Pucéran a Ruhák Országába
Harcos Bálintot már jól ismerhetitek, ő a nagy sikerű Szofi-sorozat és az egyik kedvenc elalvós könyvünk, a Dorka és az elgurult gomb szerzője. Most legújabb kötete, A halandzsarablók kapcsán beszélgettünk vele, olvasd el interjúnkat!
Azt már megszokhattuk az eddig megjelent könyveidben, hogy a kissé abszurdba hajló humor nem áll távol tőled. Most A halandzsarablókon viszont teljesen végigvonul ez az elszabadult fantáziavilág. Milyen volt írni ezeket a történeteket?
Ha valamit írok, csak utólagosan szoktam megérteni, mi iránt ébredt föl a vágyam. Ezek a mesék különc mesék – nem csupán különcökről szólnak, hanem maguk is azok. Gyöngéd anarchisták. Furcsa kisvárosok, rozsdaövezetek, padlások lomjai és kiérdemesült operaénekesnők, a vágy, hogy New Yorkba repüljünk (noha a férjünk ellenzi), a vágy, hogy visszavaduljunk oroszlánná, hogy CSAKAZÉRTSE rakjunk rendet és halandzsák legyünk, egy fán tűzoltózenéljünk életünk végéig, és pucéran belépjünk a Ruhák Országába – ez a könyv mind ez.
A halandzsarablók kicsit nagyobbaknak szól, mint, mondjuk, a Szofi-mesék. Ebben közrejátszik az, hogy a saját gyerekeid is nőnek? Számíthatunk arra, hogy ahogy ők növekednek, te is egyre nagyobbaknak fogsz írni?
Közrejátszik, igen. De ahogy mindenkinek van egy belső életkora, amely nem változik („ő arra lett kitalálva”), úgy – talán – egy írónak is van egy belső közönsége, amelynek az életkora nem változik. A gyerekíró-magam láthatatlan-örök közönsége 10 év alatti. Nem hiszem, hogy fogok tudni nagyobbaknak írni. Kamaszkoron túliaknak aztán persze megint igen, de az már felnőtt-ügy.
Miért fontos számodra a humor? Nagy különbséget látsz abban, hogy mit tartanak viccesnek a gyerekek és mit a felnőttek?
A humor anarchikus, a költészet is az, a gyerekek is azok, az éjszakák is – kell több? Hányom-vetem magam a napon, szöknék a jelentések világából. Jöjjenek csak velem minél többen. Aztán együtt lépünk be az Országba és külön – így mondja a könyv egyik meséje.
Turi Lilla most illusztrálta először a meséidet, és szerintünk szuperül kiegészítik a kötetet a rajzai. Milyen volt a közös munka?
Remek volt Lillával együtt dolgozni. Csodálatos illusztrátor, valódi művész. A rajzai ugyanazt teremtik meg, mint – remélem – a mesék: az abszurd humort, a finom metajátékokat, a bájt, a mélyben meglapuló káoszt (halandzsát!) és azt a szuverenitást, ami csakis a különcök kincse. Punks not dead – írta föl Lilla az egyik rajzon egy pólóra, ennél tömörebben a könyvet én sem tudnám összefoglalni.
Lehet valamit tudni arról, min dolgozol most épp, milyen könyved jelenik meg legközelebb?
Nemrég zártam le egy hosszú, verses mesét, a Boszorkánycicám párdarabját. Nem folytatása annak, de vannak közös pontjaik – Banyaguff és a hetven macska is feltűnnek benne. A Nagy Bezárkózás idején kezdtem el írni, talán nem véletlen, hogy a főhőseim egyszer csak fellázadnak, és világgá mennek – az egyre messzebb vándorlásukat követi a történet. A következő könyv, amelybe belefogok, egy meseregény lesz, amely jópár éve félkészen vár rám, hogy folytassam. De őróla nem árulhatok el még semmit.
