Még pontosan emlékszem az első padtársamra!

Interjú Vadadi Adriennel, a Leszel a padtársam? című új könyve kapcsán

Szeptemberben Lea és barátai az ovi után iskolába mennek Vadadi Adrienn új könyvében. A szerzőt személyes emlékeiről, és arról is kérdeztük, mit gondol ő óvónőként arról, hogyan segíthetjük az iskolát kezdő gyerekünket?

sirni.jpg
- Két lányod van, és egyikük már jó ideje iskolába jár. Te hogyan élted meg az iskolakezdést az ő esetében?

- Egy kristálytiszta emlékem van Meri első napjáról: amikor becsukódott mögötte a tanterem ajtaja, elsírtam magam.

- Óvónőként biztosan sok elballagó óvodást segítettél abban, hogy könnyebb legyen nekik az iskolakezdés. Szerinted mi segíthet ebben a legtöbbet? Mi volt a módszered ilyen segítségnyújtáshoz?

- A tanító nénik iskolára érett gyerekeket várnak az első osztályba. Akiknek fejlett a finommotorikájuk, helyesen fogják a ceruzát, képesek hosszabb időn keresztül figyelni, akik nem ugrabugrálnak ki folyton a padból, mert pisilni kell vagy épp valami elterelte a figyelmüket, akik nem kiabálnak bele más mondandójába, csak mert épp eszükbe jutott valami... Az óvodai játékos foglalkozásokon számos lehetőség van arra, hogy ezeket az iskolás minőségeket a gyerekeknek segítsük elsajátítani. Egyébként egy egészséges kisgyerek magától is megérik az iskolára, nincs szüksége külön fejlesztő feladatokra, játékokra.

oszterem.jpg
- Miben segít ez a könyv az iskolakezdőknek és szüleiknek?

- Elsősorban abban, hogy természetes könnyedséggel vegyék az első napokat, heteket, hónapokat az iskolában. Ilyenkor sok kisgyerek megijed, sőt néha még a szülők is, az ijedtség pedig nem jó tanácsadó. Szerintem a könyv abban segíthet, hogy megmutatja, milyen öröm tud lenni az iskola, hogyan lehet leküzdeni az akadályokat, és milyen jól is érezhetjük magunkat mindeközben.

vadadi200.jpg
- Nagyon sokat megszerették Leát és a barátait, és sokan várják az újabb és újabb köteteket, amelyekben ők a főszereplők. Te hogyan tervezed, meddig kísérhetjük őket nyomon a jövőben?

- Úgy érzem itt az ideje, hogy elengedjem a kezüket most, hogy a kisovis köteteken keresztül – ahol a gyerekek hároméveskori, tehát kiscsoportos problémáival, mindennapjaival találkozhatunk – a nagyovis köteteken át – amik a nagycsoportos létbe pillantottak be, az óvodás ünnepekkel, de még egy nyári táborozással is foglalkoztak – most Lea, Peti és a többiek iskolások lettek. De ki tudja, hátha egyszer kíváncsi leszek rájuk kamaszkorukban! Mondjuk… meglesném Lea első csókját vagy Peti látogatását egy házibuliban… de most még olyan kicsik, ne engedjük őket felnőni! Bár a valódi óvodások, akiről mintáztam a mesehősöket, ma már 14 évesek! Néha látok róluk egy-egy képet és csak ámulok és bámulok milyen nagyok!

peti.jpg
- Te még emlékszel arra, hogy ki volt az első padtársad? Milyen emlékeid vannak kisiskolás korodból?

Persze, pontosan. El sem tudnám felejteni Andrist, akit már az oviból ismertem! Az első nap arra érkeztem vissza a mosdóból az osztályterembe, hogy Andris a fenekével le akarja tolni a kislányt a mellettem lévő székről, akit a tanító néni mellém ültetett. Kipirosodott arccal, potyogó könnyekkel olyan hangosan zokogott, hogy a tanító néninek megesett rajta a szíve és a kislányt másik padba ültette. Nem bántam! Olyan jó érzés volt, hogy valaki így küzd értem, hogy rögtön barátommá fogadtam. Sőt, ezt a történetet a könyvbe is beleírtam!

Kapcsolódó termékek