"Egy történet akkor jó, ha több van benne, mint amennyit beleírok"

Interjú Kiss Judit Ágnessel

Megjelent a Zsálya hercegnő és az öregnek hitt herceg, ami olyan varázsmese, ahol minden egy kicsit ki van fordítva. Ahol minden jellegzetes mesei elemet megtalálunk, mégis átformálva, modernné alakítva. És a fantáziába egy picit beszüremlik a valóság is. Nemcsak felejthetetlen mese, de különleges irodalmi élmény is. Erről beszélgettünk a szerzővel, olvass tovább!

zsalya_4.png
Szimonidesz Hajnalka illusztrációi
Mit gondolsz az igazi, „hagyományos” tündér- és varázsmesékről, szereted őket?

Nagyon szeretem őket, erősnek és gyógyítónak tartom. Nem véletlenül létezik meseterápia, és nem véletlenül mondja azt Boldizsár Ildikó, hogy legjobban ezekkel a mesékkel tud gyógyítani. A varázsmesék több ezer évesek akár, a szimbólumrendszerüket többen is kutatják, régi nagy kedvencem Clarissa Pinkola-Estes Farkasokkal futó asszonyok című könyve, vagy Robert Bly elemzése a férfivá válásról a Vasjankó című mesén keresztül.

Nem gondolod – mint mostanában sokan – hogy esetleg túl félelmetesek, a gonosz túl gonosz, a halál túl halálos? Egyáltalán, mit gondolsz, jó az, ha a mesében van valami félelmetes? (Ennek kapcsán egyébként elárulhatunk egy kulisszatitkot – a Zsálya hercegnőben a gonosz király, a gonosz apa eredetileg meghalt. Szerkesztői kérésre finomítottunk a halálon – mondván, mégis a gyerek apja… – így hát végül a gonosz király dolmányos varjúvá változott. Ezzel te most így elégedett vagy, vagy szívesebben láttad volna őt holtan?)

Én nehezen írok bármilyen rossz dologról. A felnőtteknek szóló regényeimben is küzdelmes megölnöm egy szereplőt. A varázsmesék ezt sokkal lazábban kezelik. Látott már bárki a sárkány halálán sírva fakadó gyereket? De nemcsak a gonoszok halnak meg, a mesék rendszeresen megölik a főhős anyját, például a Hófehérkében, a Hamupipőkében. De a világszép nádszálkisasszony című mesében két nádszálkisasszony fullad meg, mire a főhősnek eszébe jut, hogy úgy vágja fel a nádszálat, hogy már van nála víz.

Én simán megöltem volna a bántalmazó apát, és azt hiszem, a bántalmazott gyereknek kell is ennyi elégtétel, szerintem senki nem ütközne meg rajta a gyerekek közül. De a varjúvá válás is ezt a szimbolikát hordozza. A lányom ugyanakkor megkérdezte aggódva, nem tér-e vissza a varjú, vagy nem fog-e visszaváltozni. Ebből a szempontból szívesebben láttam volna a gonosz királyt holtan. De szeretem a varjú szimbólumot is, mint minden szimbólumot.

zsalya_7.jpg
Kicsit ugyanez a kérdés, máshonnan: kiadóként nagyon nagy különbséget látunk a magyar és pl. a holland gyerekirodalom között. Ők egyenesek, szókimondók – itthon szeretjük burokban tartani a gyerekeket, és azt gondolni, addig jó, míg nem tudja, milyen szörnyűségek vannak a világban. Te mit gondolsz erről?

Elvben a hollandokkal értek egyet, de én is félek a szörnyűségekről beszélni a gyerekemmel. Nemrég az aradi vértanúkról kérdezett, és komolyan kínlódtam, mit mondhatok neki például egy kivégzésről.

Lehet, hogy könnyebb ilyen dolgokról beszélni, ha nagyon eltávolítjuk és áttesszük egy nem valódi, mesei világba, és amint felismerhető, mai környezetbe tesszük a mesét, a rossz dolgok sokkal félelmetesebbé válnak? Ugyanakkor mintha a mai gyerekek (vagy a mai szülők?) jobban szeretnék, ha a mesében egyértelműen felismerhető a valódi élet, óvodástul, iskolástul.

Drámapedagógiából ez volt az egyik alapvetés, amit tanultunk: az eltávolítás. Az feloldja a hárítást. Ha egy osztályban lopás van, nem játszódhat a kerettörténet egy osztályban. Inkább egy indián törzsben. Bármilyen eltávolítás működik, de ha direkten akarok írni, akkor a legrosszabb tanmese születhet meg. Babaróka történetei hiába estek meg velünk, sokkal nagyobb szabadságban beszélhettem el a rókákon keresztül. Egyébként én gyerekként is jobban szerettem a szürreálisat, untattak a hétköznapi életről szóló történetek. Sokkal jobban szerettem például a népmeséket, vagy Lázár Ervint, mint Janikovszkyt – őt csak kamaszkoromban kedveltem meg.

zsalya_3.png
Tudjuk rólad, hogy rendkívül érzékeny vagy minden társadalmi problémára, nagyon sok minden jelenik meg ebből (a Pagony legnagyobb örömére!) a meséidben. A Zsályában egy nagyon súlyos kérdés áll a középpontban – a családon belüli erőszak. Ugyanakkor, szögezzük le, mielőtt a szülők rögtön megijednének – nagyon-nagyon finoman, egy gyerek számára semmiképp nem ijesztően, nem tanító célzattal, hanem szervesen a mese szövetébe illeszkedve jelenik meg. Hogyan lehet egyensúlyozni ilyen esetben, mi az, ami még belefér (bármi?), illetve a “mi”-nél talán fontosabb a “hogyan” – hogyan lehet nehéz, fontos, szomorú kérdésekről beszélni a gyerekeknek, hogy attól az még mese maradjon? (Én egyébként azt a választ szűrtem le a te meséd alapján, hogy minden “tanulságot” Zsálya, azaz a gyerek von le, semmit nem a felnőttek mondanak ki. Ez fontos szerintem.)

A mese nem ezzel a szándékkal született. Egyszerűen a gyerekem kitalált egy címet: Az öregnek hitt herceg, és megíratta velem hozzá a történetet, amiben lennie kellett unikornisnak, tündérnek és hercegnőnek. Én gondoltam tovább: öregnek hitt? Akkor nem öreg. De miért hiszik öregnek? Mert biztosan úgy néz ki. Miért néz ki öregnek? Mert megfordult az idő – innen már csak egy lépés volt az időt megfordító gonosz apa, aki nem akarja átadni a hatalmát. Nyilván azért kúszott be ez a téma, mert a társadalom legsúlyosabb problémájának tartom a családon belüli erőszakot. Elképesztően sok szülő veri a gyerekét, és tartja ezt helyesnek. Egy felolvasás kapcsán szörnyedtem el, hogy nagyjából a csoport fele beszélt erről. Tanárként is hasonló élményeim vannak, bár a kamaszokat már kevésbé bántalmazzák a szülők. Én nem abban látom a fő különbséget, hogy a szíj csatos végével veri a szülő a gyereket, vagy csak megpofozza, hanem abban, hogy tisztában van-e vele, hogy hibázott, amikor ütött, és tud-e bocsánatot kérni például. Ezzel persze nem akarom azt mondani, hogy a sorozatos bántalmazást a sírós bocsánatkérés, virágcsokor, csoki jóváteszi – a bántalmazó kapcsolatokban nemegyszer ez a dinamika. A gyerekverésben viszont a szülő jogosnak állítja be a verést, és ezt a gyerek is sokszor elfogadja. Így válik majd maga is gyerekverő szülővé.

zsalya_7.png
Már a Babaróka kapcsán is mesélted nekünk, hogy "igyekeztem, hogy ne lehessen teljesen eldönteni, mert nem tartom annyira fontosnak. Viola épp úgy tologatja a kisautókat és szeret építeni, mint babát ringatni. Ő már nagyon tudja magáról, hogy lány, fontos is neki, de mikor megkérdeztem, hogy Babaróka fiú-e vagy lány, azt mondta: Babaróka!"* A Zsálya hercegnőben is érdekesen alakulnak ezek a szerepek, hiszen egy kislány siet a herceg segítségére, sokszor ő tűnik bátrabbnak, határozottabbnak. Az egyik kedvenc részem az volt a mesében, amikor a rögtönzött lánykérésre Zsálya kedvesen, de nevetve nemet mond. Fontos szempont nálad, hogy a tradicionális szerepek mellett más alternatívákkal is találkozzanak a gyerekek?

Hihetetlenül fontos. Ez a népmeséktől sem idegen, nagyon szeretjük Zalka Csenge gyűjteményét, a Ribizli a világ végén-t, amiben a lányok nem toronyszobákban ülnek, és várják, hogy megmentsék őket, hanem harcolnak, túljárnak a király eszén, esetleg épp legyőzik a férfiakat. A lányom klasszikus kislány: rózsaszín ruha, pörgős szoknya, csillogó ékszer és az esküvő tervezése. És ez teljesen rendben van. De az is rendben volna, ha szerelne és fára mászna. És ezt nem akarnám fiúsnak tartani.

Sokat játszol a nevekkel a történetben, kollégánk így fogalmazta meg a Zsályáról írt cikkében: "Ebben a történetben minden az idő körül forog, a szereplők és a helyszínek nevei is nagyon gyakran az időre utalnak. A kisfiút, Aldo herceget (ez öreget, tapasztaltat jelent latinul) az apukája, mint fokozatosan kiderül, nemcsak nem szereti eléggé, de előfordul, hogy bántja is. Aldo herceg (spoiler!) egy varázslat révén öreggé változik, míg a király sosem öregszik. Ez jól szimbolizálja, hogy a gyerekkori bántalmazás valamelyest megfosztja az áldozatokat a saját gyerekkoruktól."** - te hogy látod ezt az értelmezést?

Most olvassuk a lányommal Szabó Magda gyerekregényét, a Tündér Lalát. Nem is emlékeztem, hogy mennyi minden van ott latinul. Az Aldo létező név egyébként, és származhat az öreg szóból, az Adal-ból, ami nemest jelent, de az adol (adolescens) melléknév pedig szintén latinul fiatal. Szívesen játszom a nevekkel, és valóban az idő körül forog ez a mese, hiszen az Idősárkányt keresik egész úton. Ezt a szimbólumot, az elveszett gyerekkorét nem írtam bele szándékosan a mesébe, de nagyon igaznak tartom. És egy történet akkor jó, ha több van benne, mint amennyit beleírok.

zsalya2.jpg


* Olvasd el itt korábbi interjúnkat a Babaróka kapcsán!

** Itt pedig kollégánk, Rebeka cikkét a Zsálya hercegnőről!


RENDELD MEG ITT A KÖNYVET!