Esős nap - Vadadi Adrienn meséje

Olvass el egy történetet a Leszel a barátom? című könyvből!

cimkék: #Pagony #Folyt. köv.

Mihez lehet kezdeni az oviban egy olyan napon, amikor kint zuhog az eső? Olvassátok el a mesét, és kiderül!

Hatalmas égszakadás volt odakint. A gyerekek mind elázva érkeztek az óvodába, hiába volt rajtuk esőkabát és gumicsizma. Az eső úgy zuhogott, a szél annyira fújt, hogy tetőtől talpig csuromvizes lett mindenki, aki csak kimerészkedett az utcára.

De nem csak az időjárás, a gyerekek is szelesek voltak ma. Minden apró-cseprő dolgon összevitatkoztak, hatalmas lármát csaptak, és egész délelőtt azt hajtogatták, hogy „Menjünk ki az udvarra!”.

– Esik az eső! – válaszolta az óvó néni.

– Máskor mindig kimegyünk, ha esik! Nekem van esőkabátom! – vágta rá Lea. – És gumicsizmám is, úgyhogy nem fogok megázni!

– Nekem is van! Nekem is! – harsogták egyszerre mindannyian.

– Nem csak az eső miatt nem lehet – felelte az óvó néni. – Nézzétek, úgy fúj a szél, hogy meghajlítja az ágakat, leveri a cserepeket, felborítja a kukákat. Talán még titeket is felkapna! – nevetett. – Ilyenkor jobb idebent lenni!

De amikor látta, hogy milyen csalódottak a gyerekek, azt mondta nekik: – Gyertek, üljetek ide a szőnyegre, játsszunk valamit közösen!

A gyerekek nem mozdultak az ablakból. Bámulták a vihart, nézték, ahogy integetnek a gesztenyefák, ahogy elsiet egy néni az óvoda előtt, és majd kicsavarja a szél az esernyőt a kezéből. Méregették, milyen messzire csapják az autók az úttesten összegyűlt vizet. Számolgatták, hány zacskót repített fel a szél, a szemközti bolt előtt hány táblát borított fel a vihar. Az óvó néni meg csak ült a szőnyeg közepén, és várta, hátha valakinek kedve támad játszani.

Kis idő múlva odasomfordált Lea, mert már nem fért el az ablaknál. Lefeküdt a szőnyegre, és az óvó néni ölébe hajtotta a fejét. Az óvó néni megérintette a hátát az egyik ujjával, majd Lea felé nyújtotta mind a két kezét, hogy találja ki, melyik ujja volt az. Lea találgatni kezdett. Hol az egyik, hol a másik ujjra mutatott. És ha nem találta el, az óvó néni újra és újra megcsiklandozta. Lea hangosan kacagott, a gyerekek meg ahányan voltak, köréjük  gyűltek, és nemsokára már mindannyian játszani akartak. Mivel az óvó néni nem tudott egyszerre mindenkit csiklandozni, különféle szabályokat talált ki, hogy senki se maradjon ki a játékból.

– Keressen minden lány egy olyan fiút magának, akinek a ruháján gomb van! De gyorsan ám, olyan gyorsan, hogy mire megszólal a kisharang, mindenkinek meglegyen a választottja! – mondta el az első szabályt az óvó néni.

A lányok nagy sürgés-forgásba kezdtek. Maja és Zétény rögtön egymásra találtak, Lea és Zsófi összevesztek Ákoson, Dani nem akart Dorci párja lenni... De mire az óvó néni megrázta a harangot, minden kislány fogta valakinek a kezét. Csak Roli állt egyedül, mert neki cipzáros pulóvere és gumisderekú nadrágja volt. Az ő kezét az óvó néni fogta meg, aztán a párok leültek a szőnyegre, és óriási „na, melyik ujjam volt?”-játékba kezdtek.

– Most minden szandálos kisgyerek cipőset keressen magának! – folytatta a játékot az óvó néni.

Először mindenki lenézett a lábára, hogy vajon rajta szandál vagy cipő van-e, aztán kezdődött elölről a keveredés-kavarodás. Most sem mindenki talált párt. Hárman is egyedül maradtak, mert Petin, Leán és Botin szandál volt. Erre az óvó néni kiszámolta, ki legyen az ő társa. Petire esett a választás, de ez Leának nem tetszett.

– Én akarok a te párod lenni! Különben is, mi találtuk ki ezt a játékot! – nyafogott az óvó néninek Lea.

– Az nem igazság! Rám jutott a választás – kiáltotta mérgesen Peti, és meglökte Leát. Lea elesett, és sírni kezdett. Az óvó néni megfogta Peti kezét, és azt mondta:

– Úgy lenne igazságos, ha a te párod lennék, Peti, de nem volt szép, hogy ellökted Leát. Ezért most nem leszek a párja senkinek. Segíts neki felállni légy szíves, és legyetek ti hárman párok Botival.

– Én nem akarok Petivel lenni! – sápítozott Lea. – Különben is unom ezt a játékot, inkább menjünk ki az udvarra! Biztos a vihartól kiestek a fiókák a diófán lévő fészekből, mentsük meg őket!

– Igen, menjünk ki! Mentsük meg! – kezdtek rá újra a gyerekek.

Az óvó néni megrázta a fejét: – Az udvarra nem mehetünk, még mindig szakad az eső. De tudjátok mit? Menjünk át a kiscsoportosokhoz vendégségbe, az ő ablakaik az udvar felől vannak. Onnan nézzük meg a fiókákat, és ha tényleg bajuk esett, kitalálunk valamit.

A gyerekek az ajtóhoz csődültek. Gyorsan kettes sorba álltak, hogy elférjenek a folyosón, és Lea a nagy izgatottságtól észre sem vette, hogy Peti kezét fogta meg. 

A kiscsoportosok éppen gyurmáztak az asztalnál. Mindannyian felnéztek, amikor a nagyok megérkeztek hozzájuk. Aztán amikor meghallották, hogy milyen izgalmas dologra készülnek, felugráltak a székükről, és az ablakhoz szaladtak, nehogy lemaradjanak valamiről. A gyerekek egymás után pásztázták végig a szemükkel az udvart, de a hatalmas tócsákon kívül semmi érdekeset nem találtak.

Csalódottan tértek vissza a saját csoportszobájukba, de amikor az óvó néni behozta nekik az esőt, vagyis három nagy esernyőt, egy vízzel teli tálat és a nyári kismedencét, végre elfújta a szél az ő rossz kedvüket is. Lea, Maja és Dorci a kinyitott esernyők alatt masírozni kezdtek, Zsófi és Györgyi a tálból kis poharakba vizet méricskélni, a fiúk meg a medencébe tócsát önteni, és a tócsához vitorlás hajót hajtogatni.

(Pásztohy Panka rajzaival.)

Kapcsolódó cikkek