Hogyan legyünk nagy, erős és felelősségteljes gorillák?

Jill Tomlinson: A gorilla, aki olyan akart lenni, mint az apukája

cimkék: #jó könyv #állatok #Pagony

Először is azzal kell kezdenem, hogy több szempontból is elfogult vagyok ezzel a könyvvel szemben. Egyrészt borzasztóan szeretem a majmokat. Legyen szó bármilyen kicsi, egészen furcsa majmocskáról is. De a kedvenceim az emberszabásúak. Mindig van bennem egy kis rossz érzés, amikor valamelyik állatkertben megállok a kifutójuk előtt. Annyira hasonlítanak ránk, szinte várom, hogy megszólaljanak. Állítólag a csimpánzokhoz állunk a rokoni szálakat tekintve legközelebb. Én valahogy mégis a gorillákat nézve szoktam a leginkább megdöbbenni a hasonlóságon. Szóval a gorillás téma nálam már ezért is telitalálat. Azonban vannak más okai is annak, hogy egy ez a Tomlinson könyv már a címével is levett a lábamról.  - Grancsa Gergő ajánlója

A másik ok a kislányom, Rozi, aki lassan egy éves lesz. Az emberi mimika elsajátításának során néhány hónapos korában egy ideig úgy ráncolta a homlokát és biggyesztette a száját, hogy elneveztük Mini Gorillának. Kissé talán furcsán hat, hogy egy szülő egy majomhoz hasonlítja a gyerekét. De higgyétek el, tényleg úgy nézett ki, mint egy kis gorilla!

A harmadik ok pedig az, hogy én is egy nagy szőrös majom vagyok.

A gorilla, aki olyan akart lenni, mint az apukája újabb szuper Tomlinson-mese a 4 és 6 év közötti gyerekeknek, ami viccesen segít, hogy jobban megértsék önmagukat, a világot, ami körülveszi őket, és le tudják küzdeni kétségeiket, félelmeiket.

Pongó egy kis gorillakölyök, aki valahol Afrikában él, és az apukája történetesen a gorillacsapat vezetője. Pongó élete leginkább játékból, evésből és alvásból állt, míg egy nap Api, az apukája meg nem jegyzi, hogy lassan bizony fel fog nőni, és akkor ő lesz a csapat vezére. Pongó ezen kissé elgondolkodik, és már egyre gyakrabban alszik lent a földön apukájával és a legjobb barátjával, Zambival, ahogy a nagy gorillák teszik. A kisgorilla szeretne egyre nagyobb és erősebb lenni, hogy olyan hatalmas legyen, mint az apukája. De azért alapvetően még a játékon, evésen és a világ felfedezésén van a hangsúly az életében. Például ki kell derítenie, vajon mit csinálhat az ember, aki nem rég érkezett a közelükbe, és vékony alkata miatt Indának nevezik el.

Amikor Pongónak kistestvére születik, úgy érzi, eljött az ő ideje. Mindenhol ott van, segít, vagy segíteni próbál. Amikor a gorillacsapat továbbindul, Pongó és Zambi kapja a feladatot, hogy sereghajtóként vigyázzák gorillatársaik épségét. Apitól megkapják az instrukciókat: ha bármilyen veszélyforrás felbukkan, hangosan üvöltsenek, döngessék a mellkasukat, vagy botokkal üssék a fatörzseket. Ez ám a felnőtt gorilláknak való feladat!

Ahogy növekszik Pongó, egyre inkább teljesértékű tagjává válik a csapatnak. Főleg, miután egy vadász puskájától is megóvja a húgát némi atyai közreműködéssel. Pongó akkor válik vezérgorillává, mikor Apinak segít felmászni egy nagy sziklacsúcson. A régi vezér átadja a stafétát Pongónak, aki, miközben azzal volt elfoglalva, hogy mikor lesz már olyan, mint az apukája, szép lassan felnőtt és igazi nagy, erős és gondoskodó gorilla lett. Olyan, amilyen mindig is szeretett volna lenni.

A szöveget a már ismerős, jellegzetes Anna Laura Cantone-rajzok színesítik. A gorillák igazi nagy szőrpamacsok, az idős természetbúvár karikírozott képe segít elképzelnünk, milyennek látnak bennünket ezek a hatalmas állatok. Azonban a helyenként felbukkanó vigyori kaméleon a befutó nálam. Annak ellenére, hogy a szövegben egy helyen sem jelenik meg, valahogy szerves részét képezi Pongóék világának.

 A gorilla aki, olyan akart lenni, mint az apukája azoknak a gyerekeknek való, akik hajlamosak mindent és azonnal akarni, miközben megfeledkeznek arról, hogy nemcsak a cél a fontos, hanem az odáig vezető út is.

Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek