Hazai krimi kiskamaszoknak

Nemere István: Lidércfény Nyomozóiroda - A nádas titka - Tilos az Á Könyvek, 2014

A címbe azt is írhattuk volna, hogy Szabadság, barátság, kalandság, avagy Tüskevár-történet a mobiltelefonok korában. Mert mindgyik állítás igaz Nemere István új regényére, mely a Tilos az Á Könyvek gondozásában jelent meg. A könyv valószínűleg nem csak a kiskamaszok körében lesz népszerű, szívesen olvassák majd a nosztalgikus érzelmű felnőttek is, hogy miért, azt Mészáros Márton irodalomtörténész, a KRE BTK Gyermek- és Ifjúsági Irodalom Kutatócsoport tagja elárulja... Aztán csak vessétek bele magatokat a nyomozásba!

Aligha létezik bárki, aki egy nyári vakáció helyszínéül London, Párizs vagy Szicília helyett Gerlést választaná, egy ukrán határ melletti kis falut, amelynek három fő nevezetessége a templom, a Gulya-domb és a buszmegálló. De aligha létezik bárki, aki Sára, Gréti, Marci és Bence gerlési történetének olvasása után is Párizsba vagy Londonban vágyna. Mert mi szükséges tulajdonképpen egy felejthetetlen nyaraláshoz? Lényegében ugyanaz, ami egy jó ifjúsági regényhez is: barátok, csaknem korlátlan szabadság, gyönyörű és ismeretlen vidék, rejtélyek és – persze – kalandok. A kaland pedig, a Lidércfény Nyomozóiroda alapján legalábbis úgy tűnik, nem függ helyektől, éppen ott születik, ahol hőseink vannak.

A négy pesti gyerek (az olvasó nagy szerencséjére) nem elégszik meg a falu korlátozott látványosságaival, ahogyan a vendéglátójuk, Gréti nagypapája által kínált elfoglaltságok, az istállóalmozás és nyúlketrec-takarítás sem képesek lekötni őket. A falu viszont egyáltalán nem olyan unalmas, ahogyan elsőre látszik, a gyerekek rögtön az első éjszakán rejtélyes fényekre lesznek figyelmesek a falu melletti hatalmas nádasban. Lidércek? Ufók? Csempészek? Gréti nagyszülei szerint bármi is legyen ott, a gyerekeknek semmi keresnivalójuk a mocsárban… A kissé köpcös és gyanúsan ellenséges helyi rendőrre, Balogh őrmesterre aligha számíthatnak, így nem marad más megoldás, mint saját kezükbe venni az ügyet és megalapítani a Lidércfény nyomozóirodát, amelynek munkájához a nádasban horgászó és kiváló halászléket főző helyi fiútól, Krisztiántól kapnak szakértő segítséget.

A nyomozóiroda tagjai az összes nyomozáshoz (és az olvasó kellemes szórakozásához) szükséges erényt felvonultatják: Marci igazi vezéregyéniség, határozott, gyors gondolkodású és bátor, Bence legfőbb célja, hogy megnevettesse környezetét (minden helyzetben igyekszik megtalálni a legodaillőbb köszöntést: „Betonszagú, kipufogógázos, lepukkant játszóteres estét kívánok!”), Sára kissé tudálékos, ám rendkívül okos, Gréti gondoskodó, odaadó, Krisztián pedig nemcsak mindenkinél jobban ismeri a nádast, de a ladikot is ő irányítja a legjobban.

Nemere István láthatólag álmából fölkeltve is tudja, hogyan kell egy történetet hatásosan elmesélni, a Lidércfény Nyomozóiroda mégis több egyszerű ujjgyakorlatnál. Leírásai pontosak, magukkal ragadók, „jól mozizhatók”, figurái – bár szükségszerűen sematikusak kissé – élnek, szerethetők vagy utálhatók, a cselekmény gyors, pörgős.

A szöveg hatékonyan épít az ifjúsági irodalom hagyományaira is, a tájleírások a Tüskevárt idézhetik, a nyomozókedvű gyerekeket az Emil és a detektívekből ismerhetjük, a nádas közepén fekvő titkos „sziget”, a hozzá vezető titkos vízi ösvényekkel pedig mintha A koppányi aga testamentumából tárulna elénk. A Lidércfény alakjai, eseményei, konfliktusai persze nagyon is maiak, nagyon is ismerősek, Nemere pedig anélkül képes fontos társadalmi problémákra reflektálni, hogy regénye didaktikussá válna: a főváros-vidék, a nyugat-kelet, a gazdagság-szegénység ellentéte szervesen, a történetből logikusan következően jelenik meg, mint a romákkal kapcsolatos előítéletek elleni fellépés.

Hőseink épp úgy nem tulajdonítanak jelentőséget annak, ki gazdag, ki szegény, mint ahogy annak sem, ki roma és ki nem az: a hazai ifjúsági irodalomban így talán az elsők közt jelenik meg egy olyan aktív, a többi szereplővel egyenrangú, sőt bizonyos tekintetben vezéregyéniséggé váló hős, Krisztián, aki roma származású. A két világ különbsége persze akadály, de korántsem lebonthatatlan akadály; Krisztián kezdeti bizalmatlanságát a pesti gyerekek határtalan bizalma oszlatja el (a regény egyik leginkább elgondolkodtató jelenetében mind a négyen egyszerre nyújtják a mobiljukat a roma fiú felé, aki teljesen értetlenül áll a bizalom általa eddig nem tapasztalt megnyilvánulásával szemben).

Hasonlóan előremutató – noha az újabb ifjúsági irodalomban erre szerencsére már lényegesen több példát találunk – a lányok regénybeli szerepének átértékelődése is. Míg például az Emil és a detektívek kislányának, Kalapocskának tevékenysége abban merül ki, hogy időnként ételt visz a fiúknak, Sára és Gréti nem csupán a rejtély elméleti megfejtésében vesznek részt, de (a konkrét fizikai küzdelmet leszámítva) minden „terepmunkából” aktívan kiveszik a részüket.

A felnőttek társadalmának bemutatása – noha csak néhány vonással történik – szintén meglehetősen pontos, differenciált. Bence szülei például csak tessék-lássék érdeklődnek fiuk hogyléte felől, csak mellékesen tudjuk meg, hogy Krisztián apja elhagyta őket, anyja pedig munkanélküli, a városi rendőrfőkapitány számára fontosabbnak tűnik, hogy biztosra menjen, mint a gyerekek biztonsága. Mégis, lépésről lépésre sikerül újabb és újabb felnőtteket ügyük mellé állítaniuk, akik belátják, hogy a gyerekek olyasmire bukkantak, amire a felnőttek – ki szándékosan, ki nemtörődömségből – vakok voltak.

Nemere István Lidércfény Nyomozóiroda című regényét nem csupán az elbeszélés magabiztossága, a cselekmény sodró lendülete, a jellemábrázolás pontossága emeli a kortárs magyar ifjúsági regények mezőnye fölé, de a műfajban sajnos szokatlan finomsággal megrajzolt társadalmi háttér alapossága is. A kerettörténet szerint a barátok minden nyári szünetben együtt nyaralnak, így – reméljük – nem hiába várjuk érdeklődve a következő vakáció kalandjait.

Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek