Szüreti mulatság

Olvass el egy igazi őszi mesét Vadadi Adrienn Ünnepelj velünk! - ovis ünnepek című könyvéből, és közben nézegesd Pásztohy Panka rajzait!

Szüreti mulatság

Dani nagymamája, Mamó, egy kis falu szélén lakik nem messze a várostól. Ősszel, amikor érik már a dió, a szilva, az alma és a szőlő, az óvodások hozzá járnak szüretelni. Mert Mamónak óriási kertje van! Sok-sok gyümölcsfával, szőlővel, virágokkal és állattal. Van házőrző kutyája, Fickó, cirmos cicája, hogy megfogja az egeret, kecskéje és tehene, hogy tejet adjanak, tyúkjai, akik tojást tojnak, kakasa, hogy rendet tartson a tyúkok körül, és még egy szamara is, csak úgy! Daniék sokszor meglátogatják Mamót hétvégén, mert Mamó egyedül él, elkel neki a segítség. De szeretnek is hozzá menni, mert finomakat főz, lehet nála fára mászni, a szomszéd gyerekekkel játszani, és Dani apukájának ebéd után lepihenni.

szuret2.jpg
Idén is ellátogatott hozzá az egész nagycsoport, hogy segítsen a gyümölcsök betakarításában.
Amikor a gyerekek Mamó falujában leszálltak a vonatról, nagy meglepetés vártaőket. Pista bácsi, Mamó szomszédja, lovas kocsival kijött az állomásra a nagycsoportért. A lovas kocsi elé befogta Hajnalt és Csillagot. Őket már régóta ismerik a gyerekek, Pista bácsi minden évben meg szokta engedni, hogy felüljenek a hátukra. Lea tavaly még Hajnal sörényét is befonta. Peti pedig Csillagot egész nap a földre potyogott almával etetgette.
A lovas kocsira szűkösen ugyan, de felfért az egész nagycsoport. Dani Pista bácsi mellé ült a bakra, a többiek pedig hátulra, a kocsira. Akkor aztán Dani csettintett a nyelvével, úgy, ahogy Pista bácsitól tanulta, és a lovak elindultak. A kocsi csak úgy döcögött a hepehupás úton, a gyerekek meg sikítoztak! De az óvó néni rájuk szólt:
– Megijesztitek a lovakat! Inkább énekeljünk! – és már el is kezdte a Somvirágot fújni.
Fújta vele az egész nagycsoport! Mint a dalban, épp olyan aranysárga volt körülöttük a világ. Sárgultak az út mentén a gesztenyefák, az őszi nap melegen ragyogott. Azután Zsófinak eszébe jutott, hogy ha már úgyis szüretelni mennek, elénekelhetnék az Érik a szőlőt, az almás dalt és a Száraz dió, ropogtatót is. Amerre csak futott a lovas kocsi, énekszótól zengett a falu. De senki sem haragudott érte, sőt, a nénik-bácsik még ki is álltak a kapujuk elé, hogy jobban lássák a jókedvű gyerekeket.
Mamó már messziről hallotta, hogy érkeznek. Fickóval, a kutyájával kiálltak a kapuba, hogy ott várják a gyereksereget. Amikor Pista bácsi a ház előtt meghúzta a gyeplőt, és Dani szólt a lovaknak, hogy „Hóóó!”, Hajnal és Csillag megálltak, a gyerekek pedig leugráltak a lovas kocsiról. A dadus nénit a kosarakkal meg a plédekkel Pista bácsi segítette le.
– Isten hozott benneteket! – köszönt a gyerekeknek Mamó.
– Minket nem is Isten hozott – nevetett Peti –, hanem Pista bácsi!
– Nem is Pista bácsi – bohóckodott Roli –, hanem a lovak! Hajnal és Csillag!
– De tréfás kedvetekben vagytok! – terelte a kertbe az óvó néni a gyerekeket. – Inkább köszönjünk, és adjuk oda, amit hoztunk!
A gyerekek körbepuszilták Mamót, azután elővették a hátizsákjukból a mütyürkéket, rajzokat, apró csomagokat, amiket ajándékba hoztak. Zsófi és Györgyi közös ajándékot készített, egy Mamó-betűvel kihímzett anyagzsebkendőt. Lea, Maja és Dorci háziállatokat – cicát, malacot, bárányt, csibét és tyúkanyót – rajzoltak keménypapírra, hogy Mamó kirakhassa a kredencre a képeslapjai meg fényképei mellé. Roli egy szép kavicsot csomagolt be, Peti anyukája egy egész doboz süteményt küldött, a dadus néni pedig egy zacskó mazsolát hozott Mamónak, amit a tavalyi szőlőszüret után az óvodában aszaltak.
A kertben, az almafa tövében telepedtek le a gyerekek. Mamó frissen sütött túrós lepénnyel várta őket. A gyerekek úgy falták, mintha napok óta nem ettek volna! Egyedül Maja méregette a túrós lepényt. Nem mert beleharapni, mert mazsola volt benne.
– Mi a baj, csillagom? – kérdezte tőle Mamó.
– Én a mazsolát nem szeretem – felelte Maja szégyenlősen.
– Annyi baj legyen! – legyintett Mamó. – Szemezgesd ki, életem, aztán dobd oda a tyúkok elé! Meglátod, egy szempillantás alatt felkapkodják.
szuret4.jpg
Lea és Dorci megirigyelték Maját, amiért etetheti a tyúkokat. Ők is szemezgetni kezdték a mazsolát. Lea még azt is megkérdezte, hogy a túrós lepényből a tojást is kiszedegetheti-e, mert ő meg azt nem szereti. Vagyis szereti, de nem eheti, mert középső óta érzékeny rá. De Mamó megnyugtatta, hogy ő már középsős koruk óta tudja, hogy sem Peti, sem Lea nem ehetnek tojást, így hát nem is sütött tojást a túrós lepénybe. Azt mondta, inkább szedegesse össze a plédről a morzsákat, azt dobja a tyúkok elé, különben jönnek a hangyák, és mindent ellepnek.
Lea összeszedegette a morzsákat, Peti még a száját is megtörölte, nehogy belepjék a hangyák, és amikor már minden elfogyott, Dani elszaladt a fészerbe, ahol Mamó a kerti szerszámokat tartja, hogy megkeresse a hosszú botot, amivel a diót szokták leverni. A dadus néni kiosztotta a kosarakat, amikbe a diót lehet gyűjteni. Az óvó néni a szőlőszüreteléshez a lányoknak kisollókat adott, Mamó pedig egy nagy puttonyt vett elő.
Kezdődhetett is a munka! Dani és a fiúk felváltva verték a diót a hosszú bottal a diófa magas ágairól. Csak úgy potyogott a földre meg a gyerekfejekre!
– Dióeső! Dióeső! – kiabálták a fiúk, és a fejükre kapucnit meg sapkát húztak, aztán ki-be szaladgáltak a diófa alól. Az alacsonyabban lévő ágakba belecsimpaszkodtak, és fel-le hintázva rázták a diót a kosarakba. Fickónak nagyon tetszett a diópotyogás! Ott ugrabugrált a gyerekek körül, hogy még a levegőben is elkapja a diókat. Ha egyik-másik messzire gurult, lobogó füllel már szaladt is utána, és vidáman elropogtatta.
– Fickó nagyon szeret focizni! – mesélte a fiúknak Dani. – Ha elrúgom neki a labdát, visszafocizza hozzám!
– Focizni! – zsémbelődött Mamó. – De dióval? Ha ő eszi meg az összes diót, mi marad nekünk? – azzal elküldte Danit, hogy kösse meg Fickót. A fiúk morgolódtak, hogy „szegény Fickó, szegény kiskutya”, de aztán megkérték Mamót, hogy a megkötés helyett inkább hadd játszanak vele felváltva a kert végében. Így is lett. Dani megkereste Fickó labdáját, és már hívta is az almafákhoz focizni. A fiúk egymással versenyezve váltották le egymást a kutyafociban.
Míg a fiúk játszottak, a A lányok a szőlőtőkék körül szorgoskodtak. Ollóikkal levagdosták a szőlőfürtöket, és a nagy puttonyba rakosgatták. Közben pedig, mint a kismadarak, csipegették a szőlőszemeket.
A dadus néni Mamónak segített. A szilvát felezték, amit Mamó már tegnap leszedett. Kiskésekkel félbevágták, a magokat kivették, a szilvát pedig az üstbe tették. Pista bácsi már rakta is a tüzet a szilvának. Egész estig rotyoghat majd az üstben, míg lekvár lesz belőle!
Amikor a dió lepotyogott a fáról, a fiúk a kosarakba szedegették valamennyit, és szaladtak mind Fickóval játszani. A puttony is megtelt szőlővel. Pista bácsi a hátára vette, és a ház melletti dézsához cipelte.
– Az egészből mazsola lesz? – fintorgott Maja.
– Dehogy mazsola! – nevetett Pista bácsi. – Először gyerekeknek való must, aztán meg Pista bácsinak való jó borocska! – és már borította is a puttonyból a szőlőfürtöket a dézsába!
Az óvó néni egy lavórba vizet hozott. Lea, Maja és Dorci már dugta volna bele a kezét, hogy megmossa. Csupa ragacs meg maszat volt az édes szőlőtől. Ám az óvó néni rájuk szólt:
– Ne a kezeteket, hanem a lábatokat!
– A lábunkat? – néztek rá csodálkozó szemekkel a lányok. – De hát az nem koszos! Nem is vagyunk mezítláb! – azzal már dugdosták is az óvó néni orra alá a szandáljukat meg a cipőjüket.
– Ha sokáig tudtok kézen állni – mókázott Pista bácsi –, felőlem a kezetekkel is taposhatjátok a szőlőt!
A lányok most már semmit sem értettek az egészből. A koszos kezüket nem kell megmosni, a tiszta lábukat meg igen? És kézen kellene taposniuk, amíg a szőlőből Pista bácsinak jó borocskája nem lesz?
– A szőlőből az édes levet ki kell préselni – magyarázta az óvó néni. – Ha beleálltok a dézsába és jó alaposan megtapossátok a szőlőt, kicsorog belőle a szőlőlé, a must. Aztán ha nem isszátok meg mindet, Pista bácsi leszűri, hogy ne maradjanak benne magok, beletölti hordóba és leviszi a pincébe. A must erjedni, érni kezd, és tavaszra olyan jó bora lesz Mamónak – kacsintott Pista bácsira az óvó néni –, hogy Pista bácsi hozzá jár majd koccintani mindennap!
A lányok hitték is, meg nem is, amit az óvó néni mondott, de mégiscsak elkezdték a cipőket kikötni, a szandáljukat kikapcsolni, a zoknikat lehúzni. Maja még a lábujjai közé tapadt szöszmöszöket is kiszedegette, mielőtt a dézsába lépett.
szuret3.jpg
A szőlőn taposni furcsa, langyos, csúszós-szúrós érzés volt. De amikor Pista bácsi elmesélte, hogy régen a gyerekek összekapaszkodtak és énekeltek szőlőtaposás közben, Leáék is dalra fakadtak:
Badacsonyi szőlőhegyen
Két szál vessző,
Szél fújja, fújdogálja,
harmat hajdogálja.
Hol a tyúknak a fia?
Talán mind elkapdosta,
Csűr ide, csűr oda,
kass ki, bárány, kass oda!
Aztán Zsófi és Györgyi következett a szőlőtaposásban, majd a többi lány. Mire a fiúk kifocizták magukat, már mindenki keze-lába tiszta volt. A szilva is az üstben rotyogott. Mamó zsíros és vajas kenyereket kent a gyerekeknek, Dani még paradicsomot is szedett hozzá a konyhakertben. Az almafa alatt aztán meguzsonnáztak, és ittak egy jó pohár mustot. A betakarításnak vége volt, kezdődhetett a játék!
A fiúk a dombon diógurító versenyt játszottak, Györgyi és Zsófi megkeresték a cicát, Maja és Dorci a zsíros kenyérből maradt morzsákat odaszórta a tyúkoknak, Lea a kert végében legelésző Csillag sörényét fonogatta. Az óvó néni elkísérte Mamót az istállóba, hogy kiengedjék a tehenet, a szamarat meg a kecskéket legelni. A dadus néni pedig Pista bácsival az almafa árnyékában diskurált.