Mennyi titkos történetet rejthet egy-egy épület
Totth Benedek egy óbudai lakótelepen játszódó történetet rajzol meg a Budapest Off kortárs antológiában megjelent elbeszélésében. Olvassátok el vele készült interjúnkat!
Totth Benedek a kötet bemutatóján, a 2018-as Margó Irodalmi Fesztiválon
- Miért Óbudát választottad a Budapest-novellád helyszínéül? Esetleg nem is Óbudát választottad, hanem egy jellegzetes budapesti panel-univerzumról akartál írni? Játszódhatna másik panelrengetegben is a novella?
- Két lehetőség közül választhattam. Az egyik a megírt óbudai panelrengeteg, a másik a Király utca Városligeti fasor felőli vége, a Lövölde tér és környéke. Ennek nagyon prózai oka volt, ezeken a helyeken laktam huzamosabb ideig Budapesten, és mindenképpen olyan városrészről akartam írni, amit jól vagy jobban ismerek. Persze a novellában megírt lakótelep – néhány konkrét utalástól eltekintve – bárhol lehetne. Én is laktam panelben, csak az egy jóval kisebb kaposvári lakótelep volt. Emlékszem, hogy amikor felköltöztem Budapestre, és először jártam a Flórián téren, mennyire lenyűgöztek a méretei. Kicsit így érezhette magát Gulliver az óriások országában. Két évig laktam itt, eltartott egy darabig, de lassan megszoktam a távolságokat.
- Mikor megvolt a helyszín, abból hogyan következett a történet?
- A történetet egy hír ihlette. Pár éve kiraboltak egy angyalföldi bankfiókot, ez valahogy beugrott, és gondoltam, végül is, ha bankrabló lennék, lehet, hogy én is egy lakótelepen próbálnék eltűnni a rendőrség szeme elől. Aztán lehet, hogy egy profi bankrabló csak röhögne ezen az elképzelésen.
- Ha már panel, felvetődik a kérdés, hogy mi érdekelt a panelek világában. Hiszen a panel, első pillantásra, meglehetősen földhözragadt, racionális építészeti iskola, nem megszokott inspirációs forrás.
- A panelrengetegben számomra az a lenyűgöző, hogy mennyi titkos történetet rejthet egy-egy épület, vagy akár csak egy lépcsőház. Elindulsz a Vörösvári úti végállomásról az 1-es villamossal, és mire az Árpád-hídhoz érsz, elgurulsz több tízezer történet mellett. De igazából mindegy melyik irányba indulsz, mindenhol sztorik lapulnak. Bár nem ez volt az elsődleges cél, de benne volt, hogy jellegzetes, de nem feltétlenül a legvonzóbb oldaláról mutassam meg a kerületet. Óbudáról talán leginkább a régi utcákra vagy a főtérre asszociálunk, a panelekről inkább megfeledkezünk. Közben meg milyen érdekes, ahogy egy hosszan elnyúló tízemeletes panelmonstrum tövében ókori romok hevernek.
- A novelládban megfigyelhető egyfajta külső nézőpont; a narrátor főszereplő kívülről szemléli az eseményeket. Lesi a szemben lakó lányt, belekukkant a bátyja életébe, akihez otthonról menekül, és a bankrablás is a történet hátterében zajlik. (Ha jól látjuk ezt a nézőpontot,) felvetődik a kérdés, hogy mi volt a célod ezzel a pozícióval?
- Nem volt különösebb célom a nézőpontválasztással. A felkérésnél két szempontot kaptunk, az egyik a helyszín volt, a másik a kamasznézőpont. Valószínűleg azért lett ilyen kívülálló, kicsit talán passzív az elbeszélőm, mert én magam is hasonló habitusú vagyok. A kamaszkori introvertáltságba szerintem belefér, hogy éled az életed, kardozol a szüleiddel, és közben súlyos történetek zajlanak körülötted, de te nem is veszed észre, vagy nem akarsz részt venni ezekben.
Kárpáti Tibor illusztrációja
