Panelország hősei

Aranyvackor díj!

2017. október 17.Pagony

cimkék: Aranyvackor

A 2017-es Aranyvackor Gyerekirodalmi és Illusztrációs Pályázaton a 9 éven felülieknek szóló mese kategóriában a zsűri fődíját BECSKEI GÁBOR nyerte Panelország hősei című szövegével, valamint GÓGA BERNADETT a Panelország hőseihez készült illusztrációival. Gratulálunk!
1. fejezet

Miután véget ért az évzáró ünnepség, és az osztályfőnök is befejezte az unalmas búcsúzkodó beszédét, Marci azonnal zsebre vágta az ellenőrzőjét, és a diáktársaival együtt el is indultak hazafelé. Szeptember óta épp elég időt töltöttek itt, hogy most már teljesen elegük legyen a sok ósdi tanteremből, és ne foglalkoztassa őket más, mint a várva várt nyári szünet. A többiek mind a buszmegálló felé vették az irányt, de Marci most is a hosszabb utat választotta.

Feje köré tekerte a nyakkendőjét, és a parkon át rohant hazafelé. A zakója úgy lengedezett a hűs nyári szélben, mintha köpenyt hordana, és úgy kerülgette ki a magasra nőtt fákat, mintha szuperhősként cikázna a felhőkarcolók között. Teljesen leizzadt, mire a lakótelepükhöz ért.

Marci sosem értette azokat, akik nem szeretnek itt élni. A hetedik emeleti lakásuk ablakából mindig gyönyörű panoráma tárult elé, és egy álmodozó tizenkét éves fiúnak ez elég is volt. Csak annyit kellett elképzelnie, repülő autók kanyarognak a magasban, vagy tízméteres hullámok csapkodják az épület falát, és máris sokkal izgalmasabb hellyé változott a környék.

Marci megállt a lépcsőház bejáratánál, hogy kifújja magát. Elővette a kulcsát, majd izgatott, lassú léptekkel ment be a hűvös lépcsőházba. Ez volt a hónap második szerdája, tehát a postásnak a mai napon kellett meghoznia a Bíbor kapitány legújabb számát.

Marci kiskorától fogva minden zsebpénzét képregényekre költötte. Szülinapra, karácsonyra, névnapra is mindig egy újabb képregényt kért, a húsvéti locsolópénzét pedig rendszerint két nap alatt elszórta, hogy újabb izgalmas füzetekkel gyarapítsa gyűjteményét. Barátai nem nagyon voltak, aminek a szülei nem örültek, de ő nem bánta. Így legalább sokkal mélyebben tudott elmerülni a bámulatos fantáziavilágokban.

panelMarci napok óta azt tervezgette, hogy ma ebéd után felmegy a tízemeletes házuk tetejére, magával viszi a legfrissebb képregényét,  a bíbor színű plédjét, és a napsütést élvezve ott fogja megünnepelni a vakáció kezdetét.

A fejére tekert nyakkendő a szemébe lógott.  Megigazította, hogy ismét jól lásson, majd izgatottan felnyitotta a postaládát. Amikor megpillantotta a benne fekvő füzet borítóját, csalódottan felkiáltott.

- Jaj, ne már!

Kelletlenül vette ki a nejlonba csomagolt füzetet a ládából, hogy jobban szemügyre vegye. Valóban a Bíbor kapitány legújabb száma volt az, de ezúttal nem a rettenthetetlen főszereplő, hanem az  egyik ellensége szerepelt a borítón.

Káoszkreátor, azaz Gomori Brúnó.

A gonosztevő szürke ruháját egy  nagy világoszöld színű V-alak díszítette, ami a vállától indult, és a hasán ért egybe. Ugyanilyen zöld színben pompázott az öve, a kesztyűje és a csizmája is. Bal kezében egy piros fénnyel világító, gyűrött papírdarabot tartott, jobbjával pedig az olvasó felé mutatott, miközben gonoszul vigyorgott. A kép hátterében az égboltot kavargó, sötétszürke felhők lepték be. Nem, nem is felhők voltak, hanem nyálkás, lebegő folyadékok.

Marci nem értette, hogy miért pont Brúnó lesz az a gonosztevő, aki ebben a számban Bíbor kapitány életére tör. Ő a legunalmasabb. Még a képregény többi szereplője is folyamatosan viccet csinál belőle. Időnként felbukkan, de rendszerint azonnal csúfos vereséget szenved. Folyamatosan arról beszél, hogy a világ nem az, aminek látszik, de egy árva lélek sem veszi őt komolyan, ezért kénytelen magányosan küzdeni. Ráadásul senki sem hívja őt Káoszkreátornak, senki sem fél tőle, és a képregény olvasói is őt tartják a legbénább szupergonosznak. Egy igazi szürke foltja a sorozatnak.  

Most, hogy már tudta, hogy ebben a számban Brúnó lesz Bíbor kapitány ellenfele, egyáltalán nem várta annyira, hogy felérjen a háztetőre. Ha Bíbor kapitány szerepelt volna a címlapon, akkor nem lett volna türelme várakozni. Azonnal letépte volna a műanyag csomagolást, és még ebéd előtt elkezdte volna olvasni a képregényt.

Amikor beért a lakásukba, Marcit meglepte, hogy otthon találta a szüleit. Az anyukája a konyhaasztalnál ült, és egy üres tányért nézegetett, az apukája pedig unott arccal bámult ki az ablakon.

- Máris hazaértetetek? - kérdezte Marci.

Az anyukája felnézett a tányérból, majd hátradőlt a székben. Végül az apukája válaszolt motyogva.

- Nem volt kedvem dolgozni menni.

- Nekem pedig főzni.

Marci kissé megrémült. Még sosem látta ilyen letörtnek a szüleit, és nem értette, hogy mi okuk volt reggel itthon maradni.

- Minden rendben veletek?

Az anyukája odébb tolta a tányért, és letette a kanalát is.

- Most nem vagyok éhes. Tulajdonképp nem is baj, hogy nem főztem semmit.

Valami itt nagyon nem stimmel, gondolta. Normális esetben az lett volna az első, hogy a szülei rászólnak, hogy azonnal vegye le a fejéről a nyakkendőt, most viszont úgy viselkedtek, mint a zombik. Felállt egy székre, és kinézett az ablakon. A szomszédos panelházak erkélyein és az ablakokban ugyanúgy álldogáltak a lakók, ahogy az apja. Mindannyian mereven néztek a távolba, néhányan az ablakpárkányra támaszkodtak. Még ilyen távolságból is látszott rajtuk hogy mennyire lehangoltak. Valószínűleg arra sem kapták volna fel a fejüket, ha egy sárkány repült volna el a panelházak között.

Marci lepattant a székről, és tett még egy próbát a szüleivel.

- Nézzétek! Mindenki ugyanilyen furcsa.

Az anyja is felállt, és odacsoszogott az ablakhoz.

- Én nem látok semmi különöset - mondta halkan.

Marci megráncigálta az anyukája karját, hogy felébressze ebből a holdkóros állapotból, de mindhiába. Sosem látott még ehhez hasonlót. Lehet, hogy negyven éves kor előtt ez mindenkivel megtörténik? De hát a szemközti panelház ablakaiban látott a szüleinél idősebbeket, fiatalabbakat, de még gyerekeket is, akik ugyanígy bambultak.

Bement a szobájába, a hóna alá vette kedvenc bíbor színű plédjét, fogta a Bíbor kapitány legújabb számát, és kimenekült a lakásból. Annyira meg volt zavarodva, hogy még a ruháját sem váltotta át, pedig mindig is utálta az ünneplőt. Semmi baj, gondolta. Mindjárt felér a tetőre, és belemerülhet a képregényébe. Ez a módszer mindig bevált, amikor el kellett menekülni valamilyen zűrös ügy elől.

Megborzongott, amikor kiért a lépcsőházból a tetőre. Pár órával ezelőtt még hét ágra sütött a nap, most viszont olyan hideg volt, mintha máris beköszöntött volna a november. Marci a válla köré tekerte a plédet, hogy ne fázzon annyira. Kiment a tető szélére, és szétnézett a nagy lakótelepen. A napot gomolygó szürke felhők takarták el, a szél pedig lobogtatta a feje köré tekert nyakkendőjét és a plédet. A szomszédos panelházak ablakaiban még mindig sokan álltak, és ugyanolyan lehangolt, szomorú volt mindenki. Nem az volt a legfélelmetesebb, hogy az embereket megfertőzte valami ismeretlen kór, hanem hogy mindenki passzív volt. Mintha kiszívták volna belőlük az életerőt. Marci elfordult a másik irányba, hogy ne lássa azt a rengeteg üres tekintetet.

Kezébe vette a képregényét, letépte róla a műanyag fóliát, és nagyot sóhajtott.

- Ettől a sok holdkórostól még az is jobb lenne, ha ezentúl minden epizódban Gomori Brúnó lenne a főszereplő.

Kinyitotta a képregényt, de a rajzok helyett csak üres fehér oldalakat talált.

- Még ez is?! Egy nyamvadt nyomdahibás példányt kaptam?!

A szél ismét feltámadt, és elkezdte pörgetni a képregény lapjait. Marci ijedtében elengedte kezéből a füzetet, az pedig ahelyett, hogy földre esett volna, egyre magasabbra emelkedett. A képregény körkörös mozdulatokkal táncolt a levegőben, majd halvány piros fénnyel kezdett világítani. Marci a földre huppant. A képregény lapjaiból áradó piros fény egyre ragyogóbbá vált. A zúgó szélviharban Marci még a saját kiabálását sem hallotta. Egy mennydörgéssel kísért, vakítóan vörös villanás után a szél ereje legyengült. Ám ekkor a fény kellős közepén egy sötét gömbforma jelent meg. A gömb növekedni és formálódni kezdett, mintha gyurmából lett volna. Megnyúlt, lassan kinőtt belőle egy fej, két kar, két láb, majd végül egy felnőtt ember alakult ki belőle. A szürke ruhás alak Marci előtt lebegett, és ahogy gyengült körülötte a piros fény, úgy ereszkedett le a tetőre. Zöld csizmája nagyot koppant a padlón.

Gomori Brúnó immár teljes életnagyságban állt Marci előtt. Egyik kezében ugyanazt a pirosan világító gyűrött papírdarabot tartotta, mint a borítón, másikban pedig a képregényt - rajta saját képmásával. A papírdarabot összegyűrte, és eldobta.

- Erre már nincs szükségem.

A galacsinná gyűrt papír olvadni kezdett, mint a hó. Végül csak egy piros tócsa maradt belőle. Brúnó lassú léptekkel haladt Marci felé. Így élőben sokkal félelmetesebbnek tűnt, mint a képregényben.

- Brúnó? De hát te nem is létezel.

- Káoszkreátor! Én Káoszkreátor vagyok - kiabált vissza sértődötten Brúnó.

Marci észrevette, hogy a szürke felhők ugyanolyan cseppfolyós, lebegő masszává változtak át, mint amilyet a képregény borítóján látott. Brúnó arcán gúnyos mosoly jelent meg.

- Még hogy nem létezem.

Marci felpattant a földről, és a lépcsőház ajtaja felé rohant. Néhány lépés után Brúnó utolérte, és a karjánál fogva durván megragadta.

- Ne próbálj elfutni, Őrszem.

- Összekeversz valakivel, én Marci vagyok!

- Igen, te vagy Marci. Te őrizted a Kaput, tehát te vagy Őrszem! A te segítségeddel fogom legyőzni Bíbor kapitányt.

- Micsoda?!

- Régóta vártam már, hogy végre átjöhessek. Ha rendesen viselkedsz, és végig azt teszed, amit mondok, akkor talán életben hagylak.

Brúnó egy pillanatra elengedte Marci karját, hogy két kézzel nyissa ki a képregényt. Marci kihasználta az alkalmat és apró termetét. Átbújt Brúnó terpeszbe tett lábai között, és a tűzlétra irányába szaladt. Brúnó megfordult, és utánaeredt.

- Esélyt adtam neked, hogy egyszerűen intézzük el!

Már majdnem utolérte a fiút, amikor Brúnó megcsúszott a piros pocsolyában. Nagy lendülettel előreesett, és magával sodorta Marcit is.

Esés közben a színek kifakultak. Marci egész testében lüktetést érzett, majd a hangok elnémultak. A zuhanás kellemes lebegéssé vált. A világ lassan elmosódott, és végül nem látott mást, csak az egyre erősebben ragyogó piros fényt.

po