Ünnepel a Pozsonyi Pagony csapata!

Boldog szülinapot, Pagony!

Mint arról már hírt adtunk – de ha lemaradtál, most mindent elmondunk –, idén ünnepli 25. születésnapját a Pagony! 25 héten át évről évre emlékszünk vissza a 2001 óta eltelt időszakra, és minden évből egy fontos, mára ikonikus kötetet emelünk ki. Persze, hogy kedvezményt is adunk rá, sőt a szerző összes könyvére is – de csak egyetlen napig érvényes a webboltban! Ezen a héten a Pozsonyi Pagony csapata emlékszik vissza a 2002-es évre, a kiemelt könyvünk pedig az első Pagony-könyv: Marék Veronikától a Boribon születésnapja!

A Pozsonyi Pagony csapata

Együtt 25 éve

25 év. Hűha, belegondolni is elképesztő. Ez már egy negyed évszázad.

25 év történetei, találkozásai, kapcsolódásai és mosolyai. Nekünk ez nemcsak munka, hanem rengeteg emlék és közös élmény – amit veletek tölthettünk, és reméljük, még sokat töltünk is együtt.

Van köztetek, aki kézműves foglalkozásra járt ide ovi után, és ma a gyerekeinek keres nálunk első olvasmányt. Van köztetek, aki két-három évig itt dolgozott velünk míg tanult, és ma gyerekpszichológus, pedagógus, bábművész, dramaturg. Van köztetek olyan, aki félénken kérdezte meg itt a pultnál, hol kell kéziratot leadni, és ma sikeres szerző.

És van köztetek olyan is, aki együtt cseperedett Boribonnal, bolondozott a kuflikkal, majd izgulva kalandozott Ruminival. Aki itt kapta az első ajánlásokat, most pedig már ajánlja ezeket a könyveket a kicsiknek.

Huszonöt éve vagytok velünk itt, a legrégebbi Pagonyban. Ahol a plafonra kellett felcsévélni a kézműves asztalt napközben, hogy a vevők elférjenek; ahol egy pici helyiségben elindult a kiadó. Ahol ismerjük a könyveket és szeretjük azokhoz eljuttatni őket, akikhez a leginkább illenek.

Köszönjük, hogy velünk tartotok!

Eheti kiemelt könyvünk pedig Marék Veronika klasszikusa: Boribon születésnapja. 2002-ben ez volt a legelső saját kiadású könyvünk, ami a Pagony első születésnapjára jelent meg.


Ha nem szeretnél lemaradni az újdonságainkról, akcióinkról és különleges programjainkról, akkor iratkozz fel a hírlevelünkre!