Hogyan mesélhetünk el egy történetet rajzokkal?
A Pestext és a Pagony vendége volt Ole Könnecke, író-illusztrátor. A Petőfi Irodalmi Múzeumban látható német illusztrációs kiállításon november 30-ig láthatóak a könyvei, képei (a többi izgalmas kortárs német gyerekkönyv között!), és a kiállítás megnyitóján beszélgetett vele Kovács Eszter, a Pagony főszerkesztője. Másnap pedig a Bartók Pagonyban tartott egész napos illusztrációs workshopot 18 magyar illusztrátornak, tervezőgrafikusnak arról, ami legjobban érdekli: hogyan mesélhetünk el egy történetet rajzokkal? Olvass tovább!
Fotó: Vörös Dóra
Mert Ole Könnecke nem egyszerűen képeket akar létrehozni, nem a képeihez kanyarít történetet, ahogy nem is a sztorijait illusztrálja. Egyszerre működik benne a vizuális és verbális történet: jön egy ötlet, megszületik egy figura, fejlődik a történet, befolyásolja a figura, keresi hozzá a legkifejezőbb képet, hozzárajzol, aztán redukál. Közben mindig egy játékos olvasóhoz beszél, olyanhoz, aki boldogan lép be az általa teremtetett terekbe, hogy ott együtt bóklásszanak, nevessenek, csodálkozzanak rá a világ furcsaságaira és magától értetődőségére. 
Fotó: Vörös DóraÉpp ezért a könyvei gyerekeknek szólnak, gyerekszereplői vannak, de a humora és éleslátása a felnőttek számára éppen olyan aha-élményt nyújt, mint a gyerekolvasónak. Szereti kimozgatni az olvasói elvárásainkat – a boszorkány nem úgy néz ki és nem úgy beszél, mint egy hagyományos boszorkány, de épp olyan gonosz és kicselezendő. A lovag egy óvodás, a királylány egy óvó néni, de a megmentés aktusa nincs elviccelve. A hátborzongató esti mesékben valóban olyan szörnyek merülnek fel, amelyek mindannyiunk elméjének mélyén ott nyüzsögnek, de épp az fegyverezi le őket, hogy a keret megmutatja: ők csak kitaláltak, és ha rájövünk erre, akkor kinevethetjük őket, és nincs mitől félni. Nem véletlen, hogy tavaly megkapta az egyik legrangosabb gyerekirodalmi díjat, a Bologna Ragazzi Awardot.
Fotó: Vörös DóraEzt a tudást próbálta megmutatni, ebben támogatni a workshop résztvevőit. Előbb a saját munkamódszeréről mesélt, majd három szokatlan és vicces (svéd nyelvű) zeneszámot rakott be, hogy olyan figurát alkossanak meg a résztvevők, aki ezeknek a világában jól érzi magát, ezt hallgatja, erre táncol. Az egyik egy mikulásos sramli volt, a másik egy nyávogós macskazene, a harmadik egy romantikus szám. Nem csoda, hogy szokatlan télapós és cicás rajzok is születtek, amelyekből Ole tanácsaival megtámogatva, nem egyből szinte egy komplett sztoriboard alakult ki a nap végére. Volt, akinek a Télapója a boszorkány elkóborolt macskáját megtalálta, majd a tulajdonossal a helyi kocsmában találkozva keveredett romantikus kalandba, volt, akinek a macskája dzsipen vágtatott egy road movie-ban, másnak a macskája tigrissé változott. A lényeg megvolt: érzelmek és humor összefonódása egy olyan kép-mesében, aminek van magja, ami köré az egész szerveződik.
Azt hiszem, büszkén és boldogan zárhattuk a vendégséget: Ole Könnecke látogatása sokat adott a hazai illusztrátoroknak és a gyerekirodalom iránt érdeklődő közönségnek, és ő is sok impulzussal távozott, sok jó beszélgetés, finom ebéd és vacsora és egy gyönyörű őszi napsütésben fürdő, pompás Budapest emlékével.
Ole Könnecke könyveit itt találod!
Pestext fotók: Vörös Dóra
