Soha nem gondoltam volna, hogy engem választasz helyette

Olvasósarok: Belezúgva

2017. március 24.

cimkék: olvasósarok TilosAzÁ 14plusz

Anna épp kamaszkorának leggyötrőbb korszakát éli, tele fájdalommal és kiszolgáltatottsággal, de váratlanul belép az életébe a menő és nagyon vonzó Will. A lány gyorsan szárba szökkenő kapcsolatban találja meg az áhított vigaszt és reményt. Will nemcsak helyes srác, de olyan odaadóan szereti, ahogy a lány legmerészebb álmaiban sem képzelte. A fiú ugyanakkor szeszélyes és kiszámíthatatlan, napról napra kezdi elszakítani a barátaitól, és mindentől, ami addig fontos volt neki. Azt akarja, hogy az övé legyen, csakis az övé. És közben fenyegetően magasodik föléjük egy sötét titok....


Már hozzászoktam, hogy egyedül vagyok az órákon. Izzy ugyan legtöbbször mellettem ül, de olyan, mintha ott sem lenne. Mintha egy szobor mellett ülnék, ami időről időre felmordul vagy sóhajt egyet. De most más
volt. Furcsán viselkedett. Ahogy leültem, rögtön tudtam, hogy valami készül. Izzy fészkelődött, és aprókat köhintett. Végül finoman megbökte a karomat.
– Anna, ne haragudj, hogy így kihagytalak mindenből – suttogta. – Olyan lelkiismeret-furdalásom van.
Elmosolyodtam. Ez jobb, mint gondoltam. Még egy kis önelégültséget is éreztem, azt hiszem. Ő a hunyó. És most végre be is látja.
– Lehetünk megint barátok? – kérdezte.
– Még jó. – Úgy legyintettem, mintha ez az egész nem számítana. – Sőt, nagyon jó lenne!
– Nem kellett volna olyanokat mondanom – suttogta Izzy kedvesen, szemét előre, Mr. Jonesra függesztve, nehogy észrevegye, hogy beszélünk. – Azt hiszem, nem fogtam fel, milyen komoly ez köztetek Will-lel.
– Igen… komoly.
– Az jó. – Láttam, hogy az ajkát harapdálja, és azon gondolkodtam, vajon ideges-e. Ez őrület! Egész életünkben barátnők voltunk. Miért kéne idegesnek lennie?
– Nagyon jó fej, Iz, tényleg… csak meg kéne ismerned.
Izzy tovább mosolygott, de a tekintetét továbbra is előrefelé fordította.
– Mesélj róla! Tényleg hallani akarom. Tarthatnánk egy dumapartit!
– Igen, az jó ötlet. – Éreztem, ahogy elönt a melegség.
El sem akartam hinni, mennyire hiányzott egy jó kis dumálás. Csupán néhány hét telt el, de valahogy sokkal hosszabbnak tűnt.
– Mi lenne, ha találkoznánk? Ebédszünetben?
Izzy felém fordult. A szeme elkeskenyedett.
– Tényleg? Nem mindig Will-lel vagy olyankor?
Vállat vontam.
– Nem fogja bánni. Mindjárt írok neki.
Nézte, ahogy bepötyögöm az üzenetet, az apró kis mosoly ott maradt a szája sarkában.
– Tudod, soha nem gondoltam volna, hogy engem választasz helyette – mondta.
– Nagyon szeret – suttogtam. – Bizonyos dolgok felbosszantják, de minden rendben lesz.
De amikor rányomtam a küldés gombra, összeszorult a gyomrom. Néhány pillanatig csak bámultam a képernyőt. Nem válaszolt. Igazság szerint nem is láttam a nap további részében. Mintha köddé vált volna.
Vissza az olvasósarokba ...