Kuflikupac

Dániel András: Egy kupac kufli, Pagony, 2013

cimkék: #Pagony

Dániel András eddigi könyveit olvasva folyton az jutott eszembe, hogy kár, hogy nem 15 éve írta a történeteit, mert akkor én is Matild és Margarétát, illetve Kicsibácsi és Kicsinénit hallgathattam volna a szüleimtől esténként. Az Egy kupac kufli  talán még jobb, mint az eddigi történetek, pedig a szerző minden egyes könyvénél eldöntöm, hogy na, akkor ez lesz a kedvencem. Aztán mégsem. – Bánáti Anna ajánlója.

Az Egy kupac kufli hét kufli (Zödön, Pofánka, Titusz, Valér, Hédi, Bélabá és Fityirc) három napját meséli el. Egy kufli kicsit hasonlít egy babra vagy egy kiflire, csak sokkal ruganyosabb és elég más. Ez a hét kufli teljesen más színű, alakú és méretű, de egyvalamiben közösek: mindannyian kuflik. Egy rét közepén élnek egy kupac belsejében, ám ez nem volt mindig így: egy nagy vihar elől menekülve találtak rá a kupacra, mely később az otthonukká vált. Persze a berendezkedés nem volt könnyű. Először is meg kellett vizsgálni, hogy megfelelő-e a kupac összetétele, aztán meg kellett tervezni, hogy ki melyik részén lakjon a kupacnak; utána persze rengeteget ástak, végül pedig megfelelő méretű ajtót kellett keresniük a lyukakhoz. Estére azért mindannyian elkészültek üregeikkel. Másnap azonban rádöbbentek, hogy semmi ennivalójuk nincs, ez pedig nem várt bonyodalmakhoz vezetett, Pofánka ugyanis megkóstol egy varázsgombát, amitől óriási mókus alakú lufivá változik. Ez viszont kapóra jön később, mert a magasból látva feltérképezheti a kupac környékét, és végül mindegyik kufli megtalálja a neki leginkább tetsző ételt (kivéve Fityircet, aki egyaránt szereti a vadsóskát, a vadrépát, a vadmarcipánt, a vadzabot, a vadkrumplit és a vadalmát).

A könyv ugyanolyan jó hangulatú és humoros, mint Dániel András eddigi művei, ám felépítésében picit újat hoz. A két boszorkányról szóló mese és a Kicsibácsi és Kicsinéni nagyon hasonlított abban, hogy két-két főszereplőjük volt és sok rövid történetből álltak. A kuflik esetében ez kissé módosul, hiszen hét főszereplőnk is van, és a varázsgombát leszámítva nincsenek mellékszereplők, a könyv pedig csak két mesét mond el. Szintén eltérő az előző könyvekhez képest, hogy Dániel András ezúttal sokkal inkább kihasználta az illusztrációt, mint eddig. A képek nem a szöveg alárendeltjei, hanem ugyanúgy mesélnek, mint maga a szöveg: van olyan rész, amit nem érthetünk anélkül, hogy látnánk a képeket, mert a lapozás utáni rajz adja a csattanót: ezért aztán a fiatalabbak is könnyebben azonosulhatnak a mesével, mint az eddig könyveknél. A kedvencem egyébként a minden második képen megjelenő repülő volt, melynek az égvilágon semmi szerepe nem volt a könyvben, de mégis nagyon feldobta a rajzokat.

A történet néha lendületes, néha azonban lassabbá és leíróbbá válik, részletesen bemutatja például, hogy melyik kufli milyen üreget ásott és ki hogyan néz ki. Az ismétlődő elemek miatt hamar beleszokunk a történetbe, úgy érezhetjük, mintha mindig is ismertük volna a szereplőket. Ilyen ismétlődés például a se ilyen, se olyan-séma (az ajtó ne legyen se túl kicsi, se túl nagy, a kupac se túl göröngyös, se túl porhanyós), amitől megnyugtatóbbá és még meseibbé válik a könyv. Szintén hasonló elem Fityirc karaktere, aki kicsit mind a hat társára hasonlít, és erre a szerző gyakran rájátszik.

A könyv egyetlen gyengesége az, hogy túl rövid, legalábbis felnőtt fejjel olvasva: úgy éreztem, hogy valami megszakadt, hogy még sokkal több történet van a kuflikban, mint amennyit olvastam róluk. Még meg sem ismertem őket, máris el kellett búcsúznom tőlük. De szerencsére a kuflik igazi sikersorozattá növi ki magát és a második kötetről itt találsz még érdekességeket!

A könyvet óvodás korúaknak ajánljuk, bár miután láttam a 23 éves barátomat könnyezve nevetni, amikor beleolvasott a vállam fölött, rájöttem, hogy nem szabad ennyire leszűkíteni a kört.   


Ha megrendelnéd a könyvet, kattints ide
      

Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek