Gyilkos tökéletesség

Mészöly Ágnes: A Darwin-játszma, Móra, 2014
2014-12-10 - Pagony

Darwin játszma – négy szuperintelligens kamaszlány megízleli, hogy milyen érzés mozgatni a szálakat, milyen a hatalom íze. Azt hiszik, hogy az iskola zárt világában ők irányíthatják a valóságot - csakhogy az iskola csak egy darabig, látszólag zárt világ. A regény témájában beillik Heinrich Mann Ronda tanár úrjának, Kosztolányi Aranysárkányának sorába.

A narráció kettős: a főszál lineárisan elbeszélt, de bele vannak ékelve a megírás idejének történései, amelyek sejtetik, hogy borzalmas véget értek az elbeszélt események, de nem árulják el, mit, valamint reflektálnak a megírás aktusára, és hozzáfűzik a félig-meddig happy endet az amúgy meglehetősen horrible endhez. Fontos reflektív rétege a regénynek, amelynek főszálában nem igazán látják magukat kívülről a főszereplők. Mi pedig egyszerre látjuk őket kívülről és belüről. Egyfajta bűnbánat, gyónás, szembenézés lesz ettől a szerkezettől a könyv. Ugyanakkor a következményekig nem jutunk el sem a múltat elbeszélő, sem a jelenidejű szálban. Ez utóbbiból az derül ki, hogy mindenki megadta a feloldozást, anélkül, hogy tudták volna, mi történt. A gyónás kimondásának pillanatában megállunk, és így bennünk ragad a kérdés, hogy adható-e ezek után, a bűn tudásának birtokában valódi bűnbocsánat? De kanyarodjunk vissza főszálunkhoz, amely, ahogy a bevezetőben említett művekben: egy tanár kigolyózásának nagyon mai története.

Elitiskolában járunk, nem nehéz dekódolni, hogy a Radnótiban. A diákok tisztában vannak azzal, hogy szuperintelligensek, válogatott csapat, ők lesznek a jövő nemzetközi kommunikációs jogász közgazdász politikus gazdagemberei. Az élet császárai. A családok is többnyire ilyenek: kiváló autópark (magam is megtekintettem, amikor itt voltam kistanár), kiváló állások, többnyire. Ez kb. az iskola negyede, aztán ott vannak a kékharisnyás értelmiségiek, meg pár zuglói nyomorgó. Aki kicsit bénább, annak csak három nyelvvizsgája van.

Ehhez képest a felnőttek, inkl. szülők és tanárok csak lúzerek lehetnek: elvált anyák, akiknek azért kell egy kis szex, magukat agyondolgozó, merev, túlfegyelmezett oktatók, bizonytalan, magukat kereső, dühvel, fájdalommal, csalódással küzdő emberek. Százhúszezresek. Ennyi a fizetésük. Ennyit érnek, ahogy ugye.

Ezekben a gyerekekben nulla empátia van. Az egyetlen, akiben még valami van: Patrícia, a modellszépségű és modellkedő lány, aki nem szuperintelligens, akit otthon érzelmi terrorban tart az apja, az anyja elhagyta, aki tudja, milyen kiszolgáltatottnak lenni, mi az, hogy bántalmazás, megalázás, ő még tud érezni valamit. Az elbeszélőnk, Kata, csak menekül és menekül, fut a végtelenségig. Menekül a magány elől, látszólag az anyja elől is, de igaziból az őszinteség elől, a kimondás elől. Ahogy a szülei a váláskor soha nem mondták el neki az érzelmeiket, úgy ő sem mond ki semmit. Megkíméli ettől a világot, hogy aztán frusztráltan egyvalakire zúdítsa, Kecskemétire, erre az átlagosnál jóval jobb tanárra, aki próbálkozik, próbálkozik, de valahogy nem sikerül neki megtalálni a hangot ezek között a gyerekek között. Hiszen tud hibázni, és ezt nem fél kimutatni. Sokszor őszinte. Nagyon ügyetlen. Szánalmas? Vagy csak emberi?

A másik két főszereplő lány végképp elszállt, és közben mégis érdekes, valahol szimpatikus kamasz: egyikük ábrándozva és felelőtlenül írja meg és át a valóságot, mintha regény lenne (volt ilyen is a magyar irodalmi valóságban), a másik pedig egyszerűen élvezi, hogy határozottságával mindenkit irányítani tud. Irányítani: erre vágynak ezek a gyerekek, akik a saját életüket nem tudják írányítani, akik nem tudják beengedni a saját káoszukat még a saját lelkükbe sem, annyira rettegnek attól, hogy esetleg nem tökéletesek, nem kivételesek, nem szuperintelligensek. Hogy van, ami nem kontrollálható.

Egy átlagos tanárnak ebben a közegben esélye sincsen. Legyen tökéletes testű és mindig visszavágásra kész, mint Bárónő, legyen szuperérzékeny, mint Vajda Judit vagy Kiss Teri, legyen kemény, mint az acél - mert ha bizonytalanságon kapják, akkor vége. Miközben a tanári módszerei a legmenőbbeknek is egészen katasztrofálisak egyébként: röpdolgozat, felelés és nagy dolgozat váltogatja egymást a nemfigyeléssel és hol impulzívabb, hol unalmasabb frontális előadással tarkított órákon. Hatalomköncentráció tanári kézben, hát csoda, ha ezek a parancsolásra nevelt gyerekek is csak a hatalomra hajtanak, hogy időre-órára átvegyek. Látlelet a magyar oktatás siralmas helyzetéről. Még az elitiskolában is. (Jegyzet: pontosan emlékszem, amikort magyar fakultáción a nevezett iskolában első pillanatban kipróbáltak. Kicsi vagyok, görbe a hátam, raccsolok, rosszul ejtem a Shakespeare-t, nem vagyok szuperintelligens, és valószínűleg volt olyan gyerek az osztályban, aki nálam műveltebb volt: kell ennél jobb alapanyag egy pár nemzetközi-kapcsolat-jelöltnek? Nem emlékszem már, mivel, de helyt álltam: talán hogy annyira ledöbbentem akkor, 23 évesen, hogy ezek tényleg azt hiszik, hogy én vagyok az a ciki felnőtt, akivel ezt meg lehet csinálni. Meg volt a hátam mögött 12 év elitiskolás szocializáció. De a másik kistanárt elevenen felfalták.)

A hatalom és az önállítás a nagy kérdései a regénynek, de számos más kérdést is felvet: a szülők felelősségét és a gyerekekét - mert nekik is van -, a bulikban a binge drinking problémáját, a szexuális erőszakot. Ez utóbbi nagyon érzékletesen, hitelesen van bemutatva: hogy egy járós kapcsolatban, berúgva is lehet nemet mondani, és a tök normális srác tök normálisnak ható reakciója (ne hagyj felhúzva) mennyire nem oké. Hogy ebben a nagyon liberális, nagyon öntudatos közegben azért gyönyörűen tartják magukat a legtrébb macsó sztereotípiák. Oké, hogy a nők is okosak, meg tanulnak, meg nem kell főzniük, meg minden, de hát most miből állna leszopni a csávókat, ha már olyan feszültek? Ugye? Hiteles kis jelenet, és az első trauma, kiszolgáltatottság, ami megnyit valamit a főszereplőben.

A regény nagy részében a totális dezorientáció keveredik nulla empátiával, valami félelmetes érzelmi éretlenséggel, nulla felelősségvállalással (azért részben magamra ismertem, az az érzelmi rombolás, amit az ember maga körül képes 14-18 éves kora között rendezni, elég félelmestes, mégha nem is lesz ilyen rossz vége), és a kérdés az, hogy miért. Hogy jutnak el ide? Miért kell a saját hatalmat és tökéletességet állandóan bizonyítani? Miért nem lehet gyengének lenni, daginak (borzasztóan idegesítő a regényben a dagiság stigmatizálása, mindenféle narratív reflexió nélkül), nem a megadott koordinátarendszeren belül másnak? Miért félünk a halálnál is jobban az átlagosságtól, a láthatatlanságtól, attól ha nem hatunk rögtön, azonnal, ha nincs mindennek hatalmas nyoma? Ki a hibás? A hierarchizált oktatási rendszer? Az őszintétlen szülők? Az álságos társadalom? – a regény nem ad válaszokat, de bennünk hagyja ezeket a kínzó kérdéseket. Ne fussunk el előlük.

Kapcsolódó termékek

Darwin-játszma
Darwin-játszma Neked: 2124 Ft Eredeti ár: 2499 Ft Listára Nem elérhető