Legalább egy szemetet vegyél fel, légyszi!

Gévai Csillát kérdeztük a környezettudatos életéről és régi-új könyvéről

Olyan könyveket szeretek írni, amikben meg tudom szólítani a gyermekek és a felnőttek lelkiismeretét ilyen-olyan zöld témában, remélhetőleg mások hibáztatása nélkül, pusztán csak azért, hogy egyre többen ismerjük fel: gyerünk, szedjünk szemetet és ültessünk fát! A gyerekek különben fogékonyak erre a célirányos gondolkodásra: menjünk, csináljuk! Csak még kevés szülő érzi tartalmas szombat délutáni programnak a családi szemétszedést. Pedig annyi jó érzést tud adni a gyereknek és a felnőttnek is, ha tehet valamit a környezetért! - Gévai Csilla elmeséli, hogyan, mert frissített kiadásban jelent meg a Nagyon Zöld Könyv!

gevai.jpgVágjunk a közepébe, mert kíváncsiak vagyunk, hogy te magad két gyerekeddel hogyan élitek a mindennapokat a környezettudatosság tekintetében?

Hol hősként, hol ázott verébként. Az, hogy nincs autóm, kocogás közben szedem a szemetet, és másokat is erre buzdítok, kicsit érdekes figurává tesz a környéken. Van, hogy szánakozva néznek rám, mert a fülemre is jut egy foci- vagy dzsúdócucc, de eddig még megúsztam az autóvásárlást. Majd ha lesz pénzem elektromosra, veszek. Mindig azzal áltatom magam, hogy nem baj, így legalább nő a bicepszem. Én érzem, hogy ez a jövő zenéje, mármint az, hogy felvállaljuk a kollektív takarítás szerepkörét, de a változáshoz idő kell, én meg addig is melegen tartom a témát. Hajrá, környezetvédelem, hajrá, tisztább jövő! Én nem szeretném lehajtott fejjel azt motyogni a gyerekeimnek, hogy bocs, ezt elszúrtuk, akkor úgy látszott, hogy elég csóválni a fejünket, hogy ez nem szép dolog tőlünk. A jó hír az, hogy akár mától is elkezdhetsz környezettudatosabban élni, az mindenkinek jó lesz, neked is.

Mit tartasz a legfontosabbnak most ebben a témában?

Mindenekelőtt az oktatást. Hiszek a kisgyerekekben, igen, az ovisokban is. Már velük is komolyan lehet beszélgetni erről a témáról, mert ők lesznek a holnap felnőttei, akiknek már ma szükségük van olyan információkra, amikből aztán idővel összeállhat a fejükben egy briliáns terv, hogyan csökkentsék a légszennyezést, hogyan éljenek majd harmóniában a természettel. Az iskolások pedig sokszor jobban képben vannak ebben a témában, mint a szüleik. Egyre viszont nagyon kérem a felnőtteket: sose vegyék el a gyermek hitét azzal a pesszimista mondattal: már késő! Szerintem nem késő! Mindig születnek briliáns zsenik, bízzunk benne, hogy lesz egy XXI. századi Nicola Tesla, aki majd lejjebb csavarja nekünk a bolygón a fűtést. Ezért hasznosak a tehetségkutató intézmények, fel kell ismerni a jövő nagy kutatóit, hogy még időben rájöhessenek a megoldásra. Becsüljük meg azokat a tanárokat, akik foglalkoznak az iskolában a klímaváltozást érintő kérdésekkel! Hát, a jövő géniusza azt semmiképp sem vetheti majd a szemünkre, hogy alig hagytunk neki kihívást.

gevai2.jpgA Nagyon Zöld Könyv közelmúltban megjelent új kiadásában sok változás történt, mik ezek, és miért volt rájuk szükség?

Tíz évvel ezelőtt kezdtem írni a könyvet. Akkor még sokkal kevesebb mérés és szimuláció történt ebben a témában, kevesebben is hitték el az akkori klímakutatóknak, hogy nagy a baj. Továbbá talán a Föld szennyezése sem volt ennyire drámai és látványos. Ami a globális környezetszennyezést illeti, sajnos jól belehúztunk az utóbbi tíz évben. Mostanában megszaporodtak a klímakonferenciák és tanácskozások, ahogy a Föld állapotáról készült döbbenetes képek is rohamosan osztódnak a közösségi oldalakon. Szaporodnak azok az új jelenségek is, melyekkel nem árt tisztában lennie korunk gyermekének. Mondok egy példát: tíz éve még aligha volt a köztudatban a vízben oldott mikroműanyag fogalma, ma viszont ezzel van tele a média. De hogy pozitív példát is említsek: a vízvédelem területén az első kiadás óta számos korszakalkotó ötlet látszik megvalósulni, és ez azért jó jel! Egyszóval zajlik az élet a bolygónkon, és mi a Pagonnyal közösen egy még naprakészebb könyvet szeretnénk az olvasó elé tenni. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy köszönetet mondjak Győri Hannának, a Nagyon Zöld Könyv szerkesztőjének, aki igazán sokat segített nekem abban, hogy ez az új kiadás még frappánsabb legyen, mint az első.

Mi az, ami miatt ez a könyv ma is aktuális, ha nem aktuálisabb?

Hogy mennyire aktuális, szerencsére ezt már senkinek sem kell bizonygatnom. A környezetvédelem nem tudományos vagy politikai kérdés, hanem létkérdés. Minden egyes embert érint és megérint. Ha megértjük az ok-okozati összefüggéseket, akkor lassan, apránként a szemléletünk is változni fog. Én is sokat finomodtam és okosodtam a témában az évek alatt. Azt hiszed, hogy az elején érdekelt, hogy pontosan mi is az az üvegházhatás, vagy hogy pontosan milyen típusú gázok kerülnek a levegőbe? Nem, az elején ezektől az adatoktól és számoktól nagyon is ódzkodtam, nem érdekelt ennyire behatóan a dolog! Ez az egész nekem akkor túl természettudományos volt. De aztán beláttam, hogy muszáj megértenem az ok-okozati viszonyokat, különben nem fogom érteni a kialakult helyzetet. Sokat segített a dolgok megértésében az, hogy minél egyszerűbben akartam a jelenségeket leírni, hogy a gyerekek is megérthessék, miről beszélek. Így aztán egyre több villanykörte kezdett világítani a fejemben. Ha összeáll benned a kép, már nem kérdés, hogy te is környezetvédő akarsz lenni. Önszántadból.

Itt teheted kosárba!

Hogyan tehet egy ember a környezetéért egyszerűen?

Ha csak annyit teszel, hogy az utcátokban is felszeded a kóbor szemetet, és a lépcsőházat is tudod a sajátodnak is tekinteni, nemcsak a lakásotokat vagy házatokat, már sokat tettél a környezetedért. Vedd észre a szemetet az utcán, és ne törődj bele, hogy azok a szemetek olyan helyen vannak, ahol nem kellene lenniük. Vagy vegyünk egy másik példát, itt van a termőföld, ez adja az ételedet. A föld minősége meghatározza a tested egészségi állapotát. Ezek egyszerű, könnyen átlátható ok-okozati összefüggések, de ha nem beszélünk róla otthon, a gyerekeinket sem fogja érdekelni ez a téma. Ha nem tudod, hogyan kezdj neki a beszélgetésnek, akkor pedig vegyél egy érdekes könyvet ebben a témában. Jó példát kell mutatni. Sose lesz változás, ha csak beszélünk a környezetvédelemről, de nem cselekszünk. Ha napi egy szemetet veszel fel, akkor egyet, de azt az egyet akkor vedd fel, légyszi!

Miért fontos a gyerekeket megszólítani a környezetvédelemmel kapcsolatban?

Mert ők még nem gazdasági érdekek mentén mérlegelik a dolgokat, ők szívből döntenek: mi a helyes lépés, és mi nem az. Nem hallottam még gyereket igennel válaszolni arra a kérdésre, hogy szabad-e kivágni egy erdőt. Ahogy olyan gyereket sem hallottam még, aki szerint egy elefántot meg szabad ölnie bárkinek is az agyaráért.
A gyerekek szárnyalnak, mikor környezetvédelemről beszélgetek velük. Mondjuk az is igaz, hogy még nem éltek át annyi helyzetet, amiben tehetetlennek érzik magukat, mint amennyit nekünk, a környezet pusztítására érzékenyen reagálóknak kellett átélnünk az évtizedek folyamán. De a lényeg mégis az: erősítsük meg a gyermekeinket abban, hogy ki kell állni a természet védelme és szeretete mellett. Senki se felejtse el: mi vagyunk a modell.

Mik a követező munkáid, terveid?

Folytatom a környezetvédelem oktatását az iskolákban, és az erről szóló mesék-történetek írását is. Most a környezetvédelem a világon a legfontosabb feladat, nincs szívem mást csinálni.

Az átdolgozott Nagyon Zöld Könyvet itt tudod megrendelni!

gevai4.jpg

Kapcsolódó termékek