Nem kell golfpálya a Margitsziget helyére!
Olvass bele a Rókazsolt és a csőposta című mesekönyvbe!
2025-08-28 - Pagony
Rókazsolt, az ízig-vérig városi róka föld alatti odújába gyűjti, amit a strandolók a Margitszigeten felejtettek. Van már zenélő kötőtűje, vigyorgó malacokat ábrázoló cipőkanala, varázskönyve, rengeteg felfújható gumimatraca és ezer más kincse. Amilye nincs, az a golfütő, ugyanis a rókák nem golfoznak. Meg senki sem szokott a Margitszigeten golfozni általában. Valakinek mégis eszébe jut, hogy a szigeten egy szupermenő golfpályát építsen. Az EGÉSZ szigeten! Ahol gyerekek fagyiznak, párok sétálgatnak, és a legfontosabb, ahol Rókazsolt és barátai laknak! Ezt muszáj megakadályozniuk! Olvass bele a könyvbe!
Rókazsolt a kutyajelmezében figyelte az eseményeket, aztán hazarohant, hogy a válságtanács előtt még gyorsan összeszedje a szemetet a strandon, ez volt ugyanis a munkája. Mire végzett, már mindenki megérkezett a hullámmedencéhez. Hűvös, késő nyári este volt, már javában ropogott a tábortűz, ami körül ott ült Brendon, Vanessza, Sári, Joli, Varjúsanyi, Sárkánybori, Macskabalog és Macskarozál, akik magukkal hozták a kicsinyeiket is.
Ákoska, Jánoska és Álmoska a Rókazsolt raktárából előbányászott különös tárgyakkal játszottak. Most épp egy levágott gipsz és egy zenélő kötőtű volt soron. Rókazsolt barátai közül sokan értesültek már a közelgő bajról, de Sárkánybori azért elmesélte a nagy golfpálya tervét újra.
– Emlékeztek, mikor gyűltünk össze utoljára ilyen hangulatban? – kérdezte Varjúsanyi.
– Amikor a Banyabarbi ellen szövetkeztünk… – szólalt meg Brendon.
– Aznap alig voltak a strandon, mert esett az eső… – tette hozzá elmélázva Vanessza.
– Igen, és a teraszon voltunk, és kihajoltam a korláton, és véletlenül beleejtettem a sajtos rolómból egy darabot egy bácsi sörébe! – nosztalgiázott Sári is.
– Korláton, korláton, béka van a tortádon! – óbégatta Ákoska, Jánoska és Álmoska, miközben a kötőtűkkel vívtak.
– Jé, én erre nem is emlékszem… – mondta Joli.
– Azt a lepottyanó sajtosroló-darabot nem kapta el esés közben egy galamb? – kérdezte Varjúsanyi. – Na de nem ez a lényeg… Hanem hogy akkor is nehezen hittük, hogy sikerülni fog! És mi lett a vége?
– Sanyi, te örök optimista vagy! – kiáltott fel Macskabalog.
– Az melyik? – kérdezte Sári. – Aki mindig a jót vagy a rosszat várja?
– A jót – felelte Joli.
– Igaza van Sanyinak. Meg kell próbálnunk tenni valamit! – jelentette ki Brendon.
– De mit? – tárta szét a kezét Rókazsolt. – Nekem most nincs semmi ötletem.
Eközben Macskarozál megpróbálta szétválasztani a gipszen marakodó Ákoskát, Jánoskát és Álmoskát, és kikapcsolta a zenélő kötőtűt, amiből szakadatlan szólt a Für Elise.
– Talán beszélhetnénk azokkal az öltönyös fickókkal – javasolta Brendon. – Elmondhatnánk nekik, hogy mennyi embernek fontos ez a sziget, és hogy…
– Á, szerintem nem lenne sok értelme… – legyintett Sárkánybori. – Nem úgy tűntek, mint akik hallgatnak a jó szóra.
Varjúsanyi felugrott.
– Hát lássuk el a bajukat azoknak a tökfejeknek! – kiáltotta. – Legyen bunyó! Csihi-puhi, csihi-puhi! – ugrált fel-le.
A többiek megrökönyödve néztek rá.
– No de Sanyi, ezek rengetegen vannak! Még ha el is tudnád őket kergetni, visszajönnek, ha kell, többen! – szólalt meg Brendon. – És ez amúgy sem megoldás…
Varjúsanyi megadón felsóhajtott.
– Lehet, hogy mégis meg kellene próbálni az öltönyösökkel beszélni – mondta Rókazsolt, és közelebb húzódott a tűzhöz.
– Egyelőre nincs jobb ötletem. És még ha nem is tudjuk őket meggyőzni, hátha megtudunk valami fontosat.
Sárkánybori leszállt Brendon vállára.
– Jó, de csak az emberszabásúak beszélhetnek velük!
– Persze! – mondta Brendon. – De kivel is kell beszélni?
Sárkánybori felröppent és izgatottan zümmögni kezdett.
– Igazgatóimrével! – vágta rá Sárkánybori. – Így hívták az egyik öltönyöst a kocsiban. És… volt valami írva a mappájukra… Talán Bitó Boa vagy mi… Varjúsanyi olyan hévvel vette elő a telefonját, hogy majdnem beleejtette a tűzbe.
– Bitó boa… nem találok ilyet… – motyogta.
– Akkor talán Batik Bea? Á, az nem lehet. Vagy… ez az, megvan! Bitang Bau! – kiáltott fel diadalmasan Sárkánybori.
– Igen, ilyen van! – mondta Varjúsanyi.
– Bitang Bau… Van egy nagy, üvegablakos irodaház, nincs messze a munkásszállótól, ahol lakunk, és ez van rá kiírva! – szólalt meg Brendon.
– Akkor veletek megyünk! – jelentette ki Joli. – De már csak holnap.
– Persze, menjünk! – értett egyet Sári. – És aludhatunk nálatok?
– De jó, aludjatok! Az én ágyamban, jó? – lelkendezett Vanessza.
– Hát jó – mosolygott Brendon. – De tudjátok, nálunk nincs nagy luxus, meg szűkösen is leszünk, de sok jó ember…
– …kis helyen is elfér! – fejezte be helyette Macskarozál.
– Jó, legyen így – egyezett bele Joli. – Varjúsanyi, ideadod a telefonod? Felhívom anyáékat! Úgyse fognak sokat kérdezősködni, amióta megérkezett a kistesónk, Kati, elég fáradtak…
De mielőtt a gyerekek felkerekedtek volna, még kiélvezték az esti strandot, a nyár majdnem legutolsó napját: lebegtek a gumimatracokon és a csillagokat bámulták, aztán a tűz melegénél énekeltek és zenéltek egy kicsit…
Tedd a kosaradba a könyvet ide kattintva!
Olvasd el ajánlónkat a könyvről itt!
