Szutyoksári
Ebben a hőségben biztosan ti is legalább három gombóc fagyival vészelitek át a napot. Szutyoksári nemcsak fagyival hűsíti magát, de elmegy a fodrászhoz, hogy megszabaduljon a kócos-bozontos hajától is. A frizura kicsit rövid lesz, de hát az nagyon jól hűsít. A végén pedig meg lesz a gyerekek kérése is, azaz a sokadik fagyi!
– Most pedig elmész a fodrászhoz – mondta anyu –, mert olyan a hajad, mint egy madárfészek. Mondd meg a fodrásznak, hogy olyan rövidre vágja le, amilyen rövidre csak lehet.
– És útközben vehetek egy fagyit? – kérdezte Szutyoksári.
– Nem – jelentette ki anyu –, ma már kettőt is ettél.
– De olyan meleg van! – siránkozott Sári.
– Ha levágják a hajadat, majd nem lesz meleged, és akkor már hűsítő sem kell.
– Te jó ég, micsoda bozont! – kiáltott fel a fodrász. – Úgy áll, mint a szénaboglya! Mennyit vágjak le belőle?
– Amennyit csak lehet – mondta Szutyoksári –, és Koszmóknak is ugyanannyit, legyen szíves.
– Amennyit csak lehet? – kérdezte a fodrász. – Akkor teljesen kopaszra.
– Úgy van! – kiáltotta Szutyoksári. – Remek!
Félórával később Sári már az utcán sétált Koszmókkal. Mindketten teljesen kopaszok voltak, ami tényleg kellemesen hűsítő érzés volt.
Az utcán a gyerekek hangosan hahotáztak, amikor meglátták a kopasz Szutyoksárit a csupasz kutyájával. Szutyoksári azonban még náluk is hangosabban kacagott:
– Ez aztán istenien hűsít!
– Akkor mi is elmegyünk a fodrászhoz! – kiáltották a gyerekek.
Hirtelen sok munkája adódott a hajszobrásznak! Egy óra sem telt belé, és tíz kopasz gyerek meg egy csupasz kutya járta az utcákat.
– Támadt egy ötletem! – szólt hirtelen Szutyoksári.
Fogott egy filctollat, és mindenkinek egy-egy betűt rajzolt a fejére. Az egyik kisfiúra E betűt írt, egy kislányra F-et. Szépen sorban mindenkinek került egy betű a fejére, persze Sárinak is. Koszmóknak egy hatalmas felkiáltójel jutott. Eleinte senki nem értette, mire megy ki a játék, hiszen a gyerekek összevissza ugrándoztak. De amikor szépen egymás mellé álltak, így néztek ki:
AFAGGYIKEL!
Az utcán mindenki megrökönyödve bámulta őket. Még a tanító néni is, aki véletlenül épp arra járt. Dühösen odaszaladt Szutyoksárihoz.
– Hibás! – mondta szigorúan. – A kell szót két L-lel írjuk, tessék kijavítani, a fagyi pedig egy GY! Névelőre pedig semmi szükség, az A betű az elején felesleges!
– Igenis, tanító néni, úgy lesz – engedelmeskedett Szutyoksári, és gyorsan tisztára törölte Marcsi és Jani fejét, a G helyére pedig egy L betűt írt. Aztán már csak két gyereknek kellett helyet cserélnie, és a felirat összeállt:
– Most hibátlan! – szólt a tanító néni elégedetten, és tovább sietett.
Szegény Janikának viszont nem jutott betű a fejére. Kiszorult a sorból, és a járda szélén ülve zokogott. Olyan rettentően bömbölt, hogy rögtön kapott is egy fagyit egy kedves bácsitól.
A többiek közben mind elmentek Szutyoksáriékhoz. Amikor anyu kinyitotta az ajtót, kilenc kopasz kölyök és egy csupasz kutya állt előtte.
– Segítség! – kiáltotta. – Mi történt a hajaddal, Sári?
– Nem azt mondtad, hogy amilyen rövidre csak lehet? – kérdezett vissza Szutyoksári. – És mutatunk még valamit!
Azzal minden gyerek hátat fordított, és akkor már anyu is látta, mi van a fejükre írva.
– Ugyan már! Aki nem tud szépen kérni, nem kap semmit. Ez a szabály. Most pedig irány a fürdőkád!
Kilenc gyerkőc és egy kutya lubickolt a fürdőszobában. Hű, mekkora fröcskölődés és zsivaj támadt! Mire mindannyian megfürödtek, apu is hazaérkezett. Akkor aztán mégis mindenki kapott egy nagy fagyit.
Írta: Annie M. G. Schmidt, rajzolta: Fiep Westendorp, fordította: Czibere Mária
