Kedves Naplóm!

A szupermenők megérkeztek - ajánló egy Tilos az Á Könyvünk mellé
2015-04-21 - Pagony
#10+

„Nyomorúságos idők állnak előttem” – ezzel a mondattal kezdődik Mán-Várhegyi Réka új ifjúsági regénye, így a főszereplő Marcellina titkos naplója. Marcinak nemcsak rettenetes nevével kell megbirkóznia, de szülei zűrös kapcsolatával is, válásuk miatt pedig új, lakótelepi iskolájába is be kell illeszkednie, ez azonban nem megy zökkenőmentesen - ajánló Szenderák Bencétől

Szó mi szó, Marci kissé különc – sokat olvas, zenél, oda-vissza ismeri a rock nagyjait; nem véletlen tehát, hogy az osztály gothjával barátkozik össze először, majd két másik, a közösségből félig-meddig kizárt lánnyal. Mindezek miatt az sem meglepő, hogy a cicababák egyből kiszúrják maguknak. Marci és újdonsült barátnői ekkor elhatározzák, hogy elég a rémuralomból – menőt fognak varázsolni a stréber Panniból, hogy bebizonyítsák, bárkiből faragható menő. …És mint egy hollywoodi filmben, meg is van a tipikus konfliktus.

A szupermenők ugyanis sokat merít az amerikai csajos filmekből, szerencsére azonban nem elégszik meg azzal, hogy az untig ismert sémákat megpróbálja magyar viszonyok közé ültetni. Például átveszi az osztályon belüli alá-fölérendeltséget, később viszont ez el is tűnik, mivel Magyarországon eleve nem jellemző. Éppen az ilyen klisék miatt a legelején elég szkeptikusan olvastam. Attól tartottam az első egy-két fejezet közben, hogy a szerző az egész regényét így építi majd fel. Leginkább a Bajos csajok című filmre emlékeztetett, főleg a „hadművelet” miatt. Annyira dühös mégsem lettem, hogy csak úgy letegyem: a Bajos csajok a műfaj egyik legokosabb filmje – szégyen, nem szégyen, 23 éves fiú létemre szinte rajongok érte –, úgyhogy továbbolvastam, és végül tényleg nem kellett csalódnom.

Mán-Várhegyi szerencsére nem majmolni akarja a filmet, elég gyorsan intelligensebb irányba vezeti a eseményeket, ami a karakterek számára hatalmas előny. Bár a cselekmény egy tanév alatt játszódik le, minden fontosabb szereplő folyamatos fejlődésben van, árnyaltabbá válik. Persze elsősorban Marcin vehető észre a változás, mert eleve az ő naplóján keresztül ismerjük meg a történteket; a klikkesedés fontosnak tetsző kérdései után érkezik meg a művészethez, az önismerethez, a szexualitáshoz, legvégül pedig még az erkölcsökhöz is (persze nem úgy kell ez utóbbit érteni, hogy főhőseink zárdába költöznek). Marciék gyorsan rájönnek, hogy az élet messze nem olyan egyszerű, mint hogy ki milyen ruhákban jár, vagy ki kinek a klikkjében van. Meg kell hagyni, a szerző remekül vezeti a karaktereket az események árnyaltabb értelmezése felé, így változtatva a tinidrámát fejlődésregénnyé.

Természetéből adódik, hogy a naplóregény igazán alkalmas műfaj egy ifjúsági könyvhöz. Már csak azért is, mert mind a külső, mind a belső eseményeket a főszereplő közvetíti nekünk, olvasóknak, ebben a könyvben pedig az elbeszélt egy év alatt nemcsak Marci körül és vele történik sok minden, de benne is. Mi ezt az első sorból nézhetjük végig. Emiatt könnyebb az azonosulás, de a szereplő hibái is észrevehetőbbek. Ez szerintem azért fontos, mert eleve nem például kalandregényről beszélünk, ahol a történet izgalmas – itt a szereplőknek valóságosnak kell tűnniük, hogy aztán az olvasó felismerhesse bennük önmagát, és elmorfondírozzon a saját hozzáállásáról. A legjobb az egészben, hogy egyáltalán nem olyan, mint a rossz gimis irodalomórák, hogy mire gondolhatott a költő, majd a tanárnő úgyis megmondja, és be lehet magolni. Szóval hogy nem szájbarágós és nem unalmas, már ha érdekli az embert az ilyesmi. (Azt hiszem, ilyenkor mondanák, hogy „hiteles”.)

Ez a regény komolyan veszi az olvasóját, akármilyen idős is legyen; nemcsak szórakoztatni akar, hanem – bármilyen komikusan hangzik ezzel a rettenetes közhellyel zárni a beszámolómat – elgondolkodtatni. Hogy hogyan is oldjuk meg a problémáinkat, miközben napról napra változunk. És hogy mégis milyen ez a változás. Ez az oka annak, hogy felnőttként, szülőként is érdemes kamaszoknak szóló könyveket olvasni. A szülőnek értenie, tudnia kell, mi történik a gyereke fejében. És többé-kevésbé pont az történik, amit A szupermenőkben olvashatunk.