"...én úgy jól elvagyok..."

– Minél több gyereke van az embernek, annál kreatívabban tudja eltölteni az időt. A kreativitás a lét elemed, ez gondolom, nyomot hagy a négy-gyerekes mindennapi életedben is, hogyan?

- Igen, én folyton ilyesmiben töröm a fejem: hogyan lehet még színesebbé tenni a körülöttünk lévő világot, hogyan kezd el működni, új életet élni egy adott használati tárgy más értelmezésben. A házunk kész alkotói labirintus, bárhová mész, gyerekmunkákba botlasz. A játékok egy részét nem funkciója szerint használjuk: a dominóval nem dominózunk, hanem a kis lapocskákból elefántot épít a lányom, amikor pirítóst eszik az egyik fiam, kiharap belőle egy darabot, egyszer csak ránéz: - Jé, ez egy kutya!  

Kedvenc jelenetem az volt, mikor hátramentek kertbe, egy kisebb fadarabot elfűrészeltek, ez lett az autó teste, gyűjtöttek négy kavicsot, ezek lettek a kerekek, amit az apukájuk ráragasztott ragasztópisztollyal. Nálunk a falak, a padló is tele van gyerekrajzokkal. Most festettünk le két falrészt táblafestékkel, ahová táblakrétával lehet firkálgatni, vagy akár üzenni, hogy már megint itthon maradt a tornazsákod! :) A tejbegrízt évek óta úgy eszik, hogy kakaós rajzolást kérnek a tányérjukra, ilyenkor a kezemmel szórok egy kis napsugarat, szívecskét, holdat, autót, egyszerű formákat.

Persze azért én gyerekeim is legóznak, kütyüznek, amit a kegyetlen anyjuk próbál kordában tartani.

- Mindegyik gyereked egyformán részt vesz a dolgokban? Kiben látod az utánpótlást?

- Mindenki kapható egy kis ragasztós, hajtogatós, nyomdázós alkotásra, a szülinapi meghívókat is együtt készítjük az osztálytársaknak. A minap egy titkos térképet rajzoltunk a házunkról és a kertünkről, azonnal jöttek és felosztották a feladatot egymás között, te rajzolsz, én színezek, ő írja. A kicsit még hagyjuk szabadon garázdálkodni, néha leszedjük az asztal tetejéről, de mindig visszamászik.

- Melyik az a tevékenység, amit mindennap csináltok rituálisan?

- Legszebb része a napunknak a lefektetés. Amíg nem volt meg a negyedik gyerekünk, addig mindenkinek személyre szólóan járt saját mese, hoztak egy-egy könyvet és olvastunk, utána bebújtunk az ágyukba, az apukájuk és én is, felváltva, egy kis babusgatás, puszilgatás, simisimi. Ilyenkor általában elmondják, kivel mi történt, mi bántotta, milyen jó élménye volt.

Ez kicsit módosult a legkisebb megérkezésével, már most, másfél évesen átvette az uralmat az estéken is. Ő van a porondon: táncol, énekel, ráfekszik a már alvó gyerekeim fejére, puszikat osztogat, nem lehet nem rá figyelni.

- Te mit szeretsz a legjobban csinálni?

Aludni :) Dolgozni :) Nem tudom, én úgy jól elvagyok, nézem a körülöttem lévő világot, és megpróbálok nem háborogni, ha valami nem úgy történik, ahogy én szeretném.

- Hogyan jött a könyved ötlete?

- A családfa anyagát látva a kiadó indított el ezen az úton, ami nem esett nehezemre, mert az efféle gondolatok ötletek, szinte naponta pattannak ki a fejemből.

- Könyvedben rengeteg újrahasznosított anyagot használsz, ennyire tudatosan éltek Piliscsabán? Mennyire lehet ezt a fajta életmódot pl. a városi panelben megvalósítani?

– Szelektíven gyűjtöm a szemetet, és van egy komposztálónk, a kupakokat az óvodai gyűjtés miatt teszem el. Csomagolóanyagokat, újságpapírokat is elpakolom, ki tudja mire lesz még jó? Kis lakásban is lehet szelektíven gyűjteni, és esetleg naponta vinni le a szemetet, így nem halmozódik fel. Ha jó sok polc és rendszerező dobozka van a lakásban, és az illető szereti ezt csinálni, pakolgatni, szelektálni, akkor egy kisebb lakásban is félre lehet tenni limlomos kincseket.

– Ez a könyv nemcsak egy kreatív könyv, hanem egyfajta életszemlélet, hogy megtanuljuk, értékelni, újrahasznosítani a környezetünkben található leghétköznapibb tárgyakat, te ezt mennyire teszed tudatosan, és hogy látod, mennyire fogékonyak a mai gyerekek erre? Ezzel kapcsolatban mi a tanácsod azoknak, akik most vágnának ebbe bele?

– A gyerekek teljesen fogékonyak erre, hiszen egyébként is gyűjtögetnek fadarabokat, köveket, tollakat, faleveleket, terméseket, bármit, ami számukra érdekes. Hagyjuk őket, szedjék össze a számukra fontos dolgokat! Nekünk csak annyi a dolgunk, hogy a gyerekek gyűjteményét ne nézzük szemétnek, hanem rakjuk el egy dobozba, amit időnként elővehet, nézegethet, játszhat vele! Tudom, ez sokszor nehéz, mert ami nekünk nem fontos, azt hajlamosak vagyunk értéktelen vacaknak nézni.

– Akármikor találkozunk a szerkesztőségben, folyton mosolyogsz... Mi a mottód, amely szerint élsz?

- Ez nagyon jó, mert én magamat inkább a befelé forduló, mufurc személyek közé sorolnám, de ez szuper visszajelzés, hogy nem is ilyen vagyok! Köszönöm! Egyébként ez is a gyermekeimnek köszönhető, amióta megszülettek, nagyon sokat nevetünk. Olykor sírok is, pedig előtte én egy nagyon kemény, érzelmeit kimutatni képtelen, zárkózott ember voltam, már-már férfi. HAHAHA!

- Melyik a legkedvesebb rész a könyvedben? Várható-e folytatás?

- A családfa, mert a családot fontosnak tartom, és mert ezen a részen nagyon sokat dolgoztam. Szívesen kiírnám így a végére, hogy folytatása következik... már gyűjtöm a témákat és a technikákat!:)