Gyurmázzatok és homokozzatok otthon!

Csodás elfoglaltság a kicsiknek, ha a betűktől már kifolyik a szemetek, de az elektronikának sem akarjátok beadni a derekatokat

Tudjuk, mennyire nehéz a bezártság sokadik hetén is felkelni és végigcsinálni egy kemény napot összezárva a családdal, a munka (és házimunka) mellett egyszerre betegápolónak, ételfutárnak lenni és még a gyereket is szórakoztatni.

Egy darabig persze lehet olvasni és társasozni, fejtörőket megoldani, de néha azért kell valami, amin nem kell sokat gondolkozni, csak csinálni. Milyen jó lenne most kint a szép napsütésben homokozni! Amikor elgondolkodtunk rajta, hogy a kijárási korlátozás miatt milyen sok kisgyereknek kell ettől a kedves hobbijától elbúcsúznia, eszünkbe jutott, hogy nekünk van egy megoldásunk erre, amiről lehet, hogy nem is tudtok, és amivel a négy fal között is rekreálhatjátok a homokozó-élményt!

26816.jpgIsmeritek a kinetikus homokot? Ez a különleges anyag, ami ezen kívül még Kinetic Sand, mágikus homok, homokgyurma vagy örökmozgó gyurma néven fut, ugyanarra képes, mint a vizes homok a homokózóból, de könnyebb takarítani és ártalmas anyagok sincsenek benne, így remekül passzol a gyerekszoba padlójára is, ahol úgyis csak a saját baktériumtörzseitekkel fog találkozni. A Kinetic Sand többnyire ugyanolyan homokszemcsékből áll, mint amivel a játszótéren vagy a tengerparton találkozhattok, ehhez tesznek hozzá keményítő anyagokat, illetve szilikonolajat, hogy egy sikamlós, könnyen pergő vizes homokra emlékeztető anyagot kapjanak belőle.

dsc02228.jpgAz a jó benne, hogy úgy tapad hozzá a kézhez, mint az igazi homok, de sokkal könnyebben lejön a kézről. Mivel sosem szárad ki, nem tapad bele a szőnyegbe, könnyű felporszívózni és a gyereknek sem lesz baja tőle, ha véletlenül megkóstolja. Nagyon ajánljuk pici gyerekek kezébe, mert nagyon könnyű kezelni: tapad a kézre, mégis könnyen lepergethető róla.

Lehet belőle homokvárat is építeni, arra azonban figyeljünk, hogy a Kinetic Sand pehelykönnyű állaga miatt ezek az építmények hamar szétporlanak, inkább tapicskolásra, kísérletezésre, mint tartós homokszobor-készítésre való.

Keresd itt a többféle kiszerelésű kinetikus homokokat!


mad-mattr-kinetic-doh-lr-01-6315.jpgA kép forrása: kidstoptoys.comA Mad Mattr gyurmák hasonló összetétellel bírnak, mint a Kinetic Sand, de annál kissé keményebbek, gyurmásabbak. Homokszerűek, de sokkal jobban hasonlítanak egy nyúlós tésztára. Ha porlasztod, porzik, de sokkal jobban összetapad, keményebb, masszívabb anyagról van szó. Nagyon alkalmas homokvár-építésre, mindenféle homokfigura készítésére, lehet belőle formakinyomós, építőkockás és 3d-s figura-készítés szettet is kapni! Nagyon sokféle árnyalatban kapható, van fehér, fekete, kék, zöld, lila, piros, rózsaszín. A színeket akár keverhetjük is egymással!

A Kinetic Sandhez hasonlóan a Mad Mattr-re is igaz, hogy sosem szárad ki, könnyű takarítani, a színes gyurmák sem fognak, nem tartalmaznak egészségre ártalmas anyagot, és nincs bennük semmi, ami allergizálhat, így glutén sem, ami a gluténérzékeny gyerekek esetében fontos, hiszen ők a bőrükön is tapasztalhatnak allergiás reakciókat.

Keresd itt mindet, rengeteg van!

Ha pedig nem a várépítés és tapicskolás a célotok, hanem inkább egy érdekes anyag sokszínű tulajdonságainak megfigyelése, nagyon tudjuk ajánlani az intelligens gyurmát, más néven a Gyurmalint (angolul thinking putty néven találtok róla lenyűgöző ASMR-videókat az interneten!)


maxresdefault.jpgA kép forrása: https://www.youtube.com/watch?v=kGR_FdcSCboAz intelligens gyurmát olyan gyúrni, mint egy hétköznapi gyurmát, de ha sokáig nem nyúlsz hozzá, folyékonnyá válik – így mindig tartsd a dobozában, ha már nem játszol vele, különben pórul járhatsz, ha szétfolyik a szőnyegen! Nyúlik, ha nyújtod, pattan, ha golyót formálsz belőle, szakad, ha téped és törik, ha ráütsz, általánosságban elmondható róla, hogy szilárd anyagként viselkedik, ha gyorsan történnek vele a dolgok, és folyékonyként, ha békén hagyják. Gyurmalinból több tucatnyi színűt találhatsz a kínálatunkban. Találhatsz belőlük natúr, pasztell, csillogós színekben, sőt, átlátszó is létezik, na meg egy csomó illatos! Plusz funkciókkal rendelkezők is vannak, például mágneses, sötétben világítós vagy olyan, aminek hő hatására változik a színe. Nézd meg ezt a videót, meglátod, hogy működik!

24657.jpgA fentebb említett homokszerű gyurmákkal szemben ez az anyag képes beleragadni a hajba, a szőnyegbe, így ezt inkább nagyobb gyerekeknek ajánljuk. Ha véletlen mégis belekennétek valamibe, árulnak hozzá oldószert, de az alkohol és a sikálás is jól viszi. Jó benne, hogy sosem szárad ki, és a fentiekhez hasonlóan nem tartalmaz semmilyen allergén vagy egészségre ártalmas összetevőt. Ezt a nagyon furcsa anyagot, ami az intelligens gyurmák alapját képezi, a második világháború idején találtak fel, miközben az akkoriban nehezen elérhető kaucsukgumi alternatíváit keresték, és kipróbálták, mi lesz, ha összekeverik a szilikon-alapú polimereket bórvegyületekkel, szilikonolajjal, glicerinnel és titánium-dioxiddal kevernek. Egy olyan nem-Newtoni folyadékot kaptak, ami azóta is óriási népszerűségnek örvend és űzi el a stresszt gyerekek és felnőttek körében is.

Keresd itt mindet!

Reméljük, ettől a sok kémiázástól megjött a kedvetek egy kis agylazító gyurmázáshoz! Ha igen, nézzetek körül a webshopunkban, biztosan találtok magatoknak kedvetekre valót.