.
– Időben elkezdted gyűjteni és kiszárítani a tehéntrágyát! Neked köszönhetően nálunk lesz a legszebb a tűz az egész faluban! Indira átölelte és magához szorította sovány testvérét. Rég nem látta ilyen boldognak. Parvati még csak tízéves volt, öt évvel fiatalabb nála, de úgy tudott aggódni, mint egy felnőtt. A falu pálmafái fölött lassan kivilágosodott az égbolt, elhalványultak a csillagok. Indira szerette ezt a napszakot, amikor még minden új és friss volt: a pasztellszínű házfalak, a pálmalevelekből szőtt fészerek, és még az utak vörös, döngölt földje is. Amma jött ki a házból egy régi, sötétzöld száriban, maga előtt tolva Ravit.
Tedd a kosaradba a könyvet!
– Meg kell gyújtani a tüzet, mielőtt feljön a nap! Ravi vézna karját a magasba lendítve, ásítozva nyújtózkodott. A bátyjának mostanában több alvásra volt szüksége, mint Indirának. Talán azért, mert olyan nagyot nőtt az elmúlt évben. A szomszéd gyújtotta meg elsőnek a máglyáját, közben a kisfia elkezdte a dobját verni. A tűz hangosan ropogott, mert a fa még nedves volt.
– Káli vannakam ! – Ravi a kezét összekulcsolva, udvariasan köszöntötte a szomszédot. Ezek szerint nem felejtette el, amit amma mondott neki előző nap: hogy igyekezzen megőrizni a falusiak barátságát ezek ben a nehéz időkben is. A szomszéd visszaköszönt, és intett Ravinak, aki fogott egy ágat, és beletartotta a tűzbe. Amikor az ág meggyulladt, Ravi bedugta a saját farakásukba. Eltartott egy darabig, de végül náluk is fellobogott a tűz. Parvati megragadta Indira karját:
– Odanézz! A faluban mindenhonnan dobszó és a tűz ropogása hallatszott, a levegőt kezdte betölteni a füstszag. Indirát egy pillanatra átjárta a boldog izgalom, amit tavaly ilyenkor, Bogi Pongal napján érzett. Ilyenkor szokták megkezdeni az előkészületeket a háromnapos aratási ünnepre, a Pongalra.
Olvasd el ajánlónkat a könyvről!
Ravi is kihozta a dobját, és letelepedett a Bogi-tűz mellé törökülésben. Fekete haja rálógott a fülére, sötétpiros nadrágja jól illett a vörös földhöz, és a lábujjaival is verte az ütemet. A keze tette, amit tennie kell. De Indira szíve összeszorult, amikor látta a saját szomorúságát a bátyja fekete szemében visszatükröződni. A Bogi Pongal családi ünnep, és közülük hiányzott valaki. Ez volt az első alkalom, hogy appa nélkül ünnepeltek. Tavaly ő gyújtotta meg a tüzet. Vajon ő is rájuk gondol most?
Indira érezte, hogy könnyek égnek a szemében, de ekkor Parvati megbökte:
– Segítened kell ammának! Parvatinak igaza volt. Indira egy pillanatra elfelejtette, hogy a nővérük, Angeli a jövendőbelije családjának segít. Tegnap indult el a kissé távolabb fekvő falujukba. Ha minden jól megy, délután ér vissza, és még utoljára együtt megünneplik a Pongalt.
– Nézd csak, tegnapról maradt még egy kis rizs! – mondta amma halkan, amikor Indira bement hozzá.
– Mi lenne, ha ezt sütnéd meg reggelire? Különben holnapra nem lesz elég rizsünk Szúrja Pongalra. Az ünnep második napján a napisten tiszteletére rizst szokás főzni. Amma átadta Indirának a kis tálka rizst és a serpenyőt.
– Majd Parvati segít megrakni a tüzet a főzéshez. Indira szótlanul kiment. Különös volt, hogy az utolsó adag rizsükkel kell köszönetet mondaniuk Szúrjának, a napnak, amikor az aratás számunkra ennyire balul sült el. De ammának igaza volt. Ez a legbölcsebb, amit tehetnek. Az istenekkel jóban kell lenni. A házukkal szemben állt egy tűzrakó hely, amin három másik családdal osztoztak. A négyzet alakú betontömbben négy üreg volt, amiben tüzet lehetett gyújtani. Aznap reggel Indira volt az első, a többiek még a Bogi-tüzüknél beszélgettek.
– Hozom a fát! – jelent meg Indira mögött Parvati száraz ágakkal a kezében. Leguggolt a nővére mellé, és lerakta az ágakat az egyik üregbe. Aztán visszaszaladt, és hozott néhány izzó széndarabot a Bogi-tűzből. Indira felemelte az ágakat, hogy Parvati be tudja ejteni alájuk a szenet. Aztán fújni kezdte a parazsat.
– Menj, és vágj a reggelihez banánlevelet! – mondta. Még be sem fejezte a mondatot, és Parvati már indult is. Indira utána nézett. Parvati is szorosan befonva hordta a haját, így rejtette el a hullámosságát, pont, mint Indira. A kurtája, amit valaha Indira hordott, túl nagy volt neki, de így legalább nem látszott, hogy milyen kopott a csuridarja . A húga mindent megtett azért, hogy enyhítse az övéi szomorúságát, de ő vajon mit érzett? Parvati volt a legkisebb a három lánytestvér közül. Appa hatalmas adósságot halmozott fel, hogy hozományt adhasson a tizenhét éves Angelinek. Neki ez a házasság volt az egyetlen esélye egy jobb életre. Indira bele sem mert gondolni, hogy mi lesz vele, amikor egy-két év múlva ő is házasulandó korba ér. De ahhoz, hogy Parvatinak is legyen hozománya, végképp csodára lenne szükség, és ezzel a húga is tisztában volt. Kicsivel később hallgatagon reggeliztek négyesben a házuk eresze alatt. A kis adag rizs szinte eltűnt a zöld, csillogó banánleveleken. Meddig kell még ebben a szegénységben élniük? Nem sokkal azután, hogy appa elment, amma megtalálta a fotóját, amihez egy százrúpiás volt hozzátűzve. A babona szerint az ilyesmi gazdagságot fog hozni a családjuknak, de Indira ebből semmit sem vett észre, és appa már hetekkel azelőtt elment.
– Gyere, Indira! – mondta amma. – Szépen kitakarítjuk a házat a holnapi Szúrja Pongalra! – Erőltetetten vidám volt a hangja, és túl hangosan beszélt. Mintha el akarta volna hitetni a szomszédokkal, hogy ez a Bogi is úgy zajlik náluk, mint máskor. Amma tényleg azt gondolja, hogy nem vették észre, mi van velük?
Indira egyesével kivitte a holmijukat. A vizeskannákat rögtön az ajtó mellé tette, hogy csak felkaphassa őket, amikor majd elmegy vízért. Melléjük, a nagy műanyag lavórba pakolta be az edényeket és minden élelmüket. Amma előtte minden dobozt, zacskót ellenőrzött, nem lehet-e kidobni valamit. Az ünnep szokása szerint el kell égetni mindent, amit már rég nem használnak. De ehhez az kell, hogy az embernek legyen is valamije.
– Nem, ez még jó lesz! – ismételgette amma. Hát persze, rég elmúltak azok az idők, amikor a lisztjüket vagy a fűszereiket ki tudták dobni, mert már nem lehetett megenni. A ruháikat zárható, műanyag vödrökben tárolták a bogarak miatt. Amma kinyitotta az elsőt, Ravi ruhái voltak benne. Kivette belőle és maga elé tartotta a fiú két ingjét.
– Ezt kidobhatjuk? – kérdezte hangosan. Indira megrázta a fejét. Nem, ezek a darabok már tényleg nem újak, de mi mást hordhatna Ravi? Másnap lesz Szúrja Pongal, amikor új ruhát szokás felvenni, de idén ez sem fog menni Indira családjának. Amma Indira vödrében sem talált semmit. Hiszen ami Indirára kicsi volt, azt Parvati kapta meg. De szerencsére Parvati vödrében találtak egy rongyosra hordott, kinőtt blúzt. –
Ezt! Ezt dobjuk a tűzre! – szólalt meg amma a boldogságtól elcsukló hangon. Indira kivitte a blúzt, és hogy örömöt okozzon ammának, hangosan odakiáltotta Ravinak:
– Ezt ki lehet dobni! – És bedobta a blúzt a lángok közé.
Tedd a kosaradba a könyvet itt!
Olvasd el ajánlónkat a könyvről itt!
Ismerd meg az összes Tilos az Á-könyvet itt!
Rádai Andrea fordítása az Európai Unió támogatásával, a Kreatív Európa keretén belül készült el.
