Cirmi az első háziállat

Avagy a Galád család színrelép

Horváth Ildi első saját mesekönyve az összebújós meék hangulatát varázsolja eléd. Ismerd meg ebből a fantáziával teli részletből  a törpegyerekeket, Pirost és Menyust, ez a részlet meg különösen tetszeni fog neked, mert sok családban merül fel a kérés: "háziállatot szeretnénk! " Hogy sikerrel járnak- e a könyvbeli törpegyerekek, az kiderül a részletből, aztán keresd az Irány észak! - Egy törpecsalád kalandjai című könyvet!

Galádék hamar belakták a törpelakást. Mindenki elfoglalta aprócska szobáját, kipakoltak zsákjaikból és a bőröndökből. Benéztek minden kis zugba, felfedezték a sok érdekességet, amit évszázadok alatt Emil bácsi összegyűjtött. Volt itt többek között egy míves kalapácskészlet, gyémántfejtésre való, recepteskönyv kukacliszt-allergiásoknak, önműködô horgolótû és felhúzható
könyvlapozó.
 
Egy esős délután, amikor még a törpegyerekeknek sem volt kedvük kimozdulni, Piros és Menyus egy kincsesdobozban turkáltak, amikor hirtelen hatalmas dörgést hallottak kintről. A két testvér nagyon megijedt, egymásba kapaszkodtak.
 
– Micsoda idő! – horkantott Tata hintaszékében szunyókálva.
 
– Ilyen cudar időben még az állatok is elbújnak – tette hozzá Nana, aki épp a kamrában leltározta a lekvárokat, főzeteket.

A gyerekek megnyugodva továbbjátszottak. Piros a dobozban egy csillogós krétakészletet talált, amit Menyussal a padlón azonnal ki is próbáltak. A kréta csillogva kenődött szanaszét, amihez hozzáért, az szinte világított. Piros épp az egyik míves asztalláb díszítésén dolgozott, amikor hirtelen felkapta a fejét. Kintről furcsa zajt hallott. A törpe kislánynak különlegesen jó hallása volt, hiába voltak a föld alatt, minden neszre felfigyelt.
 
– Mintha sírna valaki, nem? – kérdezte az öccsét.
 
– Deb tudob... – mondta csöpögő orrát törölve Menyus.
 
– Nem tudnád abbahagyni ezt a csöpögést? Én kimegyek és megnézem – mondta elszántan Piros.

– Deb tudob... Hé, Piros, várj meg! – fújta bele az orrát Menyus egy hatalmas zsebkendőbe.

De Piros villámgyorsan felkapta az esőkabátját, zsebre vágta Emil bácsi szentjánosbogaras zseblámpáját, és észrevétlenül kiosont az ajtón. A törpecsúszdán lefolyt eső az ajtó előtti kis teremben már apró tócsákká gyűlt össze. Piros gyors mozdulatokkal felmászott a vizes csúszdán, és kidugta bozontos kis fejét a nyíláson, de a nagy sötétben nem látott semmit. Már rég beesteledett, és az eső szakadatlanul ömlött. Piros a fülét hegyezte. Igen!
 
Valami a szikla felől sírt és nyüszített. A törpekislány előkapta a zseblámpát és odavilágított. Egy pici párduccsiga didergett a szikla tövében.

– Ó, te szegény! Még megfázol, gyere, hazaviszlek! – azzal óvatosan kabátjába rejtette a kis állatot, és visszalépdelt a csúszda nyílásához.
 
– Piros, hol vagy? Mit csinálsz odafönt? – kiáltott bele a törpecsúszdába Anyus.
 
– Semmi különöset, csak megnéztem, mi újság idekinn, megyek máris! – azzal csendre intette a kis párduccsigát, aki még kisebbre húzta össze magát, és lecsúszott a törpecsúszdán.
 
Piros csöpögő kabátban, ártatlanul mosolyogva lépett be a lakásba, és egyenesen bement a szobájába.
 
– Na, mi volt az? – kérdezte Menyus tele szájjal.
Piros huncutul széttárta az esőkabátot, aminek belső zsebéből kukucskált ki a kis csiga.

– Aztaa!!! Nagyon cuki! Nekem is kell egy háziá....! – kezdte volna az ordítást vörösödő fejjel az öccse, de Piros még időben befogta csiganyálas kezével a száját.
 
– Min veszekedtek már megint? – jött be a szobába Apus.
 
– Áááá! Semmin, csak arról beszélgettünk, milyen jó lenne egy háziállat, mondjuk egy párduccsiga – pillogott az apjára Piros.

– Na, ne! Pont párduccsiga? Tudod, hogy az öcséd allergiás a szőrére, folyton folyik tőle az orra. Különben is, annyi pitypangygyökeret eszik, hogy nem győznénk etetni. Arról nem is beszélve, hogy mindent összenyálaz és folyton dorombol! Szó sem lehet róla.
 
– De Apus, légyszíííííí! – nézett rá könyörgő szemmel Piros. Aminek Apus persze nem tudott ellenállni.

– Na, majd meglátjuk... – enyhült meg, és zavarában inkább visszament az ásvány kódexét olvasni.

Piros és Menyus egy hétig rejtegette a csigát, de aztán mindenre fény derült.

– Hol vannak a pitypanggyökereim? A kamrába raktam őket! Ki vitte el? – mennydörgött Nana, az üres üvegeire mutatva.

– Valaki teljesen összenyálazta a papucsomat – dühöngött Anyus.
 
– Ettől a dorombolástól nem tudok aludni – panaszkodott karikás szemmel Tata.
 
– És mik ezek a nyomok? – nézett végig a lakáson villámló szemmel Apus. – Ennek a végére járok!
 
A törpelakás tele volt vékony, csillogó nyálnyomokkal. A vonalak keresztülszelték a falakat, a bútorokat, könyveket és a padlót.
 
Apus követte a nyomokat. Persze Piros ágya alá vezettek! Apus letérdelt, és bevilágított az ágy alá. Piros ágya alatt mindenféle játékok és lim-lomok hevertek. A sok kacat között, amit Piros a csigának halmozott fel, Apus egyszer csak egy csillogó kis kupacot vett észre.

– Szóval te voltál! – bökte meg Apus a lámpával a remegő kiskupacot, ami nyaffantott egyet, és farkasszemet nézett Apussal.
 
– Tudtam, egy párduccsiga!- mérgelôdött Apus, és Piros felé fordult.
 
– Bocsánat – motyogta Piros lógó orral. Majd könnybe lábadt szemmel Apusra nézett. – Azért maradhat? – szipogta.

– Jól van, maradjon! – enyhült meg Apus.

Így került Galádékhoz az elsô háziállat, Cirmi, a párduccsiga.

Hogy Menyusnak lesz-e saját háziállata, az kiderül a folytatásból, olvasd el a könyvből!

Kíváncsi vagy, miért jelentenek a gyerekirodalomban olyan fontos szerepet a törpék? Kattints a cikkünkre!

Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek