Megörökíteni, ahogyan én ismertem és szerettem
Dániel András egy városligeti sétát írt meg a kamaszoknak szóló kortárs novellagyűjteményben. Egy sétát, amely egyben búcsúzás egy szerelemtől.
- Sokat töprengtél, hogy melyik városrészt válaszd, mikor felkérést kaptál, hogy novellát írj egy Budapestről szóló kötetbe?
- Nem igazán. Azonnal a Városliget jutott az eszembe. A Városliget most fájdalmas átalakuláson megy keresztül, és én meg akartam örökíteni azt, ahogyan én ismertem és szerettem. Mindig szomorú megtapasztalni, mikor a város egy fontos, karakteres tere eltűnik, kiradirozódik. Mintha egy részt kiszakítanának a szövetéből. Budapesten pedig nagyon sok ilyen eltűnés-történet zajlott az elmúlt években. Az ember privát, civil terébe gyakran betüremkedik a hatalom, elfoglal belőle területeket, tulajdonképpen einstandol, és a Ligetben most ez történik. Nyomasztó, frusztráló érzés ezt megtapasztalni, mert a Pásztor-fiúk mindig erősebbek, és elveszik az üveggolyókat, ha úgy döntenek. Ez a novella a búcsúzást is szeretné feldolgozni.
- Az elmúlás, veszteség nem tipikusan a kamaszkorhoz köthető élmények.
- Én ezt nem így látom. A kamaszkorban is sok elmúlással kapcsolatos élmény érheti az embert, ilyen lehet akár egy szerelem elmúlása is. A novellában a Városliget kapcsán az elmúlásnak, veszteségnek több dimenzióját egymásra tudtam vetíteni. Még mielőtt a történet körvonalazódott volna, már akkor egy sétát képzeltem el, amelyben a szöveg végigjárja a számomra fontos városligeti pontokat, elsősorban érintve azokat a helyeket, amelyek most éppen átalakulóban vannak, vagy már eltűntek. Velem és az olvasóval együtt a főszereplő lány is végigjárja ezt az utat, még egyszer megnézi a helyszíneket, amelyek fontosak voltak az éppen véget ért kapcsolatban, és közben meggyászol egy szakítást. A városligeti kóborlás során pedig felidézi a kapcsolat egész történetét az elejétől a végéig.
- Kicsit olyan érzésünk van, mintha ez az írás már a felkérés előtt várt volna arra, hogy papírra kerüljön.
- Ebben van valami. Már korábban felmerült bennem, hogy valamilyen módon meg kellene örökíteni a Városligetet, ahogyan én ismertem, ahogyan nekem fontos volt. Mert fontos megörökíteni a veszteséget és az elmúlást. És talán még fontosabb megörökíteni azt, ami elveszett.
- A novellából az érződik ki, hogy nagyon személyes érték, élmény számodra Budapest.
- Így igaz. Több évtizedet éltem itt, ezért bárhová megyek a világban, az összes várost egy Budapest-szemüvegen keresztül szemlélem. Ezt a szemüveget valószínűleg már sosem fogom tudni letenni, mert annyira beleívódott az emlékeimbe, látásomba, hogy mindig velem marad.
