Erich Kästner: A repülő osztály

Részlet

Van pár könyv az iskoláról, amit minden iskolásnak kötelező lenne elolvasni, annyira jó. A Pál utcai fiúktól kezdődő klasszikus sor valahol az Iskola a határonnál ér véget. Ezek közé tartozik A repülő osztály, amelyben különös felnőttek és gyerekek találnak egymásra - van, akinek nincs hova menni a szünetben, van, akinek van hova, de visszahúz a szíve, van, aki elvesztette a barátját, és újra megtalálja. Mindeközben dúlnak az iskolai belharcok, vakmerő tettekre kerül sor, de végül győzedelmeskednek a jók, és mindenki megtalálja, amit keresett.

1. FEJEZET

Séta az ablakpárkányon Néhány tánciskolai ifjú Az osztályelső, aki időnként éktelenül dühös Egy nagy fehér álszakáll Beszámoló a „repülő osztály” kalandjairól Egy verses színdarab próbája, amely váratlanul félbeszakad

Kétszáz széket hátratoltak. Kétszáz gimnazista zajongva felállt, és az ebédlő ajtaja felé tolakodott. A kirchbergi internátusban véget ért az ebéd.

– Az ördögbe is! – mondta Matthias Selbmann negyedikes a szomszédjának. – Kiesik a gyomrom! Húsz pfennig kellene sürgősen egy zacskó kalácstörmelékre! Van apród?

Uli von Simmern, egy kis szőke fiú, előkaparta zsebéből a pénztárcáját, és két tízest adott örökké éhes barátjának.

– Nesze, Matz! – súgta. – De nehogy elcsípjenek! A szép Theodor a kertügyeletes. Ha meglátja, hogy kimész a kapun, felad!

– Hagyj békén a buta felsőseiddel, gyáva kukac! – mondta Matthias fölényesen, és zsebre dugta a pénzt.

– És ne felejts el lejönni a tornaterembe! Megint próbánk van!

– Rendben! – helyeselt Matthias, bólintott, és eltűnt, hogy Scherf cukrásznál a Nordstrassén sürgősen megvegye a kalácstörmeléket.

Odakint havazott. Már a levegőben volt a karácsony. Határozottan érezni lehetett a fenyőillatot... A növendékek nagy része kitódult a parkba, hólabdával hajigálóztak, vagy ha valaki elgondolkozva arra haladt, teljes erejükből megrázták a fákat úgy, hogy a hó vastagon hullott az ágak közül. Százszoros kacagás töltötte be a kertet. Néhány felsős cigarettázva és felhajtott kabátgallérral, méltóságosan lépdelt fel az Olümposzra. (Olümposznak nevezték évtizedek óta azt a távol eső, titokzatos dombot, ahová csak a felsősök léphettek, és amelyet hír szerint régi germán áldozati kövek díszítettek, s azokon évente, húsvét előtt kísérteties felvételi ünnepségeket tartottak. Brrr!)

Más növendékek bent maradtak az iskolaépületben, felmentek a lakószobákba olvasni, levelet írni, kis déli pihenőt tartani vagy dolgozni. A zongoraszobákból hangos zene hallatszott.

A sportpályán, amelyet a gondnok egy héttel ezelőtt jégpályává változtatott, korcsolyáztak. Aztán hirtelen kiadós verekedés támadt. A jéghokicsapat edzeni akart. A korcsolyázók azonban nem akartak lemenni a pályáról. Néhány elsős és másodikos hólapátokkal és seprűkkel felfegyverkezve tisztogatta a pályát; fázott a kezük, és dühös arcot vágtak.

repulo_osztaly2.jpeg

Az iskolaépület előtt izgatott gyereksereg tömörült. Mindnyájan fölfelé néztek. A harmadik emeleten ugyanis a hetedikes Gäbler egyensúlyozott a keskeny ablakpárkányon a homlokzat hosszában, egyik ablaktól a másikig. Úgy tapadt a falhoz, mint egy légy, és lassan, lépésről lépésre kúszott oldalvást tovább.

A fiúk lélegzetfojtva nézték. Gäbler végre célba ért, és egy lendülettel beugrott a kitárt ablakon.

– Éljen! – kiáltották a nézők, és lelkesen tapsoltak.

– Mi volt itt az előbb? – kérdezte egy nyolcadikos, aki valamivel később arra járt.

– Ó, semmi különös – felelte Sebastian Frank. – Csak a papagájt biztattuk, hogy nézzen ki az ablakon. Mert Harry nem akarta elhinni, hogy bandzsít.

A többiek nevettek.

– Át akarsz engem ejteni? – kérdezte a nyolcadikos.

– Dehogy, dehogy! – felelte szerényen Sebastian. – Ekkora embert? Megrándulna a karom.

A nyolcadikos jobbnak látta, ha gyors léptekkel távozik.

Ekkor Uli érkezett rohanvást.

– Sebastian, gyere a próbára!

– „Király beszél, apródja fut”1 – szavalta Sebastian gúnyosan, és lassan ügetni kezdett.

A tornaterem előtt már három fiú állt. Johnny Trotz A repülő osztály című karácsonyi színdarab szerzője, Martin Thaler, a legjobb tanuló és egy személyben díszletfestő, és Matthias Selbmann, aki mindig éhes, különösen az étkezések után, és aki majd valamikor bokszoló akar lenni. Valamit rágott, és néhány kalácsvéget nyújtott a Sebastiannal odaérkező kis Uli felé.

– Nesze! – morogta. – Egyél te is, hogy nagy és erős légy!

– Ha nem lennél olyan buta – mondta Matthiasnak Sebastian –, most azt mondanám: hogy zabálhat ennyit egy okos ember?

Matthias jóindulatúan vállat vont, és tovább rágott.

Sebastian lábujjhegyre állt, benézett az ablakon, és fejét rázta.

– A félistenek megint tangót lejtenek.

– Rajta! – rendelkezett Martin, és az öt fiú belépett a tornaterembe. A látvány, amely eléjük tárult, szemmel láthatóan nem tetszett nekik. Tíz nyolcadikos táncolt párosával a parketten. A táncórára gyakoroltak. A hosszú Tierbach egy kalapot kért kölcsön, valószínűleg a szakácsnőtől. Ferdén tette a fejére, s míg társa karja görcsös eleganciával karolta át, úgy mozgott, mintha ifjú hölgy lenne.

Martin odament a zongorához, amely mellett a szép Theodor ült, és a lehető leghamisabban verte a billentyűket.

– Micsoda pojácák! – morgott megvetően Matthias. Uli mögéje bújt.

– Meg kell kérnem, hogy hagyja abba – mondta Martin udvariasan. – Tovább akarjuk próbálni Johnny Trotz darabját.

repulo_osztaly.jpeg

A táncolók megálltak. A szép Theodor félbeszakította a zongorázást, és fölényesen mondta:

– Szíveskedjetek várni, amíg nekünk már nem lesz szükségünk a tornateremre! – Aztán tovább játszott. És a nyolcadikosok tovább táncoltak.

Martin Thalert, a negyedik osztály osztályelsőjét széltében ismert szokása szerint elfutotta a méreg.

– Hagyják abba, kérem! – mondta hangosan. – Bökh doktor megengedte nekünk, hogy mindennap délben két órától háromig a tornateremben próbáljunk. Ezt maga nagyon jól tudja.

A szép Theodor megfordult a zongoraszéken.

– Hogy beszélsz tulajdonképpen a szobaparancsnokoddal? Mi?

Uli el akart szökni. Nem szerette a kényes helyzeteket. Matthias azonban szorosan fogta a kabátujját, és dühösen meredt a nyolcadikosokra.

– Az ördögbe is! – mormolta. – Kenjek le egyet ennek a hosszú maflának?

– Nyugalom! – mondta Johnny. – Martin majd mindent rendbe hoz.

A nyolcadikosok úgy vették körül a kis Thalert, mintha fel akarnák falni. A szép Theodor pedig újra belekezdett a tangójába. Erre Martin félrelökte a körülállókat, odalépett a zongorához, és lecsapta a fedelét.

A nyolcadikosoknak meglepetésükben elállt a lélegzetük. Matthias és Johnny Martin segítségére siettek.

Martin azonban nem szorult a segítségükre.

– Maguk éppen úgy tartoznak alkalmazkodni a fennálló rendelkezésekhez, mint mi! – kiáltotta felháborodottan. – Ne képzeljenek magukról semmi különöset azért, mert véletlenül pár évvel idősebbek nálunk! Panaszoljanak be Bökh doktornál. De ragaszkodom hozzá, hogy a tornatermet ebben a pillanatban elhagyják!

A szép Theodor ujjaira rácsapódott a zongora fedele. Fényképezni valóan csinos arca eltorzult a dühtől.

– No, várj csak, fiacskám! – mondta fenyegetően. Aztán elhagyta a terepet.